Történetünk

Ez a blog 2007. nyarán indult, amikor elsőszülött gyermekünk 1,5 éves volt, és vegetáriánusan tápláltam (pontosabban 14 hónapos koráig vegán módon, azaz hús-, tej- és tojásmentesen). Én akkoriban már több mint 10 éve voltam (időnként részben, de főként egészben:-) vegetáriánus. Sok kezdő vegetáriánus anyukához hasonlóan azonban nagyon sok kétséggel, bizonytalansággal küzdöttem, ezért úgy döntöttem, kellő magyar nyelvű szakirodalom híján információkat gyűjtök külföldi oldalakról. Mert hát nem ugyanaz, ha mi felnőttként vagyunk vegák, illetve amikor már egy gyermeket is szeretnénk ezen a módon táplálni. És hogy mások is részesüljenek a jóból, gondoltam mindezt megosztom a blogon keresztül.:-)

Kisfiamnál 2 évesen tej- és pollenallergiát diagnosztizáltak, így noha addigra már fogyasztott tejterméket és tojást, illetve mértékkel húst is időnként, visszatértünk a tejmentes diétához. Ezt pedig tartjuk azóta is. Ő viszont az eltelt idő alatt határozottan húsevő lett...

2008-ban várandós lettem második gyermekünkkel. A családi tejmentes diéta révén én addigra vegán módon étkeztem, így a második terhességet is már ennek jegyében éltem (természetesen bármiféle egészségügyi probléma nélkül! Sőt, pl. az első lakto-ovo terhességhez képest 20 kg helyett csak 10 kg-t híztam, és összességében rendkívül jól éreztem magam!:-)
Kislányunk születése után vegán maradtam, és úgy is szoptattam.
Kislányunk is kb. 14 hós koráig volt teljesen vegán. Tejterméket most sem sem kap, tojást kb. havonta 1-2x.
 A húst (sajnos) már ő is megkóstolta... Ha látja, időnként kér belőle, de rendkívül jó evő és nyitott a vegán konyhára, ezért nem igazán "erőltetem" nála ezt a húsevés dolgot...

Férjem (is) húsevő, így mostanság nem túl egyszerű dolog számomra a főzés nálunk.... Már csak azért sem, mert a kezdetben szinte kizárólag egészségi okokból megkezdett vegaság már egyre inkább és több etikai tartalmat is hordoz számomra. Ezt pedig nem igazán lehet a húsevéssel/ húsfőzéssel összeegyeztetni...
Itthon jelenleg alapvetően vegán módon főzök, de havonta néhány alkalommal mégis készítek valamilyen húsos ételt a családnak, mert a magamnak készített vegán ételeket a gyerekek nem nagyon eszik....:/ Döntést kellett hoznom, illetve elfogadnom avalahol azt, hogy ők jelenleg másképp döntöttek...
Én magam vegán étkezem, csak házon kívül eszem alkalomszerűen tejes-tojásos ételeket, pl. étteremben, vendégségben.

Részletesebben olvashatsz a családi vegaságunk alakulásáról/ változásáról, illetve kisfiúnk allergiájával kapcsolatos tapasztalatainkról a blog archívumának idetartozó bejegyzéseiben!

Remélem, sikerül hasznos infókat és ízletes recepteket megosztanom Veled, és örömöd leled a blog olvasásában!:-)
Ha kérdéseid, kételyeid vannak, írj bátran a ' vegagyerek kukac gmail pont com ' címre!
Igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni!

Szeretettel: siccike

A bejegyzés frissítve: 2013. szeptember
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...