Oldalak

2012. július 3., kedd

Nyári ínyenc vegán vacsora olaszosan


Rendezgettem a régi gasztroblogos fotóimat és felleltem egy két évvel ezelőtti nagyon jó kis vegán baráti vacsora részleteit...:-)
Néhány lelkes vegás gasztroblogger (összesen 12-en) összefogott, és az akkoriban futó 'Vacsoracsata', illetve 'Hal a tortán' tévés műsorok mintájára csapatokat alkottunk, majd havonta egy alkalommal megvendégeltük egymást. Kezdetben azt terveztük, hogy pontozni is fogunk, ám a végére valójában olyan jókat ettünk, hogy elhagytuk a pontozást és megmaradtak a baráti emlékek...:-) Nagyon jó volt!

Az itt álló, és a fotókon látható menü fogásai a nálunk tartott vacsora részleteit mutatja, mely olaszos vonalat követett. Az egyik vendégünk pedig éppen gluténmentes diétát is tartott, így a menü vegán és gluténmentes is igyekezett lenni egyben (a tésztánál ő kukoricatésztát kapott, és a desszertet ugrotta:-). 
Emlékeimben megmaradt, hogy a gyerekek egész nap otthon voltak velem egyedül, és így kellett a számomra megafőzést lebonyolítanom...:-))) Hát, nem kis menet volt...:-)) Lehetett volna még mit finomítani az ízeken, de a végére azért nagy megkönnyebbülésemre minden nagyon jól fogyott.:-)

További remek nyári vegán vacsoraötleteket találtok a 'Tofu a tortán' blog oldalán!
A mi csapatunk tagjainak vacsorái:

És íme a részletek:


Aperitiv:

Előétel:

Első fogás:

Második fogás:
 radicchio salátás kölesgombóckák
pesztós rizzsel rakott cukkini vegán mozzarellás kalapban
'peperonata' - olasz paprikalecsó

Saláta:
 vegyes zöldsaláta (tölgy és 'lollo' salátából)

Desszert:

Italok:
őszibarackos - citrusos hűsítő
 hideg menta tea
vegán cappuccino

Köszönet a képek egy részéért Szildának!

4 megjegyzés:

  1. A cím alapján azt reméltem, hogy most is valami vacsi van szervezés alatt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Hát igen, az akkori nagy vegablogos társaságból már többen vannak, akik nem vegánok, van aki már a vegaságtól is eltér némiképp, és hát még többen vagyunk, akik már a blogunkat is alig írjuk...:-))) (sajnos..)

      Törlés
  2. Jaj, de régen volt, tán igaz sem volt... :-)
    Jó volt végignézni a képeket újra és visszaemlékezni milyen finomakat ettünk. Azóta sem ettem végig ennyi fogást sehol, mint nálad.
    Az a zöldségfalatkás, meg a rakott cukkinis fogás vitte nálam a prímet! Tök jó, hogy feltetted!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Timi, részemről Nálad a bolgár uborkaleves volt az abszolút nyerő, még most is a számban az íze!:-) Isteni volt! És a mézes-mustáros főétel is nagyon tuti volt!

      Törlés