Oldalak

2010. október 23., szombat

Tofus - gyömbéres rakott káposzta

                  
Egy finomra sikeredett ebéd, amit az én immáron gyakorlatilag húsevő (...!:-(, de a vegán ételeket nagyon jól toleráló 2 éves Kiscsajszim is (naja, ez a "vegán gyerekből-húsevővé" történet megér egy külön bejegyzést, hiszen immáron egyedül maradtam a vegaságommal a családban, és a blog Vegagyerek címe szinte teljesen érvényét veszíti...:-(, igen jóízűen fogyasztott.
Mostanság úgy alakult, hogy hétköznap, amikor a Nagy óvodában van, és ketten vagyunk a Kicsivel, két nap szoktam főzni, a többi napon pedig a Vegafoodtól rendelek ebédet. Azt nem mondanám, hogy mértéktelenül elégedett vagyok a főztjükkel (pl. időnként irgalmatlanul sós, máskor erősen csípős az ebéd), de mivel egyrészt külvárosi kerületben lakunk, ahova gyakorlatilag egyedül ők vállalják vega konyhaként a kiszállítást, és teszik ezt úgy, hogy tényleg mindig időben tudunk ebédelni, másrészt a Vegafood esetében úgy gondolom, joggal remélhetjük, hogy valóban tiszta alapanyagokkal, tartósítószerek és adalékok nélkül főznek, így mégis tőlük rendelek. A nemfőzős napjainkon pedig többet tudok a Kicsivel foglalkozni, és mégis változatosan tudunk ebédelni.

Ez a recept az Ízek és érzések Reformkonyha Magazin igen remek őszi számából származik. Igazi szezonális étel!
Egy-két kisebb változtatást megejtenék legközelebb, de pl. a káposztás alap olyan finom volt magában, hogy szerintem remekül elkészíthető köretként is! 

Tofus - gyömbéres rakott káposzta
Hozzávalók:
300 g barna rizs (na, ebből jóval kevesebbet vennék legközelebb, mondjuk 200-250 g-t, mert így túl magas volt a rizsréteg, és kevés a káposztás. Nekem...:-)
4 ek. olívaolaj
1 nagy vöröshagyma vékonyra szelve
2 közepes sárgarépa felkarikázva
2-3 gerezd zúzott fokhagyma
300-350 g lila- és zöldkáposzta vegyesen vékonyra szelve (szerintem ebből lehetne min. 1,5-szer ennyi, a fűszerezést is akkor arányosan növelve)
4 ek. világos szójaszósz
1 db diónyi gyömbér reszelve
1 mk. őrölt kurkuma
250 g natúr tofu
1 csokor friss koriander felaprítva (én most őröltet használtam)
3 ek. szezámmag

A rizst 2 ek. olajon lepirítjuk, megsózzuk, felöntjük 2,5-szeres forró vízzel és lassú tűzön puhára főzzük. Közben a vöröshagymát a maradék 2 ek. olajon megpirítjuk, hozzáadjuk a sárgarépát, néhány perc múlva pedig a fokhagymát, a káposztát és kevés vizet. Ezután meglocsoljuk a szójaszósszal, hozzáadjuk a gyömbért és a kurkumát. 7-8 perc párolás után levesszük a tűzről, és félretesszük. A tofut villával összetörjük, megsózzuk, és turmixgépben 1-1,5 dl vízzel összeturmixoljuk, majd belekeverjük a koriandert. Egy kisebb, kiolajozott tűzálló tálba terítjük a főtt rizst, rátesszük a káposztát, a tetején elkenjük a pürésített tofut, megszórjuk a szezámmaggal. Előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük.

3 megjegyzés:

  1. Sajnàlom,hogy egyedul maradtàl....nàlunk meg kezd kiterjedni a vegànsàg a fèrjemre is,nèha azèrt van hùs,de inkàbb hàzon kìvul ès,ha màs alternaìvàt nem talàl.Szia:Zsu

    VálaszTörlés
  2. Remekül hangzik ez a recept. Biztos kipróbálom. Köszönöm, hogy megosztottad velünk.

    VálaszTörlés
  3. Zsú!
    Hát igen, a Tietek a kedvezőbb változat egy vega szemszögéből nézve!

    Magdi!
    Majd mesélj!:-)

    VálaszTörlés