Oldalak

2009. december 10., csütörtök

Marokkói zöldséges rétes balzsamos-juharszirupos szósszal


Hát, nálunk idén valahogy csak nem akar nagyon beköszönteni a karácsonyi hangulat...!
Ennek egyik oka biztosan mindenképp az, hogy Nagyfiúnk decemberi szülinapja révén, az Advent nekünk főként a szülinapi bulikat jelenti (kezdtük az óvodai baráti zsúrral, aztán most hétvégén jön a családi, és akkor utána még az óvodában is ünnepelnek...), közben jött a Mikulás, és csak utána a Karácsony...
Mindez megspékelve épp egy kis betegséggel is (Nagynál kötőhártyagyull.+nátha, a Kicsi szintúgy náthás - immáron  5 hónapja gyakorlatilag nonstop:-((-, nekem a torkom fáj, hangom elment...), és az állandó, keservesen kínlódó és elszomorító allergiaküzdéssel, ami már így télen is az egekben jár....:-(((

Próbálom felidézni magamban a tavalyi Karácsonyt, amikor meglehet, még a szülés utáni hormonok dolgoztak, de rendkívül lelkes voltam, minden nap készültem, és olyan tartalmas volt az Advent, hogy becsszóra, december végére már úgy éreztem, épp jó is, hogy véget ért, olyan hosszúnak tűnt...
Most is igyekszem némiképp, díszítgetem a lakást, készítettem adventi naptárat és szaloncukrot, öntöttem csokimikulást, mégis minden olyan nyögvenyelős... Az Angyalkák pl. szinte minden másnap elfelejtik beletenni az ajándékot éjjel az adventi naptárba, szegény Gyerek meg csak csalódottan pislog reggel..!:-(  Ejnyebejnye, na!

Szóval, ez a zöldséges rétes sem épp karácsonyi, viszont jól mutathat akár az ünnepi svédasztalon is. Anyámnak és nekem nagyon ízlett, Férj viszont épp csak elnyammogta, a gyerekek megkóstolták, majd eltolták.... Utóbbin annyira nem feltétlenül csodálkozom, mert nem épp egy gyerekbarát ízesítés ez az arabos, kicsit fahéjas zöldségkavalkád. A szósz elsőre nekem sem annyira jött be - a kínai ételek erősen édes-savanyú ízéhez hasonlítható -, viszont másnapra nagyon jól összeértek, és kifejezetten passzolt hozzá!
Az eredeti receptet én kicsit átvariáltam, tettem hozzá sütőtököt, és a csicseri helyett vörösbabbal készítettem. A töltelék sokféle zöldséges ízkavalkádja számomra mindenképp különleges!


Marokkói zöldséges rétes balzsamos-juharszirupos szósszal
Hozzávalók (4 főre, illetve többre, ha előételként kínáljuk):
1 csésze = 250 ml
2 csésze sárga, piros és narancs színű kaliforniai paprika, felaprítva
2,5-3 csésze cukkini, vagy sütőtök, felkockázva
1-1 1/4 csésze vöröshagyma, felaprítva
1,5-2 csésze édeskömény, felaprítva (ez nálam kimaradt)
0,5 csésze aszalt sárgabarack, felaprítva (én ezt kihagytam, mert nem szeretem keverni a zöldségeket a gyümölcsökkel)
5-6 gerezd préselt fokhagyma
2 ek. olívaolaj
1,5 tk. őrölt kömény
3/4 tk. őrölt gyömbér
0,5 tk. őrölt paprika
1/4 + 1/8 tk. őrölt fahéj
0,5 tk. tengeri só
frissen őrölt fekete bors ízlés szerint
1 csésze főtt csicseriborsó, vagy fehér bab (nálam épp vörösbab)
1/2 csésze friss bazsalikom, vagy petrezselyemzöld felaprítva
8-12 réteslap (lehetőleg teljes kiőrlésű, pl. 'Tante Fanny')
2,5-3 ek. olívaolaj (a réteslapok bekenéséhez)
1/4 csésze enyhén pirított, felaprított, vagy forgácsokra vágott mandula (a díszítéshez)

Előmelegítjük a sütőt 220 fokra, és  kibélelünk egy tepsit sütőpapírral. Helyezzük a zöldségeket a tepsire, meglocsoljuk az olívaolajjal, és beszórjuk a fűszerekkel. 35-40 percig sütjük, amíg a zöldségek finoman, de nem teljesen megpuhulnak. A sütőből kivéve hozzáadjuk a csicserit és a bazsalikomot, majd hagyjuk lassan kihűlni. A sütőt visszaveszzük 190 fokra, és ismét kibélelünk sütőpapírral egy tepsit. Egy nyújtódeszkára teszünk egy benedvesített konyharuhát, arra ráteszünk egy szárazat. Ráhelyezünk egy réteslapot, amit megkenünk olajjal, arra rárakjuk a következő lapot és a lap végére felkenünk a zöldséges töltelékből kb. egy csészényit, a széleken kihagyva 2,5-5 cm-t. Behajtjuk közép felé a széleket és a konyharuha segítségével feltekerjük a rétest.



A tetejét is megkenjük olajjal, majd beletesszük a tepsibe. Amikor az összes rétes elkészült, betoljuk a tepsit a sütőbe és kb. 25-28 percig sütjük. Melegen, a mandulával megszórva, a balzsamos-juharszirupos szósszal tálaljuk.

Tipp:
- készíthetünk kevesebb rúd rétest is, ha nem kettő, hanem pl. 3 lapot helyezünk egymásra egy rúdhoz.

Balzsamos-juharszirupos szósz
Hozzávalók:
1 csésze = 250 ml
1/4 csésze juharszirup
1/4 csésze balzsamecet
2 tk. bio növényi margarin
1 közepes gerezd fokhagyma, összepréselve
1 csipet tengeri só
1 tk. étkezési keményítő
3 ek. tamari szósz (nálam világos szójaszósz)

Egy lábasban alacsony tűzön összekeverjük a hozzávalókat a keményítő és a tamari kivételével, és melegítjük néhány percig. Közben egy másik lábasban elkeverjük a keményítőt a tamarival, amit aztán hozzáadunk a meleg folyadékhoz. Folyamatos keverés mellett felforraljuk, majd 1 percig forralva főzzük, levesszük a tűzről és hagyjuk kihűlni.



5 megjegyzés:

  1. 1. Ha legközelebb ilyet készítesz, engem hívj, mert én imádnám ezeket az ízeket így látatlanban is.

    2. Kb. egy hete panaszkodtam, hogy nálam sincs karácsonyi hangulat. De tudod, mit, az ilyen kis gyerekek tulajdonképpen úgyse tudják, hogy mit akarunk mi, mire várunk tulajdonképpen. Szóval nekik az jó, amit tőlünk kapnak és punk tum. Mondjuk én már kezdek belejönni a hangulatba, még ha csak lájtosan is.

    3. A betegségeket sajnálom, de vedd figyelembe, hogy amióta ovi van, nálunk is folyamatos a takony. Plusz a fél városnak fáj a torka. Nekem is.

    VálaszTörlés
  2. Akkor elsosorban sok pozitìv energiàt kìvànok meg nyavaja-mentes karàcsonyi kèszulodèst!!!!A FB-ra màr feltettem,de hàtha itt is tetszeni fog ès unnepi hangulatot teremt(a dal,mert a videò helyes,de nem èpp karàcsonyi:

    http://video.libero.it/app/play/index.html?id=53d08b0e8145736996f6af1610fc91b5&ssonc=1950259599&ssonc=1011074953


    Ciao:Zsu

    VálaszTörlés
  3. Ági!
    Köszi!!:-)
    1. Eszembe is jutottál, amikor csináltam!:-) De tényleg!
    2. Ebben igazságod vagyon, én is pont azon morfondíroztam magamban, hogy ha én nem várok, a gyerek sem vár, ha várok, ő is jobban vár...
    3. Ovis betegségekkel amúgy egész jól állunk, a Nagy az elmúlt 3 hónapban csak most 2. alkalommal beteg, és ezzel állítólag óvoda rekordot döntött!:-) A Kicsi valójában a nyári nyaraláson fázott meg, és azóta nem bír kilábalni, bár most tényleg valszeg a Nagytól is kapta.
    Ami meg a torokfájást illeti, tudod én mindig mélyebbre ások, hogy mi lehet a lelki oka, ami egy egyszerű torokfájásnál némi elmélkedéssel könnyen ki is deríthető (mit nem akarok, kinek kimondani? Mit hallgatok, fojtok el inkább verbálisan magamban?). A fájdalmasabb inkább az, amikor újra és újra szembesülök a torokfájásom valódi okával, és aztán nem igazán tudom orvosolni...

    Zsú!
    Köszi!:-)
    Megnéztem, de nekem "kicsit" sok a csók benne...:-)
    Off: a napokban a mákos crostataddal álmodtam, amit még a nyáron írtál, valszeg meg kéne csinálni!:-)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon tetszik az blog, frankó!


    BÚÉK!

    VálaszTörlés