Oldalak

2009. november 9., hétfő

Fekete erdő torta ( tejmentes! )



A hétvégén ünnepeltük Férj születésnapját, mely alkalomból most már neki is én sütöttem tortát, hogy a Nagy tudjon belőle enni, és tutira ne kerüljön semmilyen tejes az asztalra.
Kivételesen azonban a torta alapjának bevállaltam egy tojásos piskótát fehér lisztből, mondván, hadd legyen szegénynek legalább a szülinapján jó napja!:-) Hát eszempontból nem lett...:-( Eddigi éltem során kb. mindössze 1-2x sütöttem tojásos piskótát, ezért sejtettem, h. nem feltétlenül lesz sikeres az akció, ami aztán be is jött. A tészta összeesett és szalonnás lett (számomra meg irgalmatlan büdös is a sok tojástól, ami belekerült, mert már annyira büdösnek érzem a tojásos sütiket, pedig bio tojás volt, bocs!...).
Úgyhogy a vendégközönség egyöntetűen kérte, legközelebb mindenképp maradjak a már jól begyakorolt és általában már finom reform sütijeimnél...!:-))
Lent a receptben meg is adom, melyik karobos reform piskóta alapot terveztem eredetileg használni.

A töltelék viszont finom lett, leszámítva azt a számomra nem elhanyagolható tényt, hogy a szójatejszínhab szójás utóízét nem igazán tudom megszokni, főleg ilyen mennyiségű tejszínnél... Viszont a Nagynak pl. kifejezetten ízlett, hiszen valójában az ő kérése volt a "nagyon tejszínhabos torta apának".
És hát szerintem elég mutatós is volt, talán eddig az egyik legdekoratívabbra sikeredett.:-) (azzal együtt, hogy pl. a csokiforgácsok készítésén is van még mit bőven finomítani...!)

Összességében azért kerül fel ez a recept ide a blogra, mert jó alternatíva lehet a tejmentes tejszínhabos torta verziójára.:-)
Ja, és az előző nap szinte teljesen befejezhető torta kiváló példája!


Fekete erdő torta
Hozzávalók (egy 26 cm-es tortaformához):
A tésztához
380 g Graham liszt (lehet készíteni teljes kiőrlésű tönköllyel is, akkor kicsit tömörebb lesz a tészta)
3 ek. karobpor
150 g nádcukor
1,5 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
1,5 mk. szódabikarbóna
1 bio citrom reszelt héja és leve
2 tk. vanília kivonat
9 ek. olaj
370 ml rizstej

A töltelékhez
1 ü. magozott meggy (350 -400 g)
40 g nádcukor
1 kisebb rúd fahéj
2 ujjnyi citromhéj
1 púpozott ek. étk. keményítő
4-5 ek agar-agar (na, ez a mennyiség még kísérletezés alatt, mert én 3 ek.-nyit használtam, de az biztosan kevés, mivel viszonylag "folyós" maradt a tejszín, így legközelebb min. 4-5 ek.nyit vennék)
9 ek. meggylé (vagy más cukormentes gyümölcslé)
60 g nádporcukor
800-850 ml habbá verhető szójatejszínhab (Soyatoo)

50 g málna- vagy ribizlilekvár, vagy más savanykás lekvár (ez nálunk most a kicsik miatt meggylekvár volt)
150 g min. 70%-os étcsokoládé, vagy karobcsoki
fújós szójatejszínhab a díszítéshez
Először megsütjük a piskótát: a tésztához összekeverjük a száraz hozzávalókat, majd lassan hozzáadjuk az olajat, a rizstejet és végül a citromlevet. Kizsírozott tortaformába öntjük (én pálmazsírral szoktam kikenni a formát) és 180-200 fokon kb. 25 percig sütjük.
A töltelékhez a meggybefőttet leszűrjük, 16 szép szemet félreteszünk a díszítéshez. 2,5 dl meggylét a cukorral, fahéjjal, citromhéjjal összeforraljuk. 2 ek. hideg vízben feloldjuk a keményítőt, a meggyléhez adjuk és 1 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni (a citromot, fahéjat kivesszük belőle).
Egy kis lábasba teszünk 1 dl hideg vizet, rászórjuk az agaragart, lassú tűzön felforraljuk, majd hagyjuk langyosra hűlni.
A teljesen kihűlt piskótát 3 részre vágjuk és mindegyik lapot meglocsoljuk 3 ek. gyümölcslével.
A porcukorral félkeményre verjük a tejszínt, egy merőkanálnyit a langyos agaragarhoz keverünk, majd ezt a keveréket az összes tejszínhez adjuk és kemény habbá verjük. A felét habzsákba, vagy tiszta nylonzacskóba tesszük, aminek lecsippentjük ollóval az egyik sarkát.
Az alsó tésztalapot egy tálra tesszük, vékonyan megkenjük tejszínnel, és 2-3 cm-es távolságot tartva 3 habgyűrűt nyomunk a tetejére. Óvatosan a habgyűrűk közé szedjük a meggykrém felét, valahogy így:


 

A második tésztalap egyik felét ugyancsak megkenjük vékonyan tejszínhabbal és a habos oldalával lefelé a töltelék tetejére illesztjük. A tetejére is tejszínhab, arra ismét habgyűrűk és a maradék meggykrém, arra a tejszínhabbal megkent harmadik lap.
A lekvárral megkenjük a torta tetejét (ha aprómagvas a lekvár, előbb felforrósítjuk és szűrőn áttörjük,h. a pici magok eltűnjenek belőle). A tortát bevonjuk a maradék tejszínnel, az oldalát is, és 12 órára a hűtőbe tesszük.

Tálalás előtt a csokiforgácshoz a felaprózott csokit vízfürdő fölött felolvasztjuk, majd egy tepsi hátuljára kenjük vékonyan. Mielőtt teljesen megdermedne, egy fémspatulával 10-12 cm hosszan csíkokat tolunk végig rajta.


Két villával rászórjuk a csokit a tortára, a fújós tejszínnel kis habrózsákat nyomunk a torta tetejére, és a meggyszemekkel díszítjük.

Forrás: Nők Lapja Konyhája 2008/ Tél, egy ottani recept  vegánosítva, kicsit módosítva

4 megjegyzés:

  1. Látványra, nagyon csábító, bizonyára az íze is az! Nyálcsorgató ;)

    VálaszTörlés
  2. Az biztos, hogy nagy szép lett. Érdekes, hogy a tojás neked büdös, de megértem. Sokan akik érzékenyek a tejre, azok a tojásra is, nem?

    VálaszTörlés
  3. Gábor!
    Köszi!:-)

    Ági!
    Igen, sokan a tejallergiások közül a tojásra is allergiásak, bár nálam valójában a tojásallergia még nem merült fel. Szimplán annyira elszoktam a használatától, hogy minden süteményen azonnal megérzem a szagát. Ugyanakkor érdekes, hogy mostanában többször megkívántam egy-egy szelet bundáskenyeret, (meg is ettem:-)), és azon nem zavart, de mondjuk max. 1 szeletig.

    VálaszTörlés
  4. A te tortád is nagyon guszta!
    Fincsi lehetett..

    VálaszTörlés