Oldalak

2009. szeptember 30., szerda

Őszi müzli reggelire - VEGÉTHÓ 1.


Mostanság rendeltem egy új német gabonareggelis könyvet, melyben az év 365 napjára található egy-egy gabonapelyhes megoldás. Nagyon változatosak, amit talán előzetesen jelez a receptek száma is:-) Minden hónap elején van egy összefoglaló a havi szezonális gyümölcsökről, amiket aztán variál a szerző hihetetlen ötletességgel.
Az összes recept viszont nyers gyakorlatilag, mert a gabonapelyhek csak éjszakai áztatásra kerülnek, a megfőzésük elmarad. Így ismét előkerült bennem az a kérdés, hogy nyersen, vagy főve együk a gabonapelyheket? Bevallom, volt amikor nyers müzliket is ettem, de néhány éve áttértem a megfőzésükre, és így nekem sokkal jobban esik, illetve a gyerekek is szívesebben eszik.
Nálatok mi a helyzet e téren gabonapehely ügyben?

Ez a müzli finomra sikeredett, bár a Nagy gyümölcs nélkül ette, mint bármit, a Kicsi viszont imádja a szőlőt, úgyhogy lelkesen kanalazta.:-)

A recept nyomtatható változata

Őszi müzli
Hozzávalók (2 főre):
2 alma
3 őszibarack
szilva
szőlő
50 g mazsola
0,5 citrom leve
1 mk. hidegen sajtolt napraforgóolaj
2 ek. darált napraforgómag
40 g búzapehely, vagy zabpehely
1 ek. zabkorpa
2 ek. méz
víz + rizstej a főzéshez
1 mk. őrölt fahéj
1 ek. őrölt virágpor (elhagyható)

A búzapelyhet beáztatjuk éjszakára. Reggel felöntjük felesben annyi rizstejjel + vízzel, hogy kb. 1,5-2-szeres mennyiségben lepje el, és puhára főzzük, szükség esetén közben még a folyadékot pótoljuk. Amikor elkészült, hozzáadjuk a többi összetevőt. Az almát reszeljük, a barackot, szilvát felvágjuk és belekeverjük, a szőlővel díszítjük.

Forrás: Elixír szakácskönyv

2009. szeptember 29., kedd

CSATLAKOZZ! Októberben VEGÉTHÓ!


A VEGÁN ÉTELEK
HÓNAPJA

Egy kezdeményezés, melynek célja, hogy október hónapban minél több információt nyújtsunk a vegán ételekről, életformáról a blogoszférán keresztül. A bejegyzés témája lehet egy recept, egy képriport az aznap fogyasztott ételekről, vagy akár egy eszmefuttatás a vegán létformáról, bármi... Annak reményében, hogy sikerül egyre többeknek kedvet csinálni a vegán ételekhez!:-)

A 'VeganMoFo' ötlete egy amerikai vegán szakácskönyvíró Isa Moskowitz mevéhez fűződik, és idén immáron harmadik évben indul útjára.

A SZABÁLYOK nagyon egyszerűek:

  • október hónapban igyekezzünk a lehető legtöbb bejegyzést írni a blogunkra a vegán ételekről;


  • összesen LEGALÁBB 12!, a vegán ételekhez kapcsolódó bejegyzés jelenjen meg (az eredeti amerikai "kiírás" szerint min. 20 bejegyzés, de én első próbálkozásra lecsökkentettem, hátha így többen kedvet kapnak. Persze aki 20 bejegyzéssel szeretne pályázni, csak nyugodtan!:-);


  • a 'VEGÉTHÓ' keretében megjelenő bejegyzések mellé MINDIG kerüljön ki a fent látható logó (ezt mailben is el tudom küldeni);


  • nem feltétel a gasztroblog, lehet másfajta bloggal is jelentkezni.

Akik már csatlakoztak:

AKI SZERETNE RÉSZT VENNI,

  • az kérem, ennek a bejegyzésnek a végén kommentben adja meg a blogja címét!
    Majd ugyancsak itt, külön listában fogjátok látni a résztvevőket!

    Remélem, minél többen csatlakoztok, hogy izgalmas cikkeket olvashassunk októberben!:-)

    ÖTLETEK, témák a NAPI BEJEGYZÉSEKHEZ:

    •meséld el, miért-hogyan lettél vegetáriánus!;

    •vedd elő egy ritkán használt szakácskönyved, és főzz belőle egy héten keresztül minden nap!;

    •próbálj megfőzni/megsütni valami olyasmit, amitől eddig nagyon tartottál, majd számolj be az eredményről!

    •az első vegán/ vegetáriánus éttermi élményed
    •alapanyag(ok), melyet korábban még használtál a főzéshez, de ma már nem;

    •kedvenc ételed, melyet szívesen elvinnél egy vegán találkozóra;

    •kedvenc ételed, melyet szívesen megfőznél nem vegáknak is;

    •próbálj ki egy olyan gabona-, zöldség-, vagy gyümölcsfélét, amit sosem hazsnáltál korábban, és számolj be róla!

    •vegánosítsd gyerekkorod egyik kedvenc receptjét;

    •főzzél vegán meglepetésvacsorát egy barátodnak, majd munka után ugorj be hozzá és add át neki:-);
    •készíts képriportot egy napod ételeiről;

    •mesélj arról, milyen volt, amikor először ettél tofut;

    •meséld el, milyen volt, amikor édesanyád/párod/családtagod először főzött vegán ételt neked!;

    •kedvenc bioboltod;

    •vegánosíts egy ünnepi menüsort;

    •készíts egy főzővideót és jelentesd meg a blogon (youtube-on).


2009. szeptember 28., hétfő

Répás céklával töltött palacsinta


Na, kérem, én bizony megkezdtem a karácsonyi receptek tesztjét!:-) Nem, nem vagyok mániákus (vagy mégis?...:-)), csak azon dolgozom, hogy amikor újranyitjuk majd a Vegán Karácsony blogot november tájékán, addigra újdonságokkal is tudjunk szolgálni a kedves olvasóknak.:-)
Ez a recept az egyik legújabb vega karácsonyos könyvemből való, és nagy sikert aratott vendégségben!
Azt azonban gyorsan hozzá kell fűznöm, hogy az elmúlt időben történtek nálunk családilag némi változások a teljes kiőrlésű lisztek használatát illetően.:-( Merthogy 3 év "küzdés" után be kellett látnom, hogy az én férjem és nagyfiam - meg hát a hozzánk betérő vendégek nagyobb része is - egyszerűen nem hajlandóak megenni a 100%-ban teljes kiőrlésűvel készült ételeket, kenyereket, sütiket. De a 75%-ban készülteket sem...
Így a sok kukában landolt étel után arra jutottam, felesleges ezt tovább erőltetnem, már csak saját magam frusztrálásának elkerülése miatt sem...
Most néhány hete bevezettem az 50%-ban fehér (bio) + 50%-ban teljes kiőrlésű, vagy graham liszt használatát. A tetszési index persze jelentősen növekedett...
Viszont nagyon rövid időn belül kiderült, hogy a nálam 3 éve kimutatott fehér liszt allergia továbbra is megvan, és szinte rögtön újra visszatért az állandó orrdugulás és garatcsorgás.:-(((( Emiatt pedig ha eddig még nem is, de mostantól valszeg kénytelen leszek a lisztes kajákat kétféle verzióban elkészíteni, ha jót akarok magamnak...
Na, hát itt tartunk most lisztek terén. És hát nagyon sajnálom, ha csalódást okozok a teljes kiőrlésű párti olvasóimnak, ha ezentúl megjelenik néhány fehér lisztet is tartalmazó recept a blogon!:-( Remélem, azért így is olvastok majd minket!:-)

Szóval, visszatérve a recepthez, fentiek miatt már ez a palacsinta is fele graham + fele fehér liszttel készült. A végeredmény egy a nálunk eddig megszokottnál sokkal puhább, kevésbé száraz palacsinta lett, a tojásmentesség ellenére. A répás-céklás töltelék is nagyon finom lett, a kész étel pedig igen laktató. Mi most egybensült vega fasírttal ettük (anyám receptje, és nekem írtóra bejön!:-).
Karácsonykor pl. ehetjük főételként is, egy salátával kiegészítve, desszerttel zárva. Vacsorára is kiváló!



Répás céklával töltött palacsinta
Hozzávalók (8 db palacsintához):
A palacsintatésztához
Teljes kiőrlésű liszttel készült palacsintarecept: ITT
150 g graham liszt
150 g fehér bio liszt
50 ml olaj
csipet só
kb. 500 ml növényi tej + víz felesben

A töltelékhez
1 fej vöröshagyma finomra aprítva
2 ek. repceolaj (vagy olíva)
kb. 700 g cékla reszelve
2 sárgarépa reszelve
4 ek. növényi tejszín
4 ek. durvára vágott dió (én ezt a gyerekek miatt kihagytam)
2 ek. vörösborecet (nálunk most rizsecet, de jó a citromlé is)
3 ek. finomra vágott petrezselyemzöldje
1 ek. finomra vágott kapor
frissen őrölt bors

A palacsintákhoz összekeverjük a lisztet a sóval, és a folyadékokkal míg sűrű palcsintatésztát nem kapunk. Sütésnél egy beolajozott ecsettel megkenjük a serpenyőt, bele a tészta, és kisütjük a palacsintákat, amiket utána 60 fokra bemelegített sütőben tarthatunk esetleg tálalásig.
A töltelékhez a hagymát megpirítjuk az olajon, beledobjuk a reszelt zöldségeket és roppanósra pároljuk. Hozzátesszük a tejszínt, a diót, az ecetet és a zöldfűszereket, majd ismét 2-3 percig pároljuk. Sóval-borssal ízesítjük.
A töltelékkel megkenjük a palacsintákat és összehajtogatjuk. Esetleg serpenyőben kicsit felolvasztott növényi margarinnal meglocsolhatjuk.
Istenííííí!:-)

2009. szeptember 24., csütörtök

Fűszeres magos lepény répasalátával

Nincs sok hozzáfűznivaló ehhez a gyors vacsihoz, ami cirka fél óra alatt nagyjából elkészült még két ordító csemete mellett is.:-)
Ja, még annyit, hogy szerintem jól sikerült, de ezt rajtam kívül sajnos senki nem gondolta így, mert: Férj vmi vacak porral fogyózik, ezért nem vacsorázik; a Nagy semmi olyat nem hajlandó megkóstolni, amin magokat lát...; a Kicsi már túl fáradt volt, így a lepényre egyáltalán nem volt vevő, ő inkább meglepetésemre a répasalátára szavazott.:-)
A lepény tésztája kellemesen puha volt, és nem száraz, viszont túl óvatosan bántam a fűszerezéssel, sokkal erősebben elbírta volna a fűszereket.
Ezt a lepény + saláta kombinációt egyébként simán el tudom képzelni piknikre is, vagy a lepényt magába akár svédasztalra is!
További ötletek piknikhez és svédasztalhoz a Vegán Vendéglő oldalain!
TIPP: a tökmagban magas arányban található vas könnyebben beépül a salátában található citromlének (C-vitamin) köszönhetően.

A recept nyomtatható változata
Fűszeres magos lepény
Hozzávalók (4 főre; én fél adagból készítettem, és így is nagyon laktató volt!):
300 g Graham liszt
200 g kukoricaliszt
3 db vékonyra szelt zöldhagyma, vagy póréhagyma (én csak egy fél pórét tettem bele, de mehetett volna több is)
2 mk. szódabikarbóna
400 ml növényi tej (nálam rizstej)
50 ml hidegen sajtolt olaj

0,5 tk. oregánó, borsikafű, őrölt kömény (ezekből lehet szerintem többet is)
50 g pirított mag (napraforgó, tökmag, szezám)

A liszteket, a hagymát, a szódabikarbónát a növényi tejjel és az olajjal csomómentesre keverjük, sózzuk, fűszerezzük, és kikent, liszttel (korpával) megszórt, közepes méretű tepsibe terítjük. A tetejére szórjuk a pirított magokat és 200 fokon kb. 20-25 perc alatt megsütjük. Kihűlés után szeleteljük, teával, és pl. répasalátával tálaljuk.

Sárgarépasaláta
Hozzávalók (4 főre):
300 g sárgarépa
1 db vöröshagyma (nálam most pór, de lehet lila is, ha vki a lágyabb ízeket kedveli)
1 ek. olívaolaj
2 ek. citromlé
2 mk. tengeri só
1-2 ek. méz
400 ml víz
2 ek. friss búzacsíra

a répát lereszeljük, és az olajjal összekeverjük. A hagymát felaprítjuk. Elkészítjük az öntete a sóból, hagymából, vízből, citromléből, mézből. Ráöntjük a répára és megszórjuk a friss csírával.

A receptek forrása: Elixír szakácskönyv

2009. szeptember 23., szerda

Gesztenyekrémes-meggyes szülinapi torta

Bevallom, én nem nagyon vagyok híve annak, hogy egy 1 éves baba cukrászdai, töményes cukros, tejszínes, tojásos stb. tortát kapjon, miután még feltehetőleg csak néhány hónapja ismerkedik a különféle ételekkel... Jó, tudom, hogy egy kevésbé édes, inkább babás tortát pedig egy felnőtt vendég nem eszik olyan szívesen. Ezért a köztes megoldás talán az lehet, ha készítünk egy kicsi babásat, és egy nagy felnőtteset.:-)

Nálunk fentiek ellenére azonban nem volt demokrácia, mindenki kénytelen volt igazodni Esztike és az én variációmhoz.:-) Azonban ez alkalommal talán nem bánták meg, mert az összhatás nagyon finomra sikeredett! Sőt, megkockáztatom, hogy ez eddig az egyik legfinomabb torta, amit készítettem!:-) A kis Ünnepelt is rendkívül lelkesen ette!:-)

Viszont Figyelem!: kalóriában és gyomortelítésben nagyon ütős! Azaz elég nehéznek éreztük mindannyian, és bár tényleg finom volt a krémje, átlag max. fél szeletet tudtak belőle lenyomni a vendégek velem együtt.:-) Arra tippelek, hogy a teljes kiőrlésű liszt + a krémbe kevert sok pudingpor keményítője tette nehezebbé... Vagy nem...

Az alapötlet Ágianyutól származik, akinek a blogján nyár elején láttam meg ezt a tortát. Rögtön eldöntöttem, ez lesz nálunk Picurkánk első szülinapi tortája! Nagyon mutatós, és külön szimpatikus volt, hogy nem tartalmaz margarint a krémje. A tésztán kicsit változtattam, mert a receptet olvasva felismertem az eddig is használt piskóta alapreceptet, úgyhogy teljes kiőrlésű liszttel készítettem.

Na a díszítésért pedig örök hála Áginak! Nem hittem, de mégis igaz, hogy az almából kivágott, majd citromlébe mártott virágocskák tényleg nem színeződtek el! Még másnap is szép sárgák voltak! Az más kérdés, hogy a többség valami marcipándísznek gondolta elsőre, és lelkesen beleharapva igen nagyot csalódtak a citrom ízét tapasztalva.:-))

Ennél a tortánál is érvényes, hogy érdemes a piskótát mér előző nap elkészíteni. A meggykrémet akár szintúgy elkészíthetjük korábban. A gesztenyekrémet azonban nem nagyon javaslom, mert a levegőn állva a gesztenyés krémek tapasztalatom szerint száradni kezdenek és beráncosodnak, megtöredeznek.

Áginál találtok vaníliás krémet is ehhez a tortához változatként.
Hasonlót kapott Szirka is a szülinapjára.

A recept nyomtatható változata
Gesztenyekrémes-meggyes torta
1 éves kortól
Hozzávalók (egy 32 cm átmérőjű tortához; ha kisebbet sütsz csökkenthetőek az adagok):

A tojásmentes piskóta tésztához:500 ml növényi tej (nálam most rizstej)
200 g barna cukor
kb. 1 citrom leve és héja
2 teáskanál vaníliakivonat
500 g graham liszt (graham liszttel készítve levegősebb lesz a tészta)
2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
2 mk. szódabikarbóna
12 ek. olaj

A meggyzseléhez:2 üveg magozott meggybefőtt
80 g étkezési keményítő
4 ek. (barna)cukor
1 mk. őrölt fahéj

A gesztenyekrémhez:
kb. 400 g bio gesztenyepüré nádcukorral
2 cs. bio vaníliás pudingpor (pl. DM-ben is kapható)
600 ml rizstej
2 ek. (barna)cukor

2 édes alma + citromlé a díszítéshez

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.
A tésztához összekeverjük a tejet, a cukrot, a vaníliakivonatot, a citromlevet és az olajat, egy másik tálban pedig a lisztet, a sütőport és a szódabikarbónát, majd mind a kettő keveréket vegyítjük egymással. Pálmazsírral kikent (lehet más zsiradék is), kilisztezett kapcsos tortaformába öntjük, és kb. 25 percig sütjük.
A meggyszemeket félbevágjuk és kb. az 1/4-ét díszítéshez félretesszük. A befőtt levéből néhány kanálnyival elkeverjük a keményítőt, cukrot , fahéjat, majd kb. 600 ml levet még felforralunk. Lehúzzuk a tűzről, belekeverjük a keményítős keveréket és visszatéve besűrítjük közepes lángon, illetve még egy kicsit főzzük, hogy a keményítő teljesen feloldódjon (és ne legyen "por"ízű a krém!). Beletesszük a meggyszemeket, rottyantunk rajta egyet, és folpakkal lefedve kihűtjük.
A gesztenyekrémhez a rizstejből néhány kanálnyival elkeverjük hidegen a pudingport, a többi tejet felforraljuk, a tűzről levéve beletesszük a pudingot és sűrűre főzzük. A forró pudingba keverjük robotgéppel az összetört gesztenyepürét, folpakkal lefedjük és kihűtjük.
A kihűlt tortát 3 részre vágjuk, az első réteget bekenjük egy kis meggyzselével, erre gesztenyekrém jön, rá a 2. lap, utána pedig a gesztenyekrém, amiből kb. a negyedét a külső díszítéshez megtartjuk. A tortát kívül is bekenjük a krémmel.
A félretett meggyszemekkel díszítjük. A virágokhoz az almából közepesen vékony szeleteket vágunk, amiket rögtön citromlébe mártunk, illetve felhasználásig abban is tartunk. Egy kis süteménykiszúróval virágformákat (vagy szívesckét, vagy bármit) vágunk belőle, és kirakjuk vele a tortát. A virágok közepéhez a maradék gesztenykrémből egy nylon zacskóba teszünk kicsit, levágjuk picit a zacskó sarkát és a krémből a virágokra nyomunk.
Középre gyertya, tűzijáték, felirat stb., és BOLDOG SZÜLINAPOT!:-)

2009. szeptember 17., csütörtök

1 éves lett Picúrkánk!:-)

Hát, a mi Picúrkánk is megünnepelte az 1. szülinapját!:-) (valójában már 3 nappal ezelőtt, de csak most van érkezésem közhírré tenni:-)
Teljesen hihetetlen, hogy már elrepült egy év, hiszen olyan, mintha még csak tegnap írtam volna EZT a bejegyzést!
Mára pedig a Tündérke igazi Kishölggyé változott!:-) Egy hihetetlenül mosolygós, rendkívül barátságos kis Nő! Annak ellenére, hogy nap mint nap kénytelen elviselni a Nagytesó terrorját immáron egy éve... A türelem mintaképe, akitől bőven lenne mit tanulnia az anyjának is...!
Egyre többet képes egyedül állni, kapaszkodva sétálgat, de még sokat mászik. Már mondogat néhány szót/szótagot (apa,pápá,baba,(bim)bam, vau stb.). Reggeltől estig pakol és rendet tesz. De komolyan, 4 hónapos kora óta mindent a helyére tesz, összerak, rendszerez!:-) (nem hiába, a precíz kis Szűz!:-)
Még szoptatom, nappal 3-4 alkalommal, éjjel sajnos kb. 2 óránként, amikor felébred...:-( Amúgy már szinte teljesen egyedül eszik, és a leghálásabb rajongóm a konyhában!:-) Ő az, aki szinte bármit és minden főztömet megeszi! Nagyon furcsa érzés ez nekem a Naggyal való közel 4 éves küzdés után!

Szóval, mindannyian IMÁDJUK!:-)

A szülinapi tortája - gesztenyekrémes-meggyes - nagyon finom lett, a recept később következik!


2009. szeptember 12., szombat

ÚJ VEGA SVÉDASZTALOS SOROZAT

Új sorozatot indítottam a Vegán Vendéglő oldalain, 'Svédasztalos menütippek' címmel.
Ebben kezdésként külföldi vegán blogokról összegyűjtött ötleteket találtok majd fotókkal illusztrálva, de idővel természetesen hazai ötletekkel is. Azzal a nem titkolt céllel, hogy bemutassuk mennyire változatos, és ízletes ételekkel vendégül tudjuk látni barátainkat, családtagjainkat akkor is, ha csak vegán főzünk!
Ezúton pedig ismét buzdítok minél több kedves olvasót, hogy jelentkezzen a Vegán Vendéglőbe társszerzőnek, melynél a saját blog nem, csak a megfőzött ételekről készített fotó a feltétel!
Jelentkezni nálam lehet a siccike kukac freemail pont hu címen.

Vegán babák szükségletei 6-12 hónapos korig

A vegán babák hozzátáplálásánál nagyon sok anyuka, szülő kételyei között szerepel, hogy vajon a már megismert és javasolt ételcsoportok közül melyikből mennyit szükséges adni egy 1 év alatti vegán étrendes babának.
Tájékoztatásképp íme egy rövid összefoglaló - a teljesség igénye nélkül - a legfontosabb javaslatokról!
Az adatok Reisinger Orsolya: Mérlegen a vegetarianizmus c. könyvéből származnak.
JAVASLATOK VEGÁN BABÁK ÉTRENDJÉHEZ 6-12 HÓS KORIG
Kenyér: 1 szelet / nap
Gabonafélék: 0,5-2,5 evőkanál/ nap
Zsírok: 1 teáskanál/ nap
Gyümölcs: 6-18 evőkanál / nap (pépesen, amíg szükséges)
Fehérje: 2-12 evőkanál/ nap (főzve és szűrve)
Zöldség:
Zöld leveles, vagy sárga zöldségféle: 15-30 g/ nap (főzve és pépesen)
Más zöldségféle: 30-60 g/ nap (főzve és pépesen)
Kiegészítő megjegyzéseim:
- a táblázat javaslatai között szerepel napi kb. 750 ml dúsított szójatej fogyasztása is már 1 éves kor előtt, én ezt azonban semmiképp nem tanácsolnám a szója rendkívül erős esetleges allergizáló hatása miatt! Szóját csak 1 éves kor után adjunk a babáknak!
- nem szerepelnek ezzel szemben az olajos magvak a táblázatban, magyarázatként a könyvben ezek ugyancsak esetleges allergizáló hatását említve. 1 éves kortól javasolják őket. Az én eddigi olvasmányaim (magyar és külföldi), vagy pl. a Kismama Magazin ajánlásai alapján is ugyanakkor néhány, csak ritkán allergizáló olajos mag, vegetáriánus étrend esetén már fogyasztható betöltött 8-9 hós kortól is. Ilyen pl. az igen magas fehérjetartalmú mandula és tökmag, vagy a magas kalcium tartalmú szezámmag. Ezeket főként darált, esetleg hidegen sajtolt olaj formában tehetjük az ételekbe, de a mandulát mandulakrém ("Mandelmus"), a szezámmagot szezámkrém (világos "Tahin"), vagy pehely alakjában is.
Akinek további kérdései megjegyzései, tapasztalatai vannak a fentiekkel kapcsolatban, írjon bátran ide, vagy akár privátban is!

2009. szeptember 3., csütörtök

Cukkinis-banános tönköly muffin

 
Hú, hát nagyon elhanyagoltam az én kis olvasóimat az elmúlt hónapokban... "Mentségemre" legyen mondva, az utóbbi hetekben még gép előtt is csak elvétve ültem, a megválaszolatlan mailek száma is 30 fölött van... (jujjujjujj és bocsbocsbocs!!...). A Nagy elkezdte az óvodát (a stressztől ismét allergiacsúcsok), a két gyereket közös szobába összeköltöztettük = a Kicsi alig alszik, és ébresztgeti a Nagyot = így én is alig alszom, közben részleges lakásfestés, új háló berendezése. Na, szóval az utóbbi hetekben leginkább az ágyba bezuhanásba van energiám esténként..
Úgyhogy épp itt az ideje egy újabb jó kis receptnek!:-) A forrás ismét Dreena Burton legutóbbi könyve. Elsőre elég érdekesnek tűnhet a cukkini és a banán párosítása, de a tavalyi édes cukkinisüti után már nem is volt olyan furcsa.:-) A végeredmény az egész családnak ízlett, kivéve a Nagyot... A Kicsi igen lelkesen falta - bár szerencsére ő szinte mindennel így van:-) -, Férj örült, hogy nem a "száraz" muffin kategória volt, én pedig kiérezni véltem a cukkini ízét is némiképp, ami különleges pikantériát adott neki.
Rizstejes gabonakávéval nagyon finom reggeli volt!:-)
Ja, és az őszre gondolva a szerző szerint cukkini helyett akár sütőtökkel is elkészíthető!

A recept nyomtatható verziója
Cukkinis-banános tönkölymuffin
Hozzávalók (12 darabhoz):
1 csésze = 250 ml
2 ek. őrölt lenmag
1/2 csésze + 2 ek. sima, vagy vaníliás növényi tej (nálam rizstej)
1 csésze túlérett banán
1 csésze cukkini (vagy sütőtök)
1/4 csésze juharszirup
1 tk. vaníliakivonat
3 ek. repceolaj
2 csésze teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1/4 csésze nádcukor
1/4 tk. só
1/2-3/4 tk. őrölt fahéj
0,5 tk. őrölt szerecsendió
2,5 tk. foszfátmentes borkő sütőpor
0,5 tk. szódabikarbóna

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. Egy tálban keverjük össze az őrölt lenmagot a növényi tejjel, majd tegyük félre. Törjük össze villával a banánt, reszeljük le a cukkinit és adjuk a lenmagos keverékhez. Tegyük bele a juharszirupot, a vaníliát, az olajat és jól elkavarjuk. Külön tálba kerülnek a maradék száraz hozzávalók, amibe beleszórjuk a sütőport, a szódabikarbónát is. A folyékony masszát óvatosan hozzáadjuk a száraz keverékhez. A muffinkapszlikkal kibélelt, vagy kiolajozott-lisztezett formában szétosztjuk a tésztát. 21-25 percig sütjük (nálam 30 perc is bőven belefér).
Tippek:
- banán helyett használhatunk almalevet is, ami azonban kevésbé édes, mint a banán, ezért adhatunk még hozzá plusz fahéjat, vagy nádcukrot;
- a sütőtök akkor is jó helyettesítő lehet, ha a gyerekek nem szeretik a zöld foltokat a sütiben:-);
- tehetünk bele 1/3 csésze diót, ha ropogósabbra (nagyon jól illett volna hozzá szerintem) szeretnénk a sütit, vagy egy kis mazsolát.