Oldalak

2009. május 19., kedd

Vegán babák hozzátáplálása

Hát, sokak kérésének eleget téve, akkor most elkezdeném, illetve folytatnám a vegán babák hozzátáplálásáról szóló sorozatomat. Rengeteg infót összegyűjtöttem a témában az előző három évben, úgyhogy leginkább a bőség zavara is az, ami miatt így elhúzódott ez az összeállítás. Mindeközben én pedig szépen igyekeztem minél jobban kitolni az én immáron kis 8 hónaposomnak a hozzátáplálását is, de mivel a napokban megint elkezdtem megkapni az olyan bátorító mondatokat, miszerint "jé, 8 hónapos, de hát olyan kicsinykének látszik", meg a gyerekorvostól pl. "ugye már kap húst a Kicsi, anyuka?!" (tudja, hogy vega vagyok és a Nagynak sem adtam 1,5 éves koráig...) és társai, úgyhogy itthon is össze kell szednem magam...
Amúgy Picúrkánkkal 6 hó+3 hetesen kezdtük a kóstolgatást, igen visszafogott tempóban. Nagyon nyúlkál már a kajáink után, de amikor ténylegesen megkóstol valamit, nem túl lelkes... Jelenleg 7.200 g, és hát valóban nem hízott túl sokat az elmúlt hónapokban. Konkrétan 4 hónaposan volt 6,5 kg, úgyhogy az elmúlt 4 hónapban mindössze 700 g-ot szedett magára... Ugyanakkor viszont nagyon kis formás, rengeteget mozog, kúszik, de még nem mászik, és már elkezdte magát felhúzni állásba, kapaszkodva.
A kajával úgy általában a születése óta elég visszafogottan bánt, kezdettől fogva min. 2-3 óránként evett (a Nagy, anno 9 hós koráig éjjel-nappal 0,5-1,5 óránként evett min.!), és szinte minden hónapban volt (van?) min. 1 hét szopisztrájkhoz hasonló állapota, amikor baromira nem akar(t) enni. Bejött egy ideje a fogzás is, amivel eléggé megszenved a Kismanó, úgyhogy ez sem fokozta az evőkedvét.
Nála viszont célom, hogy igyekszem minél lazábban kezelni a dolgot, és nem stresszelni, ha nem eszik (azért nem mindig sikerül:-), és ráhagyni. Azt eldöntöttem magamban, hogy min. 1 éves koráig nem szándékozom neki sem húst adni (és ha rajtam múlik utána sem, de ezt most már okulva az első esetből bölcsen nem "reklámozom" senkinek...), ám mivel a családban már van egy húsevő apa + egy immáron mindössze szemivega nagytesó, a kísértés továbbra is nagy lesz számára a hús felől... Értem ezalatt leginkább azt, hogy a Férjem szerintem minden tőle telhetőt meg fog tenni, hogy lehetőleg a Pici is húsevő legyen...:-( (és teszi ezt talán azért is, mert a Naggyal megjárt eddigi egészségügyi kálváriáink miatt - melyek egyáltalán nem a húsnemevésből adódtak - már Apa sincs meggyőződve az én vegás irányvonalam létjogosultságáról, illetve egyszerűne nagyobb biztonságban érzi a gyereket és ezáltal magát is a külvilág felé, ha a gyerekei esznek húst.........)

Folyt. köv.

12 megjegyzés:

  1. Én se igazán értem, hogy miért akarja mindenki siettetni a gyerekeket. Nekem teljesen az agyamra megy az ilyesmi. Lesz még elég ideje enni "rendes" kaját. Csináld úgy, ahogy neked jó, mindenkinek ezt szoktam mondani.

    VálaszTörlés
  2. Szia!Már jó ideje olvasgatlak,mivel magam is vega,pontosabban lakto-ovo vegetáriánus vagyok.Már nagyon kíváncsi voltam,hogy táplálod a kicsit,mivel az enyém sem kap húst.A mi védőnőnk is ellenzi ezt a táplálkozási formát mert szerinte így károsodik a baba idegrendszere stb.Csak úgy fogadta el,hogy dietetikussal konzultáltam és Ő szerinte teljes értékűen táplálkozunk.Bár a fiamnak elég jó az étvágy és sokat szopik is.A képek alapján egészségesnek tűnik a kislányod is.Én sem nagyon reklámozom a környezetemben a vegaságot,mivel a páromon és a bio boltos eladón kívül szinte mindenki ferde szemmel néz rám ezért.Remélem megjön a Picurka étvágya előbb-utóbb.Sok sikert!

    VálaszTörlés
  3. De széééép!!!Hűha milyen szerencsém van a dokinkkal meg a védőnénivel.A dokit én kérdeztem meg télen,hogy nem kéne vmi vitamin Marcinak,mert nem eszünk húst?Kikérdezett miket eszünk,és azt mondta nincs szüks. vitaminra,mert a gyerek mindent megkap amire szüksége van.ilyen is akad szerencsére.Babóca allergiáűja hogy van?

    VálaszTörlés
  4. Szia,
    Szinte a kezdetektől fogva olvaslak, főleg a receptek miatt találtam rád,de most,hogy én is babát várok így 36.héten :-), úgy érzem hozzá kell szólnom a témához. Itt Németországban szerencsére nem nagy szám a vegaság és amíg a picinél a tejes szoptatás min.1,5 éves korig tervezett, nálam és később a picinél is a köles,tönköly,magvak,szárítottgyümik,rizsek,zöld és vörös növények,szója,seitán,hüvelyesek kiegyensúlyozottan szerepelnek az étrendben senki sem tesz egy rossz megjegyzést sem. A teljes fehérje készletet és amúgy is minden egyebet megkap a baba az anyatejből,ezenkívül nincs is szüksége semmire, nem is értem miért forszírozza a gyermekorvosotok a kap-e már húst és egyebeket...miért nem a szoptatásra teszi a hangsúlyt még. Persze,hogy egy kislány kisebb,mint anno az egyidős kisfiú volt és kevesebbet is eszik.De amint olvastam az immunrendszere tökéletes...Na igen, amúgy, itt oltani sem oltanak már,nincs egy kötelező sem,K vitamint sem nyomnak az újszülöttbe és mind a nőgyógyászok, és környező kórházak, mind a szülésznők,mind a mentősök támogatják az otthonszülést és a szülőotthonban való szülést, sőt kampányok is futnak érte a kórházban is a 37. betöltött héttől egészséges terhesség esetén...Szóval ezzel csak azt akarom mondani,hogy ne foglalkozz a régi beidegződésekkel, sajnos a magyar ember minden újtól és mástól irtózik, és Magyarország nemcsak gazdaságilag, ma már az oktatásban, mezőgazdaságban,iparban,politikai életben visszamaradott, hanem az emberek is felfogásban valahogy megállt az élet otthon...itt kinnt,mint írtam egy szimpla,állami egészségügyi praxisban sem téma már a húsnemevés, a nem oltás, az otthon szülés, a betegségek először teákkal és homeos kezelése...egyszerűen ne foglalkozz másokkal.

    VálaszTörlés
  5. Az utolsò kommentet,ùgy olvastam,mintha valami mese lenne.Mi Olaszorszàgban èlunk,èszakon(ez minden màs tèmàban szàmìtana,de nem a vegasàgban),s"ot Svàjc t"oszomszèdsàgàban,ahol a nèmetorszàgihoz hasonlò korulmènyek uralkodnak ès a mi gyerekdokink sem tàmogatja a vega hozzàtàplàlàst,de most màr nem tud belekotni,mert làtja,hogynovekszik a mi kis Viràgszàlunk.'En viszont egyre elszàntabb vagyok(s"ot mèg a hùsevo fèrjem is),pont a sok ellensègeskedo elkedvetlenìtèsère,mert az "o szemukben èn nem egy gondoskodò felelossègteljesen gondolkodò anyuka vagyok,hanem valami buggyant noszemèly,akinek nem jò az,ami van.Zsu

    VálaszTörlés
  6. Tündéri, formás, hurkás, huncutul vigyori ez a "pici" lány. Nem értem mire ez a súlypara, ha egyszer kiegyensúlyozott.

    Nekem nem is kérdezik mit eszik a gyerek, bár gondolom azért mert 10 kiló fölött van (no de persze, hisz 4 kiló fölötti súllyal született).

    Egyébként meg még az elején, a doki és a védőnéni is okított mikor mit kellene bevezetni a hozzátáplálásban és kissé eltért a véleményük, persze ezekhez képest szintén eltérő, amiket a gyermekegészségügyi kiskönyv táblázata tartalmaz. ;)

    A husi para viszont nálunk is előkerült, mert 8 hósan kezdtem neki adni, heti 1 alkalommal. Mondta dokinéni, legalább 3-4szer kéne hetente. ??? Miért? Én sem eszem annyiszor húst, a nagy meg husisztrájkol. Nem is erőltetem, ha egyszer nem tetszik. Viszont a kicsinek nagyon bejön a husi, uh kap többször is hetente mostmár. Bár konkrétan 1 adag főzelékben kb. 10-20 gr husi van max.

    VálaszTörlés
  7. nagyon örülök, hogy elkezdted, mar alig várom a folytatást. Azt ugye már, tudod, hogy én 1oo%-ig vega családból "származom", bár nagyritkán, mi a férjemmel eszünk halat. A fiamnak 2 unokatesója van, az egyik 4, a másik 1 éves, és életükben nem ettek még húst. a nagyobb makkegészséges,fejlettebb, és okosabb is, mint korabeli társai(persze azt nem mondom, hogy nem lenne ilyen, ha húst enne.) De semmiben sem károsult, és a legjobb, hogy Ő maga sem akar húst enni, hiszen a szüleitől, már kétéves korában megkérdezte,mi miért vagyunk vegetáriánusok. Elmagyarázták, neki, hogy természetesen ehet húst, ha akar, és Ők miért nem esznek. Utána nemet mondott önként. Szóval a gyermeknek is van választási lehetősége...és nagyon sok gyermek meg sem enné a húst, ha nem lenne beléjükerőltetve.. de ez egy másik téma.
    a kislányod gyönyörű, tekintete majd kicsattan... bár tudom, milyen ha UFO-ként néznek rád:)

    VálaszTörlés
  8. Ági!
    Egyetértek!:-)

    LiliNortianyu!
    A lakto-ovo vegaság már úgymond "hivatalosan", orvosilag is teljesen elfogadott irányvonal (kivéve a kevésbé felvilágosult helyeket, személyeket...).

    Frutti!
    Hát igen, van ilyen is azért szerencsére!:-)
    Hát, az Á. allergiája megvan sajnos továbbra is...:-(( Kísérletezünk tovább a homeopátiával (szerintem nem túl sok sikerrel...), a Torbenkova doktornő rá akart beszélni egy újabb oltáskivezetésre, de én most ebbe nem egyeztem bele az allergiaszezon közepén! Nem akarom a gyerek immunrendszerét még tovább leépíteni! Szedi tovább az antihisztamint is, ami már nem annyira tetszik a T. doktornőnek, de valahogy túl kell élnünk az allergiaszezont, és ha már a homeopátia nem segít....

    Névtelen!:-)
    Gratula a születendő vegabébihez!:-) Hát igen, a német nyelvterületeken és pl. Amerikában már sokkal előrébb vannak a vegaság témájában (is) hozzánk képest...

    Zsú!
    Hát, akkor hajrá és kitartás a további próbálkozásokhoz!:-)

    Bibe!
    Köszönjük a dícséretet!:-) Hát igen, ezen én is sokszor elgondolkoztam magamban, hogy ha egy gyerek spontán hússztrájkot tart éveken keresztül, de a család nem vallottan vega, olyankor a gyerekorvosok mégsem csinálnak ügyet a dologból...

    Hugomum!
    Már többször irigykedtem rátok nagyon, hogy ilyen vega családi háttér van mögötted!:-) Jó lehet!
    Köszi a bókokat!:-)

    VálaszTörlés
  9. Ha a hús okosít, nem tudom, mi lenne a lányommal, ha enne húst. 5 éves,és éppen azzal gyötör, hogy hogyan született a világon az első ember...

    VálaszTörlés
  10. Ez aranyos :) Én gyerekként megtagadtam a húsevést és évekig vajas-mustáros és sajtos kenyeren éltem. Igaz, hogy az ekcéma nem került el, de komolyabb bajom nincs. Én azt vallom, hogy csak azt közvetíthetjük a gyermekünk felé, amiben hiszünk. Ha másra hallgatunk és úgy neveljük, mert félünk, már nem is vagyunk hitelesek és ezt azonnal megérzik!
    Kitartást Siccike, hidd el az én családom is nagy húsevő és minden alkalommal megy a szurkálódás, hogy majd adnak a gyereknek szalonnát stb. Hehehe....

    VálaszTörlés
  11. Kedves Siccike!
    "Véletlenül" találtam meg az oldaladat. Gratulálok a hozzáállásodhoz és receptekhez is! Szerintem - bár én csak egy Bogyó anyuka vagyok és nem orvos - nagyon is jól néz ki a Babócád! Ahogy előttem is írták, hallgass a saját ösztöneidre és ne törődj a húserőltetőkkel... Mi nem vagyunk vegák, vegánok, mégis alig eszünk húst. Eleink sem ettek mindennap és ennek ellenére jól bírták a földmunkákat és egyebeket. Ha ma lenne igazi háztáji akkor szintén nem lenne baj a hússal, tejjel, liszttel, etc. A kisfiam már egy ideje bojkottálja a húst - sajnos sok mást is -, de nem izgatom magam rajta. Állítólag ők még ösztönösen tudják mi jó nekik...
    Minden jót és kitartást!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, időközben a Kicsi 3 éves lett, és már húsevő is... Bár valójában eléggé visszafogottan eszi a húst, és a minap azt is kijelentette, hogy vegetáriánus szeretne lenni, mint én....:-)) Majd meglátjuk... Azért köszi a dícséretet!:-)

      Törlés