Ahol táncol a föld ...

Sokat gondolkodtam azon, megírjam-e ezt a bejegyzést, mert egyáltalán nem gasztrós, nem is igazán gyerekes, és főleg nem vegás téma... Viszont napok óta nagyon foglalkoztat és mélyen megérintett... És mivel ez a blog tartalmilag nem titkoltan az olvasóim érdeklődése szerint is alakul, ugyanakkor mégis csak én írom, így most önző módon a saját gondolatkörömből (illetve egészen pontosan máséból) is merítek...

És a "történet"....

2009. április 6-án hajnalban egy igen erőteljes földrengés rázta meg az olaszországi L'Aquila körzetét. Ezt valószínűleg többen (meg)hallottuk a híradásokból. Egy hét leforgása alatt az áldozatok száma a 300 fölé emelkedett. Néhány napja pedig egy olasz oldalon a nevek, születési dátumok is olvashatóak. Sok a gyerek! :-((( Nem egy a csecsemő!:-((( Többen az én gyerekeimmel egyidősek, a legkisebb három hónapos. Több családból a gyerekek életüket vesztették, a szülők életben maradtak (van olyan család, ahol 4 gyerek ment el '92 és 2002 közötti születésűek, a szülők mindketten életben maradtak...). Vagy az egyik szülő ment el a gyerekkel, a másik itt maradt egyedül....

A fedél nélkül maradtak száma közel 40.000! Közülök a többség, közel 30.000 most hajléktalan-táborokban él, sátrakban. Nem tudják meddig... Hatalmas szám!

És van egy nő, Anna, aki hihetetlen erővel, harciassággal, kitartással igyekszik segíteni a rászorulóknak, ahogyan tette ezt már eddig is korábban. Pedig ő is mindent elvesztett!

Anna blogot írt már jó ideje, ám most a blogja talán a leglátogatottabb olasz blogok közé került az elmúlt héten, mert "élőben" tudósít arról, mi zajlik most L'Aquliában. És nagyon megrendítő!

Aki tud olaszul, azok számára a blog elérhetősége: http://miskappa.blogspot.com/

És igen, tudom, hogy a világon sok helyen találunk sajnos ehhez hasonló élettörténeteket, sorsokat, elvesztett életeket, de én MOST ITT ERRŐL szerettem volna írni nektek...!

Íme néhány bejegyzés az elmúlt hétről Anna blogjából azoknak, akik nem tudnak olaszul (ezúttal az én fordításomban):

Ez a márciusi bejegyzés még jóval a mindent elsöprő földrengés előtt íródott, szinte nostradamusi sugallattal...

"2009. március 31/ kedd

Már három hónapja, hogy L'Aquilaban reng a föld. Közel 300 rengés. Tegnap 15.58h-kor volt egy nagyon erős. Pánik az egész városban. Ezt követően négy másik, ugyancsak igen erős rengés. És ma reggel nyolckor megint egy. Én az autóban aludtam. Nagyon félek. Viszlát mihamarabb! Legalábbis remélem...

2009. április 1./ szerda

Köszönöm mindenkinek az érdeklődést! Jól vagyok, a házunk megrepedt néhány helyen, de szerintem nem veszélyes. Mindenesetre mielőtt visszamennénk, és visszatérne az életünk a normális kerékvágásba, a statikusok visszajelzésére várunk, akik felülvizsgálják a történelmi belváros épületeit. Közben továbbra is érzünk kisebb rengéseket. Reméljük, hogy mihamarabb vége lesz, mert eléggé idegesítő.

2009. április 2./ csütörtök

Hát igen, még mindig táncol a föld... A hétvégi házunk a hegyekben épségben van, ott nem volt földrengés. A polgárőrség lakhatónak minősítette a l'Aqulia-i házunk. Én azonban itt maradok a hegyekben. Még ha nem is olyan kényelmes, de el lehet lenni. Talán vasárnap este visszamegyek én is l'Aquilába. Talán...

(...)
Anna és férje az előérzetükre hagyatkoztak, és nem mentek vissza a városba vasárnap este. Így életben maradtak...!

2009. április 6./ hétfő - a földrengés napja
Üdv Mindenkinek!
Jól vagyok, ne aggódjatok! A földrengés elpusztított sok házat, de mi jól vagyunk. Most nincsen számítógépem, de amint tudok, újra jelentkezem.
Csókollak Benneteket: Anna

2009. április 7./ kedd
L'Aquila nincs többé!
Itt vagyok újra.
A helyzet tragikus. Elmondhatatlanul!
Én és a családom elvesztettünk mindent: a házunk, a munkánk, az eddigi életünk, a gyökereink! MINDENT! Mégis, amit szeretnék a világba kiáltani az az a düh, amit azért érzünk, mert egyedül hagytak minket. Gyakorlatilag tudatosan a halálba küldtek minket abbruzzóiakat. Már hónapok és hónapok teltek el, hogy éreztük a rengéseket, és mégsem beszélt róluk senki! Egy újság sem, egyik tv-híradó sem. SENKI. SENKI. SENKI. Nem készült semmilyen vészterv. A halálba küldtek minket. Ki kellett volna telepíteniük mindenkit. Amikor i.sz. 700-ban történt itt földrengés, ugyanilyen időközönként előzték meg rengések. Ugyanígy kezdődött. Minket mégis mindenki biztosított arról, hogy nem történhet bajunk. Ezúton feljelentem Cialente-t, azt a hülye polgármestert! És a megyei önkormányzat vezetőjét, Stefania Pezzopane-t. És az összes hatóságot.

L'Aquila nincs többbé! Elpusztult! És mi mindannyian vele együtt pusztultunk.

Aki a városba érkezik, az nem tud többé tájékozódni. A férjem ma reggelt bement a városba. Majd visszajött a menekülttáborba. Nem volt magánál. Még a nevét sem tudta.

Én magamnál vagyok. Mind igaz, amit nektek mesélek!

2009. április 9./ csütörtök

Már nem tudom elolvasni a sok hozzászólást. Nincs időm.

A blog írója, Miss Kappa mögött valós személy áll: Anna Pacifica Colasacco vagyok. L'Aquilaban születtem 1956. július 22-én és ott éltem 2009. április 6-ig. Nem vagyok névtelen, és soha nem is voltam az.

A földrengés előtti éjszaka, a 23.30-kor érzett rengésnél, legalább akkor riadót kellett volna fújni. Ahelyett, hogy azt mondják be, nem itt, hanem Forlí-ban észlelték a rengést. Mi pedig, megzavarodva a médiákban tapasztalt síri csendtől, otthon maradtunk. És meghaltunk. Azok is meghaltak, akik életben maradtak.... A hatóságok közben kezdettől fogva igyekeznek elfedni az igazságot a valós történetről. ...

Én most az autómban lakom. Nem akarom elhagyni a szülőföldem!"

A nyaralás

Megj.: Ezt a bejegyzését Anna, az olasz miniszterelnök Berlusconi azon újságírók előtt tett nyilatkozatára reagálva tette, miszerint a menekülttáborok olyan jól felszereltek, az ott élők olyan jól ellátottak, van ennivalójuk, ágyuk, tisztálkodási lehetőségük, hogy valójában felfoghatják úgyis, a jelenlegi állapot valójában egy hétvégi kempingezés.... Mond ilyet normális ember???? Szerintem nem!

"Itt vagyok barátaim. Itt a kempingező barátnőtök beszél. Nagyon kellemes tapasztalat ez a kempingezés, ismét fiatalnak érzem magam. Igazán szórakoztató a romok közt élni. Olyan eredeti. Aztán néha, gyakran, még táncolunk is. Anélkül, hogy mozgatnánk a lábunk. Még el se fáradunk. Az aláfestő zenét pedig a többi kempingező jajveszékelése és sírása adja. Néhányak eltorzult arca pedig biztosítja a szokatlan korográfiát. És aztán azért is jó, mert kikerültél abból a mókuskerékből, hogy arra kellene gondolnod, ha vége a kempingezésnek, ismét vissza kell térned a házimunkák napi rutinjához. Már nem kell beágyazni, nem kell elindítani a mosógépet, nem kell mosogatni. Nincsenek gondjaink. A problémát a gyökereknél fogva szüntettük meg. Egyértelmű, hogy az optimizmusunk abból ered, tudjuk, a kempingben töltött nyaralás nagyon hosszú lesz. Nagyon hossszú. Évekig fog tartani.. És úgy gondoljátok talán, hogy rossz nekünk, mert nincs többé munkánk? Ugyan már, végre szabadok vagyunk. Minden nap késő reggelig alhatunk. Délutánonként pedig nagy sétákat tehetünk. Természetesen a sátortáborok között. Én most egy házban tartózkodom, néhány órára fedél van a fejem fölött. De ki akarok menni. Nagyon félek, hogy rám eshet a tető... Még akkor is, ha valójában 100 kilométerre vagyok a földrengés epicentrumától. Itt lassú táncot járunk. Ott, az én hegyeim között kemény rock zenére táncolnak. Holnap visszatérünk oda a férjemmel.

Köszönjük az együttérzéseteket!

2009. április 13.

Barátaim, itt vagyok. Éjszaka van, és itt vagyok a Monticchio Garden-i táborban. Nem sátorban töltöm az éjszakát. Ma éjszakára elfogytak a helyek. Szerencsések vagyunk, megmentettük a kényelmes kis autónkat. Kaptunk takarókat, vastag kabátokat, egy mosdótálat és vizet. Szakad az eső, de a mi kis lakhelyünk meleg. És a szülőföldemen vagyok legalább. A férjem mellettem van. Nekem elegendő az, amim van....."

Ennyit Anna naplójából L'Aquilaból. Anna még arról adott hírt ma, hogy elkezdte a táborok lakói számára a segélyszervezést.

Folytatás itt: http://miskappa.blogspot.com/

És képek:

L'Aquila egykoron

L'Aquila a földrengés után