Hová jutott vegaságunk az elmúlt 1 évben...?

A részletek előtt íme néhány aktuális fotó történetünk/ blogunk kis főhőséről...:-)

... vagy inkább 3 évben? Hiszen Babóca decemberben betölti a hármat.:-)

A blogot viszont 1 évvel ezelőtt kezdtem (Á. Baba 1,5 éves volt) , leginkább akkori lelki nyűglődéseim hatására (is). Ami főképp abból állt, hogy saját elbizonytalanodásaim hatására a védőnő, a gyerekorvos, majd gyakorlatilag az egész család próbált meggyőzni arról, hogy Babóca nyári fáradékonyságának, a duzzadt, karikás szemeknek az oka a vegás étkezés által okozott vashiányban keresendő  . Megkezdődött "frankó" kálváriánk az orvosi kivizsgálások, laborvizsgálatok, egyebek útján. A végén kiderült aztán, hogy minden vaklárma volt, és leginkább a nyári melegnek (vagy ki tudja minek...?) voltak betudhatóak a tünetek... Mindenesetre azt "sikerült" elérni azzal a történettel, hogy az addig a noha nem vega, de a vegás törekvéseimben támogató férjem is teljesen elbizonytalanodott és győzködni kezdett arról, netán mégis húst kellene adni a gyereknek. Sőt, az immáron közel 10 éve vega (illetve inkább vegán) anyám is bizonygatta, hogy egy gyereknek pedig bizony szüksége van a húsra az egészséges fejlődéshez! A gyerekorvosról, védőnőről nem is beszélve!

Eredetileg 6 hós koráig csak szoptattam Babócát, majd elkezdtem a hozzátáplálást és úgy döntöttem, 1 éves koráig húst semmiképp, majd orvosi javaslatra az allergia-megelőzés céljával tejterméket sem adok (na, utóbbi aztán végképp nem váltotta be sajnos a hozzá fűzött reményeket...!). 1 éves kora után viszont kerestem és kerestem az információkat, de a magyar "szakirodalomban" gyakorlatilag semmit nem találtam, hogyan is kell(ene) egy vegán kisgyereket táplálni. Tavaly még vegás gasztroblog sem nagyon volt (amikor én is "beálltam" közéjük, Govinda, Gourmandula  és Vegasztrománia  blogján kívül senkit nem találtam, ma pedig nagy örömömre már olyan szép sokan vagyunk akkorhoz képest!:-). Rengeteget tipródtam, agyaltam magamban és ezért is merészeltem elindítani a blogot, feltételezvén, hogy ezügyben valszeg nagyon nem vagyok egyedül (az azóta kapott visszajelzések aztán igazolták, hogy valóban sok kezdő vegás anyuka tipródik hozzám hasonlóan, leginkább a szükséges információk hiánya miatt is).

És hát meg is fogalmazhatom az elmúlt három év egyik legnagyobb számomra hozott tapasztalatát: azaz, ha én bizonytalan vagyok, ezt a bizonytalanságot teljesen átviszem a gyerekemre, majd a környezetemre is, és szépen elkezd rámdőlni minden... Jó-jó, tudom, ez baromira nem új gondolat, de én először éltem meg gyerekkel együtt.:-)
Merthogy ennek a személyes bizonytalanságnak az lett a szomorú következménye kis családunkra és Babócánkra vonatkoztatva, hogy irtó stresszes lett minden étkezés, és maga az evés ténye is... Én és a férjem ugyanis vérmesen aggódó szemmel figyeltük szegény gyerek minden étkezését, hogy eleget eszik-e, megeszi-e a kajáját, vannak-e tünetei, és igaza lesz-e, vagy sem a környezetünknek, akik a vegaság helytelen mibenlétéről győzködnek minket... És hát bizony mindez hosszabb távon az Á.-nál olyan szintű ezidáig is maradandó dacreakciót váltott ki a kajával szemben, hogy a legtöbbször már csak amikor asztalhoz ülni készülünk, kiabálni kezdi, hogy "nem-nem-neeem!", majd ha mindenféle elterelő művelet hatására lenyugszik némiképp, akkor kezd el esetleg enni...:-(

Valahogy így néz ki ilyenkor...:-))

Részemről úgy érzem, nagyon sokat léptem már előre az elengedés terén ezügyben, azaz ha nem eszik, akkor nem próbálkozom, és éhes marad, nem kínálok alternatívákat. Férj viszont asszem még még mindig nálam is sokkal többet stresszel a témán és beveti a sorozatos elterelős műveleteket. Nekem a legtöbbször már se energiám, se idegem hozzá (és most már úgy gondolom, így van jól, mármint hogy nem erőltetem), de azért még én is beleesek a korábbi noszogatás hibájába... Szóval, ezen a kajás dacreakción az egyik legnehezebb túllépnünk, úgy érzem... Mivel házon kívül, azaz vendégségben, illetve ha mi nem vagyunk ott, akkor nincsenek ilyen jellegű problémái, azt kell mondjam, egyértelműen nekünk szól a műsor... Tippem szerint, amikor majd oviba megy és közös étkezések lesznek, nagyon sokat fog javulni a dolog, ha addig nem történne meg mindez...

Mindenesetre kitűzött célom születendő kislányunkkal kapcsolatban, hogy amikor eljön majd az idő, igyekszem nagyon figyelni arra, hogy ezt a görcsölős erőlködést ne műveljem végig vele is, és sokkal lazábbra vegyem a dolgokat (az eddig megszerzett tapasztalatok, információk viszont talán segíteni is fognak már ebben sokat...)!

A másik nagy előrelépés önmagamban (bár ez is ugye nézőpont kérdése, kinek számít ez előrelépésnek), hogy míg egy éve baromira kiakadtam, ha vendégségben, étteremben Babóca húst evett, kialakítottam és elfogadtam magamban azt a koncepciót, hogy itthon már szinte egyáltalán nem főzök húst (kivétel pl. a vendégség), venni sem nagyon veszek (időnként Férj vesz magának némi felvágottat, kolbászt), viszont ha étteremben, vendégségben ő kéri, és szívesen eszi, nem roppanok össze, még ha feltétlenül nem is örülök neki... Amúgy ez általában nagyon változó, van, hogy 1-2 hétig nagyon kéri, majd utána hetekig elutasítja, visszaadja...

És hát mit eszik meg?

Na igen, sokkal egyszerűbb és rövidebb a megevett ételek listája, mint amiket nem eszik meg. Na, utóbbiak kitesznek egy igen tetemes listát...

Ami mindig jöhet, azok a tésztafélék, nudlik, gombócok töménytelen mennyiségben, de inkább szinte kizárólag a sós verziókban. Aztán megy a pizza is nagyon, meg a gabonák is elég jól bejönnek. És meglepő, de csípi a szóját, tofut, amiből igyekszem mindig nem génmanipuláltat, és csak max. heti 1x adni, meg a szejtán is jöhet szerencsés esetben.

A zöldségek közül a répa, krumpli, paradicsomos szószok, időnként a cukkini, a többi viszont szinte kizárólag pépesített, pürésített rejtett verzióban. Ha nem látja, milyen zöldség van benne, sokmindent megeszik, egyébként hozzá sem nyúl, vagy kapásból kiköpi, kiszemezi...:-(( Ami ugyancsak kizárólag pépes, leszűrt formában jöhet, az a hüvelyesek. Noha ezek nagyon fontosak lennének a fehérjék miatt, egészen kicsi kora óta nem hajlandó őket megenni, ahogy megérzi a héjukat...:-((

Nyers zöldséget gyakorlatilag SEMMIT!:-((, és ez sajnos mindig is így volt, amióta csak mást is eszik az anyatejen kívül... Még megkóstolni se hajlandó őket nagyon... (pedig mi esszük őket, tehát látja!) Talán ez is majd más gyerekek hatására fog változni? Legalább is remélem...!

Gyümölcsből sztrájkot folytat ugyancsak. Immáron közel 3 hónapja! Nyersen kizárólag a dinnye, körte, banán megy, ezen kívül kedvencek az aszalt gyümölcsök, azon túl a gyümölcs a reggeli kásákba keverve...

Az olajos magvak kizárólag darálva, a kajákba keverve.

Ja, és halat is kap. kb. 2-3 hetente egyszer.

Fő tapasztalatom még etéren, hogy igaz, amit Vera  fogalmazott meg egyszer egy beszélgetésünkben, hogy nem véletlenül élünk ezen az éghajlaton, ahol élünk, és esszük ezt az ízvilágot alapból (azaz lsd. magyar konyha gyerekkedvenc ételei), ugyanis ezért van az, hogy a gyerekek is általában az egyszerűbb, hazai étkeket kedvelik. És bármennyire is szeretnénk mi anyukák nagyokat kreatívkodni a konyhában, ha a csemeték ezt túlzottan nem értékelik, hanem ők csak vmi egyszerűt és " könnyen ehetőt" szeretnének enni (van erre azért nagyon büszke és irigylésreméltó ellenpélda is, mint Ízbolygó Babócával szinte egyidős Pöttye, aki már kétévesen nagy gourmand:- ). Így tehát azt a következtetést is le kellett vonnom, hogy bármennyire is izgalmas mindig újat és újat kipróbálni, nem ártana időnként tartósabban magyarosan vegásat és nagyon egyszerűeket főzni itthon. Na, hát ez az, amire annnnyira nehezen veszem rá magam...! Mindenesetre ezügyben nagy példakép a 4 csemetés Reni is !:-)

Hát, ennyi lenne talán elmúlt évi tapasztalataim legfőbb tárháza, amit még sok kisebb gondolattal is ki tudnék egészíteni, de nem húzom tovább kedves olvasóim idejét (egyelőre:-)! Viszont szívesen várom saját tapasztalataitokat az ügyben akár itt nyilvánosan is, vagy akár privátban!