Oldalak

2008. július 31., csütörtök

Lemerültünk - kimerültünk...

Eheti nagy hallgatásom oka sokfelé ágazó, de leginkább annak betudható, hogy nem igazán vagyunk a topon összcsaládilag, így a gép elé se nagyon ültem...

A nyaralás alatti Férj munkahelyi kálváriája + az én hasgörcsöléseim után a hétvégére Babóca összeszedett egy frankó vírust, aminek eredményeként szombat-vasárnap 39 fok körüli láz, hányás, orrfolyás, rossz közérzet. 2 nappal ezelőtt én is becsatlakoztam, nálam istentelen torokfájás, nátha. Így a terhesség alatt ugye nagyon gyógyszert nemigen lehet szedni (meg igazából amúgy sem szoktam), úgyhogy homeopátiáztunk mindketten, viszont a torokfájásom olyan brutál volt, hogy aludni-pihenni se tudtam és már azon gondolkodtam, mégiscsak bekapok egy Algopirint. Aztán talán mára már jobb egy kicsit, Babócánál is, viszont ő meg elkezdett erősen köhögni. Tegnap estére pedig már Apánál is jelentkezett a torokfájás, tüsszögés, úgyhogy úgy tűnik, végigmegy az egész családon...

Férj közben a sok munkahelyi szívás eredményeként végre eldöntötte, hogy kilép a cégétől, ez a lépése viszont nem kevés egyéb megoldandót és nem kevés újabb jelentős stresszt hoz magával, miközben a cégnél továbbra is extra gáz a helyzet...

Babóca, érezvén a családi stresszt + a betegség együtt olyan szinten kezelhetetlen lett, hogy komolyan mondom, napok óta azon gondolkodom, hová lett az én "igazi" gyerekem... Napokon keresztül szinte csak tört-zúzott-rombolt egész nap, úgyhogy tegnapra nálam is tetőzött a terhességi depresszió, és azt mondtam, felmondok...!:-)


A héten viszont megszületett a húgom 2. csemetéje is Bíborka (hát igen, mi a tesómmal ezt a dolgot mindig szinkronban csináljuk, a két első fiúval is egyszerre voltunk terhesek, akkor fél év volt köztük a különbség, most a két második kiscsajszinál pedig már ledolgoztuk 2 hónapra!:-)))! És noha az ő szülése extra jól sikeredett most (reggel f6-tól voltak 10 perces fájásai, és de. f10-re megvolt a bébi!!), én ismét extra jól ráparáztam a szülésre így a 8. hónapba lépve, úgyhogy gyanúm szerint ez is fokozta a betegséget kiegészítő depimet.

JA, és hogy teljes legyen a kép, Bíborka születése napján anyám karambolozott a kocsijával, és mondjuk neki szerencsére nem lett baja, de a saját hibájából közel 200e Ft-os kárt okozott a kocsiján...

Na, hát most itt tartunk...

Kreatív lettem és nyammogok is!:-))


Én is kaptam díjakat!;-)
Méghozzá nem is egyet, hanem kettőt!:-) És ráadásul szinte napra pontosan akkor, amikor a blogunk betöltötte 1. éves szülinapját!:-) Szóval, tripla öröm!:-)
A 'Yum-yum award'-dal Marmalade http://marmalade.blog.nlcafe.hu/ ajándékozott meg, akinek ezúton is még egyszer nagyon köszönöm a kedves szavakat !http://marmalade.blog.nlcafe.hu/index.php?view=bejegyzes_oldal&bejid=66171
Nagyon örülök, hogy ezek szerint sikerült hasznos ötleteket merítenie a bejegyzéseimből, a receptekből!
Vándorserlegről lévén szó, én továbbítanám Dolce Vita-nakhttp://fozzunkolaszul.blogspot.com/ , aki tippem szerint biztosan már többektől is megkapta, de nem baj!:-))
Szóval, imádom a blogját, mert a "közös" olasz "gyökerek" révén alapból nagyon a szívemhez közeli, meg baromira felnézek a kreativitására, a csak úgy kreációira. ÉS úúúgy szeretnék én is olyan gyönyörűűűű fotókat készíteni egyszer (bár tippem szerint nem feltétlenül fogok valaha is, vagy ki tudja mit hoz még a sors:-)), és alig várom, hogy megjelenjen ősszel a saját fotózású szakácskönyve! Én tutira megveszem! Ja, és nem utolsó sorban ő is szeptemberre várja a 2. babáját!:-)
A másik díj, a 'Kreatív blogger' díja Cecile konyhájából http://www.cecilekonyhaja.blogspot.com/ érkezett hozzám! Neki is nagyon köszönöm, és remélem, sok hasznos receptet talál majd még ő is lánykái és családja számára a blogban!;-)
Én pedig tovább ajándékoznám az alábbi kedves hölgyeknek (annak tudatában, hogy ők is már többektől bezsebelhették a díjat!:-)
A "szabályokat" illetően:
- kiteszem a logót a blogomba,
- belinkelem azon személyeket, akiktől a díjat kaptam,
- mindjárt megnevezek 5 további blogot, azaz díjazottat,
- rögvest belinkelem ezeket a blogokat,
- hamarosan értesítem őket a díjról.
Ő az abszolút kreativitás egy személyben! Receptekben, fotókban és időzsonglőrködésben egyaránt! Példakép mindenképp!
Nem olyan rég még húst is ettek időnként, mostanság viszont csak vegán receptek vannak nála, és a külföldi szakirodalom hozzám hasonló lelkes olvasójaként sok érdekes újítást hoz a magyar vegszférába.
3 gyermekes vegán anyuka, ismét példakép energia és időbeosztásban, hiszen a legkisebb mindössze alig 3 hónapos, mégis Vera naponta főz, kenyeret süt stb.
Reni Léttudatos konyhája http://lettudatoskonyha.blogspot.com/
Új kollegina a bloggerszférában, viszont közel 10 éve a vegások közt. 4 csemete mellé kert, sütés-főzés-befőzés napi szinten! Mindenképpen nagy kreativitásra vall!
Akinek írástudománya, újmagyaros-vicces szófordulatai feltétlenül a kreativitás magasiskolája számomra!:-)

2008. július 27., vasárnap

Áfonyás - barackos pite (vegán)

Ez a torta a nyaralásunk alatt született reggelire, majd vendégvárónak, ama próbálkozásaim jegyében, hogy a teljes kiőrlésű liszt mellé kevertem némi bio fehér tönkölylisztet is. Ezt tettem pedig azért, mert noha nem nagyon (sőt valójában az elmúlt 1 évben már egyáltalán nem!) vagyok híve a fehér liszt használatának, azt el kell ismernem, hogy a gyerekek körében általában nagyobb tetszésnek és fogyasztásnak örvendenek a legalább részben fehér+teljes kiőrlésű kevert tészták... És hát a felnőttek is nagyobb tetszéssel fogadták ezt a verziót, hiszen a tészta így levegősebb, kevésbé száraz... Ennek ellenére az én gyermekem két harapás után feladta, viszont a húgom 3 éves kisfia többször is repetázott belőle.:-)

A bérelt ház vadiúj és nagyon jól felszerelt konyhájában valóban öröm volt sütni, és azt is konstatáltam magamban, hogy tényleg minél előbb ki szeretném vágni a csupán még csak 5 éves Fagor sütőmet! Ez utóbbi ugyanis kb. átlag 40!!! perc alatt fűti fel magát 200 fokra (a szerviz szerint a Fagornál ez normális...!), nem egyenletesen, és nem túl szépen süt. A most próbált Zanussi viszont 5!! perc után 200 fokon volt, és gyönyörűen sütött!

Az alapreceptet a 'Sütés tej és tojás nélkül' c. kis könyvecskéből vettem, amit nagyon ajánlok mindenkinek, mert nagyon jó kis receptjei, ötletei vannak (ugyancsak a nyaralás alatt próbáltam még belőle egy mangós-barackos pitét is, ami ismételten nagy sikert aratott, de olyan gyorsan elfogyott, hogy fotózni sem tudtam!:-). A könyvet egy olyan német cukrász anyuka írta, akinek tejérzékenyek a gyerekei. A receptek mind fehér, ill. teljes kiőrlésű tönköly-, esetleg hajdinaliszttel készültek.

És nem utolsósorban ajánlom ezt a receptet egyik kedves olvasómnak Dorkának is, aki nemrégiben azzal keresett meg, adjak tippeket mérleg nélkül készíthető reformédességek készítésére. Ott a házban mindössze egy 3 dl-re címkézett poharam volt, így azt vettem saccperkábé 300 g-nak, és a könyv mennyiségeivel aszerint dolgoztam.


Áfonyás - barackos pite
1,5 éves kortól a bogyós gyümölcsök esetleges allergizáló hatása miatt, de más gyümölccsel készítve előbb is adható
Elkészítési idő: 30 perc + 40 perc sütés

Hozzávalók (egy 26 cm átmérőjű tortaformához):
1,25 dl (1 kis pohár) natúr szójajoghurt
4 ek. napraforgóolaj
125 g finomítatlan nádcukor
1 cs. vaníliás cukor
200 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
200 g fehér tönkölyliszt
1,5 tk. borkő sütőpor
300 g gyümölcs (áfonya + barack vegyesen)
1 cs. bio vaníliás pudingpor (pl. a DM-es 'Alnatura')

A tortaformát növényi margarinnal kikenjük, enyhén kilisztezzük. A joghurtot összekeverjük az olajjal, 2 ek. cukorral és a vaníliás cukorral. A lisztet és a sütőport a masszára szórjuk, majd kemény tésztává gyúrjuk. A tortaforma aljára nyomkodjuk, miközben 1 cm-es peremet formázunk. A sütőt előmelegítjük 175 fokra - légkeverésen (sima sütesésnél 200 fokra). A töltelékhez megmossuk az áfonyát és egy tálba rakjuk, amiben elkeverjük a kis szeletekre vágott barackkal. Elkeverjük 2-3 ek. vízzel, a pudingporral és a maradékkal cukorral. A gyümölcsös keveréket rákenjük a tésztára. A süteményt 30-40 percig sütjük középen. 30 perc elteltével letakarjuk fóliával. A formában hagyjuk kihűlni, majd óvatosan levesszük a tortagyűrűt.
Tippek:
- áfonya helyett készíthetjük más bogyósgyümölccsel, vagy gyümölcskeverékkel is;
- csak tönkölyliszt helyett használhatunk hajdina- és tönkölyliszt keveréket is.

2008. július 24., csütörtök

Megjöttünk a nyaralásról...

... ami hát olyan so-so módon sikeredett.... Az idő ugyebár pocsék volt szinte végig:-(((, noha évek óta mindig ezen a héten szoktunk menni, és eddig ez is volt általában a nyár legmelegebb hete. Férjnek olyan szinten kellett dolgoznia végig, hogy simán kijött a napi 6 óra átlagja, sőt volt, hogy Agárdról fel is kellett jönnie dolgozni Pestre hajnalban, majd másnap délben ért vissza, olyan szintű krízis-helyzet állt elő a cégénél.:-( Ez a szintű idegesség aztán rá is nyomta a bélyegét nem csak az ő, hanem a mi idegrendszerünkre is. Én pedig noha eddig teljesen jól voltam az elmúlt 7 hónapban, a nyaralás közben olyan sz.ul lettem, hogy úgy görcsöltem az elmúlt napokban, hogy már teljesen beparáztam, a végén még megszülök 10 héttel korábban... Ma még meglátom hogyan alakul a helyzet, aztán holnap lehet, megejtünk egy vizitet is a dokimnál, ha nem javulok.
A napokban fog szülni a tesóm is, úgyhogy gyanúm szerint én is jól ráparáztam a szülésre, ami hozzátett a helyzethez...
Szóval, épp mondtam is egy barátnőmnek, hogy nem is annyira nyaraltunk, hanem levegőt változtattunk.:-)
Viszont a ház, amit béreltünk http://www.szallasinfo.hu/gardony_apartman/, nagyon jó volt, színvonalas (bár nem olcsó), patyolattiszta és vadiúj, gyönyörű kerttel, közel az agárdi fürdőhöz, ahol szuper a gyerekrész, így legalább Babócának megvolt a napi lubickolás. A Velencei-tóhoz viszont csak egy nap jutottunk le sajna.:-(
Főzni minden nap főztem a nyaralás alatt is, de nem a legdiétásabb, inkább gyorsabb kajákat (pl. nokedlis paprikáskrumpli, sütik, tészták, krémlevesek), szóval nagy eredmények nem születtek etéren, egy-két sütit leszámítva, amiket viszont most fehér tönkölyliszttel keverve csináltam próbaként, mert többször voltak vendégeink is. Persze kaptam a dícséreteket, mennyit fejlődött a reformsütödés tudományom.:-)))
Hát, egyelőre ennyi, majd lassan megpróbálunk regenerálódni és akkor jelentkezem...

2008. július 15., kedd

Elmentünk nyaralni...:-)

Ma elhúzunk egy hétre a Velencei-tóhoz nyaralás címén.:-) (Férj sajnos hozza magával a gépét, mert ott is távdolgozni készül, úgyogy kérdés, mennyire lesz nyaralás, meg hát az időjárás se olyan nagyon happy...:-(( Főzni viszont ott is fogok (meg talán sütni is, mert annnnyira vágyom most egy kis sütire:-), mert Babóca miatt nem nagyon tudunk majd étterembe menni, meg hát úgyis apartmant bérelünk, ahol kell főzni.:-)
Szóval legközelebb a jövő hét második felében leszünk itthon, addig szerintem én legalább nem annyira ülök a gép elé.:-)
Bocsi a sok megválaszolatlan mailért és kommentért, az elmúlt napok rohanásaiban teljesen elúsztam és még most se vagyok kész a pakolással...:-( Utólag igyekszem pótolni (mármint a válaszokat!:-))
Addig is, ha valamely konyhai összetevőhöz keresnétek receptet, írjátok be az oldal bal felső sarkában a 'Blogkeresőbe' az adott szót, és biztosan találtok megfelelő receptet az elmúlt 1 év terméséből!:-)
Jó mulatást Mindenkinek a viszontlátásig!:)

2008. július 9., szerda

Cukkinis lasagne (vegán)

Ez lenne a múlt heti cukkiniáradat második darabja, a lasagne. Gyorsan előrebocsátanám, hogy az autentikus olasz lasagne-receptekhez nem sok köze van, de finom volt!:-) Nem mondanám azt sem, hogy gyorsan készült el (kb. 1-1,5 óra előkészítés + 0,5 óra sütés), viszont ismét csak nagyon finom lett, az egész család lelkesen ette! Egyetlen gyenge pontja a tetejére tett Mozzarella-jellegű növényi sajt ('Cheesly'), hát az elég rossz volt... Az eredeti recept megad azonban egy sajthelyettesítő verziót is, amit megosztanék veletek, mert könnyen elképzelhető, hogy az finomabb! Legközelebb szerintem én is azzal készítem... Illetve a megadott paradicsomszósz is igen rossz lett (túl borsos-fűszeres), ezért azt ki is öntöttem, és kreáltam én helyette...
Cukkinis lasagne
1 éves kortól
Hozzávalók (4 főre):
80 g darált szejtánhús
1 nagy fej vöröshagyma
3 ek. olívaolaj
friss oregánó és zsályalevelek
2 gerezd fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika
3 ek. élesztőpehely (pl. 'Solstar')

1 ek. Shoyu / vagy világos szójaszósz
250 g sárgarépa
250 ml víz
250 g cukkini
1 ek. fűszersó
1,5 ek. citromlé

3 ek. olívaolaj
200 g tojásmentes lasagne lap
400 g paradicsom

Sajthelyettesítőnek:60 g natúr kukoricapehely2 ek. élesztőpehely
1/2 tk. tengeri só
2 ek. hidegen préselt napraforgóolaj
50 ml szójatej

Vegán - tejmentes besamelmártáshoz:40 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
40 g bio növényi margarin
2 ek. fűszersó

250 ml szójatej/ nálam zabtej
Paradicsomszósz:
700 ml paradicsompüré, vagy konzerv
3 ek. olívaolaj
friss bazsalikomlevelek
só, bors, esetleg pici nádcukor

A finomra aprított hagymát az olívaolajon kb. 15 percig pároljuk, hozzáadjuk a felaprított fokhagymát és rövid ideig együtt dinszteljük. Beletesszük a darált szejtánt, és kicsit felfőzzük. Végül tegyük bele a felaprított zöldfűszereket, az őrölt paprikát, az élesztőpelyhet és a shoyut. A répát felkarikázzuk és max. 5 percig a zöldséglevesben pároljuk, majd abból rögtön kivesszük. A felszeletelt cukkinit 5 percig olívaolajon pirítjuk, és a vége előtt röviddel sózzuk, hozzáadjuk a citromlevet.

A besamelmártáshoz a margarint felolvasztjuk és a tönkölylisztet állandó keverés mellett alacsony tűzön megpirítjuk benne. Hozzáadjuk a zabtejet, fűszersót és a sárgarépa főzőlevét, majd az egészet botmixerrel pürésítjük.

A paradicsomszószhoz magas falú lábasba öntjük az olívaolajat amit felmelegítünk, majd a paradicsomot, beletesszük a bazsalikomleveleket és együtt rotyogtatjuk kb. 10 percig (most nem főztem túl sokáig, úgyis sült még utána a sütőben). A végén sóval, borssal, esetleg pici cukorral ízesítjük.

1. réteg: egy magas falú tepsit olívaolajjal kikenünk, és az alját beterítjük lasagnelapokkal (én most 10 percig előfőztem a lapokat, mert tapasztalatom szerint különben túl száraz lesz, nem sül át eléggé...). A lapokra tesszük a sárgarépakarikákat, amiket leöntünk a besamelszósz felével.
2. réteg: ismét lasagnelapok a répákra, majd erre a paradicsomszósz felével elkevert darált szejtán.
3. réteg: megint lasagne, erre a cukkiniszeletek, és a maradék besamel + paradicsom.
4. réteg: lasagne, erre a kukoricapelyhes mártás és a tetejére végül friss paradicsomszeletek.

Az egészet 30 percig sütjük 200 fokra előmelegített sütőben, majd tálalás előtt friss petrezselyemzölddel díszíthetjük.

2008. július 8., kedd

Sárgabarackos gombóc reformosan (vegán)


Miután a múlt héten cukkiniáradat volt a konyhában, ezen a héten következett a sárgabarack.:-) Kvázi akinél csak kiskert van a rokonságban, számunkra mázsaszám kezdte szállítani a sárgabarackot, sőt a heti biozöldséges csomagunkban is ezt kaptunk.:-)) Noha nagyon nem vagyok egy befőzős típus, nekiálltam, és a múlt héten befőztem 12 üveg baracklekvárt (merthogy nagy lekvárfogyasztók sem vagyunk igazán, max. a baracklekvárt esszük, és abból is kb. 2-3 hó alatt fogy el egy nagyobb üveg), majd fagyasztottam le születendő bébinknek is jövő tavaszra, ma pedig jött egy barackos gombóc ebédre.
És a barackból még mindig van több kiló! Segítséééég!:-))
Ez a gombóc tojás nélkül készült, és nagy sikert aratott!:-) Később szilvával töltve is készíthető természetesen.
És íme néhányan, akik időközben kipróbálták a receptet, vagy hasonlót alkottak:
Dulmina
Sárgabarackos gombóc reformosan
Hozzávalók (kb. 15-20 db kisebb gombóchoz):
700 g gyorsan fővő sárga "Ella" burgonya
300 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
kb. 40 g kókusz zsír/ bio növényi margarin
10-15 db pici, érett sárgabarack
fahéj
nádcukor
tönkölymorzsa
olaj

A krumplit héjában megfőzzük. Meghámozzuk, krumplinyomón áttörjük, és hagyjuk kihűlni. Összekeverjük a liszttel és a margarinnal, sózzuk. A liszt mennyiségét aszerint még emelhetjük, hogy ne legyen túl puha és lágy a tésztánk, hanem inkább kicsit keményebb, hogy jól tudjuk nyújtani, és ne főjön szét. Lisztezett deszkán kb. 1 cm vastagra kinyújtjuk, és 7x7 cm-es négyzetekre vágjuk. Beletesszük a félbe/ negyedbe vágott, kimagozott barackokat, megszórjuk mindegyik barackot egy csipetnyi fahéjjal és gombócokat formázunk. Forrásban lévő sós vízbe tesszük, amikor feljöttek, onnan még 4-5 percig főzzük. Olajban pirított zsemlemorzsára szedjük, abban megforgatjuk, és szolidan megszórjuk fahéjas nádcukorral.

Alapötlet: W. Ungváry Renáta: A Kismama Babakonyhája

Selymes zöldborsókrémleves (vegán)


Ma Vera http://veravegakonyhaja.blogspot.com/ volt nálunk vegagyerek látogatóban a három csemetével, és ebédre készült ez a leves, másodiknak sárgabarackos gombóc volt hozzá. Vicces része a leves-történetnek, hogy "papíron" se Veráék kisfia, se Babóca nem csípi mondhatni a zöldborsót, ezért álcahadműveletet vetettünk be. A kész levest lepüréztem, majd át is szűrtem, egyrészt hogy a gyerkőcök ne érezzék annyira a héjdarabkákat, másrészt pedig mivel Vera szoptat, neki se lett volna annyira előnyös a teljesen benne lévő borsóhéj (a babáknál ugynis előfordulhat, hogy puffadást okoz a hüvelyesek héja közvetve az anyatejbe kerülve). A leveshez puffasztott rizsgolyót ettünk, és hát "természetesen" elmondhatjuk, egyik fiatalembernek sem volt gondja a borsóval, ami egyébként nagyon finomra sikeredett!:-))

Tavaly nyáron készítettem már mentás-citromos zöldborsókrémlevest , nhttp://vegagyerek.blogspot.com/2007/09/ments-citromos-zldborskrmleves-lakto.html akkor még tejes verzióban, de nagyon finom volt az is!:-)

Zöldborsókrémleves selymesen
Hozzávalók:
600 g zöldborsó
3 ek. olívaolaj
1 kis fej vöröshagyma
1 mk. őrölt pirospaprika
só, bors
1/4 bio zöldségleveskocka (elhagyható!)
200 ml zabtejszín

A felaprított hagymát fedő alatt megpároljuk 1 dl vízben (ez egy kíméletesebb konyhai eljárás, ha nem az olajon pirítjuk a hagymát). Beletesszük az olajat és a pirospaprikát, majd hozzáöntjük a borsót, felöntjük kb. bő 1 l vízzel. Felforraljuk, beletesszük esetlegesen a leveskockát, sózzuk-borsozzuk ízlés szerint, és a borsót puhára pároljuk. Amikor kész, botmixerrel pürésítjük, majd egy szitán átszűrjük (illetve a kevésbé kényesek ezt ki is hagyhatják, és akkor sűrűbb marad a leves:). A végén hozzáadjuk a zabtejszínt, és egyet forralunk rajta.

Cukkinivel töltött tönkölypalacsinta (vegán)

A múlt hétvégén cukkiniáradat volt nálunk, melynek következtében 3 napon keresztül minden nap valamilyen cukkinis étel készült.:-) Következményként konstatáltam magamban, hogy a kérdésre, melyik a kedvenc zöldfélém, most éppen azt válaszolnám, a cukkini!:-) Ugyanis nem untam meg!:-) Szerencsére a család sem!:-) Akinek a kertjében terem esetleg cukkini, az tudja, hogy amikor beindul a termés, többnyire alig győzi az ember felhasználni, annyi nő. A piacon is most csak 150 Ft/ kg áron láttam, úgyhogy jól jöhet ilyenkor néhány újabb recept. Nálunk készült most cukkinivel töltött palacsinta, cukkinis lasagne, és kapros cukkinileves, mindegyiket nagyon jóízűen fogyasztotta a család.

Ez a palacsinta tésztarecept a Napfényes Alapítvány új süteményes könyvéből http://vegagyerek.blogspot.com/2008/06/szuperj-j-vegn-szakcsknyv-stemnyek.html való, és egész jól vizsgázott! A tésztába kevert sütőportól valóban lazább lett a tészta a tojásmentesség ellenére. A tetejére most Edami-jellegű növényi sajtot ('Cheesly' márkájú) reszeltem. Nagyon gyorsan elkészült vacsorára!
További tippek sós töltelékű palacsintákhoz:
- spenótos - zabtejszínes
- zöldségkrémes
- zöldségpörköltes (érdemes villával széttörni, hogy ne legyen annyira darabos!
)
- bazsalikomos - olívás
- pizzás stb.

Cukkinivel töltött tönkölypalacsintaHozzávalók:
A palacsinta tésztához (kb. 15-20 db)30-35 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
10-15 dkg zabpehelyliszt
6-8 dl víz
1,5 dl olaj
1-2 csipet tengeri só
1/2 cs. foszfátmentes borkő sütőpor

A cukkinis töltelékhez (ez a mennyiség kb. 5 db palacsintához volt elég, a többit friss baracklekvárral ettük:-)2 db nagy cukkini
kb. 2 dl zabtejszín
só, bors
2 ek. olívaolaj
1 gerezd fokhagyma

A palacsinta hozzávalóit összekeverjük úgy, hogy kissé folyós tésztát kapjunk (én közben még szoktam hozzátölteni vizet, mert ahogy áll, a teljes kiőrlésű liszt egyre több folyadékot vesz fel, és nagyon sűrű lenne a tészta). A palacsintasütőt felforrósítjuk, egy beolajozott ecsettel kikenjük, és ebben kezdjük meg a sütést. Utána már csak kb. minden 2-3. palacsintánál szoktam kicsit beolajozni a serpenyőt, ha szükséges.
A cukkinis töltelékhez a cukkinit lereszeljük durva lyukú reszelőn. Az olajon kicsit megpirítjuk a felaprított fokhagymát, beletesszük a cukkinit, fedő alatt pároljuk, míg megpuhul, majd a vége előtt beleöntjük a tejszínt, sózzuk-borsozzuk, és még egyszer rottyantunk egyet rajta.

2008. július 3., csütörtök

Márványos tönkölykuglóf 2. (vegán)

Ez egy kettes számú próbálkozás részemről a tönkölykuglóf témájában, ugyanis egyszer a télen már volt egy kísérletem ezügyben - felemás sikerrel... (http://vegagyerek.blogspot.com/2008/01/tnklys-mrvnykuglf-ovo.html )
Most egy másik receptet próbáltam, és ez határozottan jobban, sőt jól sikerült! Nem volt olyan száraz, és lekvárral még Babóca és Férj is lelkesen nyammogták.:-) A mennyiség "persze" most is hatalmas volt a mi fogyasztásunk tekintetében, úgyhogy felvágtam több darabra és lefagyasztottam, így hétvégenként legalább volt mit előkapni a változatosabb reggelik jegyében.
Jó tudni, hogy nagyon laktató, és feltehetőleg a benne lévő elég sok margarin miatt - amitől igencsak elszoktam az utóbbi időben -, nekem kissé megfeküdte a gyomrom, ha 2-3 szeletet lenyomtam belőle (ami bizony előfordult sajnos:-), így a következő alkalommal már visszafogottabban kezeltem a kérdést.:-)
Ja, és karobpor íze engem folyamatosan a kaporra emlékeztet (bár lehet, hogy nem jó márkát használok, most 'Rapunzel' van itthon), így legközelebb kakaót használnék valszeg...


Tönkölyös márványkuglóf 2.1 éves kortólHozzávalók:250 g növényi margarin
150 g agave szirup/ vagy méz (legközelebb én kicsivel többet, 180-200 g körül használnék belőle)
őrölt vanília/ esetleg vaníliás cukor
1 csipet só
2 ek. szójaliszt + 2 ek. kukoricakeményítő (az eredeti receptben megadott 4 tojás helyett)
500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
1 cs. foszfátmentes borkő sütőpor
150 ml + 4-5 ek. rizstej
40 g karobpor/ vagy kakaó
50 g aprított/ nálam őrölt mandula

A vajat egy tálban habosra keverjük. Kanalanként hozzáadjuk a mézet, majd a vaníliát és a sót is belekeverjük. Ezt követően a tojáshelyettesítő szójalisztet + kukoricakeményítőt. A tönkölylisztet elkverjük a sütőporral, és a 150 ml tejjel felváltva a vajas masszához adagoljuk. A tészta 1/3-át külön vesszük és elkeverjük a karobbal, illetve a 4-5 ek. rizstejjel. A másik rész tésztához keverjük a mandulát. Egy kuglóf formát kizsírozunk, beletöltjük a világosabb massza felét, erre rátesszük a karobos masszát, majd a maradék világos tésztát. Egy villával spirál alakban csíkot húzunk a tésztában, így lesz majd később márványos. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 80 percig sütjük. Kivesszük a sütőből, kicsit hagyjuk kihűlni, és utána borítjuk ki a formából.
További variációk:- a karobos tésztarészbe keverhetünk 40-50 g, felaprított keserű csokoládét;
- a kész kuglófot bevonhatjuk karob-, csokoládé-, vagy mogyorómázzal is. Ehhez találtok tippet pl. Katánál http://hobbifozocske.blogspot.com/2008/04/piskta-tej-s-tojsmentes.html, vagy Veránál http://veravegakonyhaja.blogspot.com/search?q=m%C3%A9zes+gr%C3%ADzes !
Forrás: Herbert Walker: Vollwertkuchen mit Pfiff

2008. július 2., szerda

Főzök én egyáltalán mostanság...?:-)

Zöldsaláta rukolával

Hát, az elmúlt 2 hétben mondhatni teljesen demotiválttá váltam a konyhámban, egyrészről a nagy meleg, másrészről a babavárás 7. hónapjába lépve a rohamosan növekvő fáradékonyságomnak és lelassulásomnak köszönhetően...
A legtöbbször enni se nagyon van kedvem, nemhogy még főzni is...!:-) Nagyon unom a napi "mit főzzek" kigondolásokat, amik ált. addig jutnak, hogy aztán vagy nem főzök semmit, vagy csak úgy összedobálok valamit... A reggeli kásákat éppen nagyon nem kívánjuk, a főtt ételeket is alig, én ennék sok nyerset legszívesebben, de BAbóca azt aztán végképp nem...:-( Meg hát most éppen teljes friss gyümölcs és zöldség sztrájkidőszakát is éli...
Estére pedig úúúúgy kidőlök, hogy a gépet bekapcsolni is alig van energiám. Készülődünk ezerrel a nyaralásra is, és hát közben elkezdődtek az új kiságy + szobarendezés + babaszületős előkészületek is.:-)
Na, jóvanmááá, nem sajnálom tovább magam:-), inkább íme legalább néhány kép az elmúlt hetek próbálkozásaiból.

Tessék kérem, lehet szavazni, melyik recept kerüljön fel, és akkor legalább célirányosan arra összpontosítok.:-)

Hideg vegyes gyümölcsleves
Kókuszos babakeksz
(kicsit túlsült, de nagyon finom volt!:-)

Málnás gyümölcstorta

Hamis palócleves


Kukoricás - meggyes zabkása

Zöldpörkölt bulgurral

Tejmentes eperfagyi

Vaníliakrémes rebarbarasüti

Tönkölykuglóf

Hideg uborkaleves

Új vegasztroblogger kollegina:-)

Ismét egy újabb vegasztroblogger kolleginát köszönthetünk a sorainkban!:-) Hurrá-hurrá, egyre többen vagyunk!:-)
Anett blogja, a "My little vegan kitchen" http://mylittlevegankitchen.blogspot.com/ még csak egy hete indult, de már vannak nála olvasható receptek, bejegyzések. A blog VEGÁN, azaz tej és tojásmentes recepteket tartalmaz. A szerző saját története, miért is lett vegetáriánus, itt található: http://mylittlevegankitchen.blogspot.com/2008/06/vega-lettem.html
Olvassátok szeretettel!