Oldalak

2008. április 9., szerda

Huhhh...

Hát, úgy tűnik, már kijelenthetjük, hogy túl vagyunk egy brutális betegségen, és ezzel együtt brutál két héten... és már a felépülés időszakát éljük...
Vírusos afta, azaz szájfekély... Ez egy cseppfertőzéssel terjedő, a herpesz vírus által okozott betegség, amit gyakorlatilag bárhol elkaphat a gyerek, pl. játszótéren tapogatja a mászókát, játszóházban a játékokat, aztán utána a szájába veszi a kezét.
Korábban csak hallomásból ismertem, és egy szimpla bőrbetegségnek gondoltam. Álmomban sem gondoltam volna, hogy azt mondom egyszer, inkább 1 hét hányás-hasmenés, mint aftábó két hét! Gyerekkoromban nekem is többször volt egy-egy ilyen hólyag a szám belső oldalán, de nem tudtam a mai napig, hogy ez az afta...
Babóca közel 1,5 hétig küzdött 40 fok közeli lázzal, majd jöttek hozzá a hólyagok. Először a száján, aztán az ínyén, nyelvén, torkában, mindenütt a szájüregben. A hólyagoktól olyan szörnyű fájdalmai voltak, hogy se enni, se enni nem tudott egy hétig, és csak akkor tudott éppen létezni, amíg éppen hatott a fájdalomcsippalító hatása. Érzékeltetésképp - a Cataflam gyerek-cseppjeit kapta, amit viszont naponta max. 3x lehetett adni, és amikor kiment a hatása, órákon keresztül ordított Szegénykém a fájdalomtól, hogy "Anya, Apa annyira fáj a torkom, annyira fáj a szám!", és mi nem tudtunk semmit tenni...:-(((( Aztán többnyire a kimerültségtől álomba zuhant, de a 2 hét során ált. a legtöbbször 40-50 perc volt, amit egyfolytában tudott aludni. A hólyagok aztán fekélyesedni kezdtek, és ahogy szakadtak fel, folyamatosan vérzett, vagy ömlött a vér a szájából... A hangszálai is tele lettek sebekkel, úgyhogy teljesen berekedt, beszédhangja is alig volt (az még 2 hét után se jött vissza, úgyhogy már levegőben lóg egy gégészeti kivizsgálás...:-( A gyógyszereket sem volt hajlandó 1.5 nap után bevenni, úgyhogy a homeopátiához fordultunk, amit valójában születése óta alkalmazunk nála, de nagyobb betegségeknél igazán sose hozott nagy javulást a tapasztalatok szerint. Most viszont átütő sikert arattunk! Már a 2. nap, hogy nagy nehezen beadagoltuk neki, rohamosan javulni kezdett az állapota, és a 3-4. nap már enni is tudott. Merthogy addig csak fogyott és fogyott szegénykém...:-((( Pedig annyira éhes volt, kérte is mindig a kaját, de nem tudott semmit se lenyelni. Egy idő után már a nyálát se, olyan fájdalmai voltak!
Végkifejletként kötőhártyagyulladás is kialakult, az még mindig nem múlt el teljesen.
Amikor a 2 hét után az apjával sétálni mentek, és lelkesen jöttek haza, hogy kapott és evett pogácsát, elsírtam magam... Tökre nem érdekelt, hogy mennyire egészségtelen, csak egyszerűen örültem neki, hogy végre tud enni!
Szóval, brutál volt mindegyikőnknek, totál kikészültünk családilag, de hát ő persze a legnagyobb hős, mert mindemellett még így is baromi hősiesen tűrte a dolgokat!
Közel 1 kilót fogyott, de most már visszatért a "jókisfiús":-) énje, eszik is, mint a gép, úgyhogy éppen hízókúrát tartunk, hogy minél hamarabb erőre kapjon, mert azért még gyenguska a Drágám!
Ma pl. megtaláltuk az eddigi legsikeresebb krémes, tojásmentes csokimuffinunkat, ami jó kalóriadús, de ez most nála kivételes előnyt élvez, és reggel óta már hármat bevágott belőle. Igyekszem a receptjét is feltenni hamarosan!:-)

9 megjegyzés:

  1. ez kemény lehetett..
    de a lényef, hogy már jól van! mitől alakult ki, azt lehet tudni?

    VálaszTörlés
  2. Jaj, ez szörnyen hangzik ... de örülök, hogy túl vagytok rajta!!!!

    VálaszTörlés
  3. Te jó ég! Ez rémes! Úgy örülök, hogy jobban van/vagytok!!!
    Nem akarsz adni neki valamilyen homeos immunerősítőt?

    VálaszTörlés
  4. Szegénykéim! Remélem, soha ilyesmi nem is közelít többet Hozzátok! Gyors felerősödést a manónak, Te pedig pihenj, ha tudsz, el bírom képzelni, milyen fáradt lehetsz testileg-lelkileg!

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük mindenkinek az együttérzést, remélhetőleg most már tényleg rendbejön!

    Nana!
    Bele is írtam utólag, hogy herpesz vírustól, cseppfertőzéssel, amit így gyakorlatilag bárhol elkaphatott.:-(

    Ízbolygó!
    De, kap homeós immunerősítést is, sztem az is rásegített.

    Anyamanya!
    Hát, igen, az alvást még próbáljuk bepótolni mindahányan....

    VálaszTörlés
  6. (Most találtam ide a témára rákeresve, így nem vagyok naprakész...)

    Mi is ezzel szenvedtünk a múltkor, most pedig újra itt van... elkeseredtem, mert ráadásul sokak szerint ez semmiség, pedig dehogy...

    Remélem, nálatok nem újul ki! Megkérdezhetem, milyen homeos szert kaptatok?

    VálaszTörlés
  7. Sbodi!
    Sok jóval nem tudok sajna szolgálni, nálunk is pont tegnap konstatálta a doki, hogy 4 hónap elteltével ismét kiújult (az elmúlt 4 hónap pedig frankón eltelt az első afta után kialakult allergia-küzdéssel...). A különbség most annyi, hogy egyelőre (?) túlzottan nem panaszkodott a Drága, csak 1 hete feltűnően a szájában volt a keze, és a nyelvét fájlalta, de én azt hittem még mindig az utolsó fogak... Szóval, most a nyellvén vannak/ voltak hólyagok, ma már némi hőemelkedés, és folyamatos orrfolyás is. A múltkor Borax és Mercurius Solubilis volt, ami segített, ha érdekel a pontos adagolás, szívesen leírom mailben, ha adsz címet!

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm... ezen a néven van hotmailes címem, ha van időd elküldeni. Nekünk Acidum Arsenicumot adott a doki, megelőzésre, immunerősítésre pedig Thuját... de ez utóbbi azt hiszem a gyermek alkati szereként szolgál, úgyhogy nem kötném az aftához.

    VálaszTörlés
  9. Üdv mindenkinek!

    Én (28 éves férfi) is túl vagyok ezen a gyötrelmes két héten. :S
    Szerencsére nekem nem volt annyira vészes. Láz csak 38,6 volt és csak 3 napig, no meg szájvérzés sem volt.

    Meg kell mondjam a bébipapiknak botrányos az ízviláguk.

    Azt mondják akkor kapja el ezt az ember ilyen csúnyán, ha először találkozik a szervezet a herpesz vírussal, és nagyon le van nullázódva az immunrendszere.

    Először az ügyeleten antibiotikumot írtak fel (láz, torokfájás, duzzadt nyirok csomók), majd a körzeti doki két nap múlva közölte, hogy tök fölösleges volt, mert ez vírus, és ráadásul nincs rá gyógyszer, az immunrendszer majd megoldja...2 hét. Nah hát csak rosszabbodott, már a beszéd is fájt, nem hogy az evés. Felkerestem a fogorvosom, aki felírta a megváltást: ISOPRINOSINE gyógyszer 2-3 nap alatt pikk-pakk rendbe tett. Ajánlom minden kedves sorstársnak.

    üdv,
    Bence

    VálaszTörlés