Oldalak

2008. február 8., péntek

Hogy is vagyunk mostanság?:-)

Először is röviden és tömören: TÖK JÓÓÓL!:-)))

Utoljára tavaly decemberben jelentkeztem be a blogban hogylétünk ügyében, így már egyre jobban érett egy újabb helyzetjelentés.:-)
Az utóbbi időben nap, mint nap növekedett a látogatók száma, így az új olvasók gyakran olvasták el legutolsó hogylétes bejegyzésünk. Ezzel egyenes arányban az elmúlt néhány hétben megannyi jószándékú, kevésbé jószándékú és felháborodott megjegyzést is kaptam családi életmódunk kritikájaként, főként eme bizonyos bejegyzésem kommentjei közt.... Aztán a szejtánpörköltös bejegyzésem is eléggé felkavarta a kedélyeket, volt hozzászóló, aki nagy sajnálattal fordult családom tagjai felé, mondván kénytelenek szegények marhapörköltet "zabálni", ha van, hiszen meg kell ragadni az alkalmat (zárójelben jegyzem meg, mi egyébként enni szoktunk többnyire, nem zabálni!:-).
Meg aztán "ismertségünk" növekedésével arányosan egyéb netes fórumokon is úgymond megvitatásra kerültünk már, ahol többek közt a szerencsétlen családját terrorizáló "elmebajos anyuka" volt az egyik rám alkalmazott jelző....

Belátom, a nyilvánosság magával vonz többirányú energiákat, ez ezzel jár... Mindennek van üzenete, és mindenkinek megvan a joga ahhoz, hogy az üzeneteket saját elgondolása, akarata szerint értelmezze! Én is ezt teszem...!

Visszatérve hogylétünk kérdésére...
Az eredményeink az elmúlt 4 hónapban:
- Babócának elmúlt a korábban 3 hónapon keresztül fennálló tartós orrfolyása;
- augusztus-szeptember hónapban 2 hetente volt beteg az egész család, illetve az előtte lévő 2 évben is gyakran (nátha, és influenza-szerű megbetegedések sora), most október óta SEMMI!!!! Még egy röpke orrfolyás sem! Pedig lassan vége a télnek, már lecsengőben a nagy influenzajárvány is, és nálunk semmi betegség (gyorsan le is kopogom!:-)! Én ezt hatalmas eredménynek könyvelem el részünkről!
- Babóca ekcémája rengeteget javult, már csak itt-ott van rajta egy-egy kisebb makacs folt, ami időnként felerősödik, vagy gyengül, főként attól függően, mit eszik (a tejérzékenység miatt csak hetente 1x kap egy túrórudit, 1x 1 szelet sajtot, és másnapra sajnos már vannak piros pöttyök itt-ott a bőrén, de már sokkal enyhébb tünetekkel);
- az én allergiám is rengeteget javult! Az orrdugulás kb. 70%-ban megszűnt, a folyamatos garatcsorgás sajnos megmaradt még, de az is olyan 50%-kal enyhébb lett! Általában mindkettő akkor erősödik fel, ha több olajos magvat, némi fehérlisztet, vagy több szójásat eszem. Homeopátiás kezelésre járok továbbra is.
- a korábban több éve tató gyomorpanaszaim megszűntek, de aképhez tartozik, hogy felerősödött a gyomorégés, amit viszont már két doki is az időközben valószínűleg kialakult refluxhoz kötött...:-( (sok-sok éven keresztül követtem el sorozatos merényleteket a gyomrom ellen, úgyhogy ez nem maradt eredmény nélkül...)
- az általános közérzetünk kiváló, az én közel 5 éve tartó krónikus fáradtságom megszűnt! Babóca tavaly egész nyárra jellemző (továbbra is ténylegesen beazonosítatlan eredetű) tartós fáradékonysága, aluszékonysága megszűnt!
És hol tartunk mostanság a hús- és tejtermék-mentességgel?
Ez elég vegyes képet mutat...
Én maradtam továbbra is vega, már annyira sem kívánom a húst, mint korábban, sőt míg évekkel korábban megettem egy húsleves levét zöldségekkel-tésztával, addig ma már ez nem menne le a torkomon (volt is ebből haddelhad karácsonykor anyósnál:-) "Dehát abban csak a hús főtt, a hús nincs már benne!!!").
Babócával való szolidaritásként nem főzök magunknak külön tejeset, azt a tejmenteset esszük, amit ő is. A klasszikus joghurtok, krémtúrók, sajtok eltűntek a hűtőnkből!
Meglepetés volt számomra, hogy korábbi legnagyobb gyengémről, a sajtról egész könnyen le tudtam mondani!:-)
Néha, úgy hetente max. 1-2x eszünk csak némi sajtot.
Aztán van a családban egy húsevő apuka ugyebár, aki a külvilág feltételezéseivel szemben nem terror alatt él, hanem önálló egyéniség, és mint olyan, időnként vesz magának kolbászt, szalámit, némi felvágottat, saját akaratából.:-) Időnként (mondjuk 2hetente hétvégén kér valami húsosat ebédre, és igen, meg is kapja!:-) Aztán bír egy húsevő rokonsággal, ahova időnként vendégségbe is járunk. Mindezek összhatásai természetesen eredménnyel bírnak Babócára is!
Hol tart Babóca a húsevésben?
Jelenleg ott, hogy ha az apja megkínálja, többnyire eszik belőle. Bizony, a kolbászból is, viszont a felvágottakat nem nagyon eszi meg!:-) Ha vendégségbe megyünk, és kínálják, többnyire belekóstol, de nem mindegy milyen fajta húsról van szó, többnyire a csirke a befutó. Kedvenc a rántott csirke.:-)
Viszont amikor pl. hétvégén 2 egymást követő nap is hús kerül kínálásra, a második nap már nem hajlandó enni húst! Meg a harmadikon sem!
Így most jelenleg az a gyakorlat alakult ki, hogy a hét közepén ált. 1x főzök neki és az apjának valami húsosat, a hétvégén vendégségben, illetve étteremben nem tiltom, ha kér a húsosból, nyugodtan ehet!
Az egyéb napokon pedig tejmentes vegásan főzök. Tojást használok (még?:-))).
Hát, ennyit "röviden" a jelenlegi helyzetről!:-)

Befejezésképp pedig köszönöm az elmúlt félév mindazon sok-sok kedves hozzászólását, és privát e-mailjét, melyek mind megerősítettek abban, hogy egyáltalán nem vagyok csudabogár:-), és igen, van létjogosultsága ennek a blognak, mert erőt és segítséget nyújthat más, "speciális helyzetében" (mely helyzet egyáltalán nem kellene, hoyg speciális legyen!) magát egyedül érző anyukának is!:-)
Fénnyel és szeretettel: siccike:-)

26 megjegyzés:

  1. Óh én nagyon örülök, hogy egykoron felfedeztelek. A kásáidat, mint ahogy azt kommentelni is szoktam; imádjuk. NEkem ennyi verzió eszembe se jutott volna. És most, hogy én is "kvázi-vegaként" élek jó innen ötletet és erőt meríteni. Csak így tovább!

    VálaszTörlés
  2. Hajrá, hajrá siccike!
    De komolyan! Örülök az elért eredményeknek és további javulást kívánok az eü-i dolgokban!

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon szeretem a blogod, csak így tovább, grat a javuláshoz! Persze a kritikának biztosan van oka, de "nézd meg és menj tovább". Szerintem egyértelmű az írásaidból, hogy a legjobbat akarod a kicsidnek, bennem fel sem merült a bejegyzéseid alapján, hogy terrorizálnád a családot :)

    VálaszTörlés
  4. Az a lényeg, hogy jól vagytok - egyes kommentezők meg magukat minősítik a megjegyzéseikkel. Én persze vegaként nyilván elfogult vagyok, de eddig még minden ízlett, amit kipróbáltam a receptjeid közül. Szóval csak így tovább!

    VálaszTörlés
  5. Marmalade, Ízbolygó!
    Köszönjük a bíztatást!:-)

    Lasombra!
    Igen, igyekeztem úgy tenni, mármint hogy "nézd meg és menj tovább"! A szükséges konzekvenciákat levontam magamban, Férjjel pedig megkonzultáltam, tényleg terrornak érzi-e?:-)) Azt válaszolta, lehet hogy kifelé úgy tűnhet, "elnyomás" alatt él, de ha valami nem ízlik úgyse eszi meg, amikor pedig nagyon húst akar már, úgyis fellázad! Valóban, lsd. marhapörkölt esete!:-))

    Dulmina!
    Köszi!:-)
    Egyetértek! Mármint, "gondolataiddal másokról magadat minősíted"! Érvényes ez persze rám is!:-))

    VálaszTörlés
  6. Dulmina!
    Az előbbi idézetemet az említett hozzászólásokkal kapcsolatban értettem.:-)

    VálaszTörlés
  7. Megértelek, nagyon is! Hasonnló "vádak" értek bennünket is anno, amikor vegánként étkeztünk. Állítólag én is terrorizáltam a férjem és ezt sajnos még családon belül is így gondolták páran :o((((
    Jó úton jártok, jól érzitek magatokat, a többivel meg ne foglalkozz!
    És tényleg klasszak a receptjeid ;o)

    VálaszTörlés
  8. szerintem ez a vita örökké fent fog állni.. nekem is sokan mondják, h gáz az, h nem eszem húst.. de vagyunk egy páran vegák, és ez azért jó kis energia!! :)

    VálaszTörlés
  9. Katanyaka!
    Köszi!:-)

    Nana!
    Én is úgy gondolom, hogy még jó hosszú ideig maradunk "kisebbségben", és valszeg örök vita lesz a húsevés-nemevés kérdése.

    VálaszTörlés
  10. igaz, én "csak" húst nem eszem, tejtermék, tojás jöhet, de ez sem könnyű...:-S anyósom is állandóan piszkál emiatt, még szerencse , hogy ritkán találkozunk!;-D
    szóval, nem értem, hogy egyes emberek miért nem képesek mások döntését tiszteletben tartani?!fura dolog, az biztos...
    de nem kell velük foglalkozni, ha nektek így jó, az a lényeg!:-)))

    VálaszTörlés
  11. Siccike,
    egyszer azt olvastam, hogy a gyerekeket úgy kell rászoktatni a húsevésre. Tehát magától minden gyerek tul.képpen vega lenne (ld.: ha egy nyuszit meg egy almát adsz egy kisgyerek kezébe, nem a nyuszit fogja megenni és az almával játszani...), csak a szülők kitartó próbálkozása eredményeképp húsevők lesznek. Én ezt nem tudom megerősíteni, mert Bori az elejétől elfogadta a húst, Vince sosem. Viszont lehet, hogy Babóca most még csak heti kétszer fogadja el, de nemsoká igazi húsevő lesz. El kell döntened, hogy akarod-e azt.

    VálaszTörlés
  12. mármint babóca akarja-e azt.. azért ne hagyjuk ki a gyerekeket se a döntésből.. ami persze nem azt jelenti, hogy nyomjuk le a húst a torkán, h akarja-e.. nehéz kérdés.. nyilván felelősséget érzünk a gyerekünk iránt, és ez jó! tápláljuk aszerint, amit a legjobbnak érzünk. de ha kéri a húst (ovi, vendégség), ne tiltsuk le (kivéve, ha mondjuk direkt diétán van stb). alapvetően így gondolkozom, és még nincs gyerekem, de valahogy így szeretném csinálni. vegán, de nem tiltva.

    VálaszTörlés
  13. Sütisnéne!
    Hát, igen, ezek az anyósok...!:-))
    Azért se fogadják el annyira a vegásokat szerintem, mert mi vagyunk a kisebbség, ez a társadalmilag kevésbé elfogadott, megszokott. Amúgy én sem győzködöm, vagy a fújjogom az anyukákat a játszótéren, vagy akárhol, mert húst adnak a gyereküknek. Mindenkinek a saját döntése az egyik, vagy a másik! Elfogadom, ha valaki más a hús mellett dönt. Viszont a vegás is elvárhatja akkor, hogy az ős döntését is tiszteletben tartsák!

    Vera!
    Egyelőre úgy érzem, hogy Á-Baba elég jelentős akarattal bíró egyéniség, és mint olyan nem feltétlenül akarnám tiltani neki a húsevést. Azaz, ha ő úgy dönt, hogy eszi-eszi, ha nem eszi, akkor pedig a fejére állhat mindenki, akkor sem fogja. A tesómék pl. nagy húsevők, de az ő 2,5 évesük nem hajlandó húst enni próbálkozásaik ellenére sem! Ők ezt fogadták el.
    Az elmúlt 1 év tanulsága úgy érzem az volt számomra egyébként, hogy a gyerek dönt magától! Mert fejre is állhatok, ha ő egyszerűen nem akarja követni az általam választott utat... És ha később úgy dönt, mégsem eszik semennyit sem a húsból, akkor örülni fogok!:-) Valahol 'nana' mondataihoz hasonlóak jelenleg a gondolataim. Ennek valszeg az is oka, hogy főként az egészségügyi, és nem az etikai, ezoterikus és egyéb oldaláról szemlélem még annyira a vega életvitelt (bár gyanítom, idővel ez is változni fog, mert tendálok afelé:-) Meg hát nem könnyű a külvilágban a húst nem próbált életet élni, főleg egy gyereknek, ebben talán egyetértünk (vagy nem:-). Pl. úgy tudom, hogy azoknál a gyerekeknél, akik sosem kóstolták a húst, nem alakul ki a szervezetükben egy a lebontásához szükséges enzim (remélem nem írtam túl hülyeséget anatómiailag:-) és amikor x évesen pl. húst (rokonság, vendégség egyebek), akkor nagyon rosszul lesznek, kórházba is kerülhetnek (hányás, hasmenés, kiszáradás stb). Több ilyen konkrét esetet is olvastam a neten.

    VálaszTörlés
  14. Szóról szóra leírtad a gondolataimat: a gyerkőcök szerintem is eldöntik, mennyire "engedik nevelni magukat". Kicsit furán hangzik, de 3 manó után végképp csak ezt tudom mondani. Azt hiszem, az igazi mély érték számukra abban van, ami az egész személyiségünkből kisugárzik, ezt teszik igazán a magukévá. És az, hogy elismered a jogát, hogy döntsön az ételkérdésben, szerintem nagyon szép attitűd!

    VálaszTörlés
  15. szia,
    én hagyxnám a gyerek/hús témát, viszont a refluxhoz lenne egy tanácsom, amit nyilván vagy megfogadsz vagy nem, hiszen kéretlen tanéccsal tele a padlás...
    Nyilván jártál vele gasztroenterológusnál, ha nem, ajánlanám, hogy nézesd meg magad. A mostani gyomorégés maradhat komolyabb probléma nélkül évekig, vagy okozhat nagyon komoly, és lényegében gyógyíthatatlan elváltozásokat is. Ez teljesen egyéni, és, hogy kinél mit, és mennyit, arra az orvostudomány még nem tud választ adni. Mivel vega vagy, azt jelenti, hogy a refluxosok táplálkozásában erősen ajánlott állati fehérjéket kerülöd, viszont sok savas ph-jú zöldséget és gyümölcsöt eszel. Talán tudnak a vega körön belül étkezési tanácsot adni. És sajnos, akinél egyszer jelentkezett a reflux, annál mindig újra előjön, legfeljebb időlegesen nyugszik.
    És azt említették-e, hogy tud a reflux ún. refluxon túli tüneteket okozni, pl. krónikus arcüreggyulladást....
    Sajnos a vega étrend nem biztos, hogy az összes problémádat megoldja - remélem, nem bántódsz meg, mivel a tanácsaimmal jót akartam, sajnos, tapasztalatból :-((
    A homeopátia segíthet, de inkább a reflux lelki hátterében (stressz, feszültség-oldás), magát a nyelőcső-záróizom gyengeséget és a savtúltermelést kevésbé hatékonyan kezeli.

    VálaszTörlés
  16. Nekem erről a szabad döntésről kicsit más a véleményem, mint nektek. Nyáron volt egy időszak, mikor Vince mindig mindenki poharából sört akart inni. Nagyon erőszakos volt. Engednünk kellett volna neki, a szabad döntés keretében? Gondolom mindannyiótoknak sokminden van, amit nem engedtek a gyereknek magához venni, és akkor nem foglalkoztok azzal, hogy milyen szuverén egyéniség a gyerek, úgy gondoljátok, ti, felnőttek jobban tudjátok, neki mi a jó. Lehet pl. vitatkozni azon, hogy bevesszük-e a vitamint, vagy sem? Szerintem azon sem. Nálam a hús is ebbe a kategóriába került, hogy én döntök, amíg megtehetem. 8-9 évesen úgyis az ő kezébe kerül a döntés, legalább addig óvjam meg attól, amit én rossznak tartok, nem?
    Tény és való, ha apa enne húst, egész más lenne a szitu, mert a kismajmok követik a mintát, akármit is látnak, és ha az többféle, akkor választanak. Ez már valóban az ő döntésük!!! EZért nehéz ez az egész nagyon szerintem...
    Azok a gyerekek pedig szerintem nem az enzim miatt kerülnek kórházba, hanem amiatt, ami miatt Á-baba nem aludt a pörkölt után éjjel. Egy kitisztult szervezetnek olyan megterhelés ez a méreg-és fehérjebomba, hogy nehezen birkózik vele.

    VálaszTörlés
  17. Judit!
    áh, ne törődj ilyen beszólásokkal..
    ahol egyöntetű húsevő család van, ott is minősítik a családtagok a feleség kosztját, mert az "más", mást hozott otthonról, más ízeket, szokásokat stb. ott is sajnálják szegény férjet :)
    én sem tudnék nyugodt szívvel húst adni a gyerekeimnek.

    VálaszTörlés
  18. Piszke!
    Köszi az infókat! Neked is volt refluxod?

    VálaszTörlés
  19. Vera!
    Tetszett a sörös sztori, de jogos!:-)
    Amúgy tény, hogy amíg az Á. nem ette a húst, az apja elfogadta. Amióta viszont néha bejött neki, szinte cinkostársként kapaszkodik a gyerekbe, rá mutogatva, hogy "nemhiába az én fiam, eszi-kéri a húst!". Ők ketten amúgy is nagy-nagy szerelemben vannak egymással, úgyhogy valóban rendesen megy apa után a gyerek. Rosszul vagyok, amikor a kolbászt tukmálja belé...!

    Névtelen!
    Köszi az együttérzést!
    Amúgy ki vagy?:-)

    VálaszTörlés
  20. Reni voltam amúgy, csak oly bonyolult ide kommentelni, hogy ált. inkább meggondolom magam.

    VálaszTörlés
  21. Onnantól fogva, hogy elfogadod Apát így, ez már vastagon a toleranciáról szól! Ez bennem sajnos nincs meg :(

    VálaszTörlés
  22. Vera, szerintem nincs olyan nagy szakadék a két hozzáállás közt, csak a két végéről fogalmaztuk meg a dolgot. Én legalábbis nem arra gondoltam, hogy leül az ember a 2éves gyerekével és megvitatják, mi a jó neki. :) Számtalan kis lépcsőfok van addig, amíg önállókká válnak, a szabályokat pedig mi állítjuk, de szerintem a gyerek is pontosan érzi, hogy dogmákat alkottunk köré, vagy folyamatosan figyelembe veszük a személyiségét, temperamentumát, ízlését, amikor a vele kapcsolatos elvárásaink megszületnek. A dogmatikus hozzáállás hosszú távon tuti ellenérzést szül, a tolerancia viszont nem jelent egyben gyengeséget is. Az én lányom pl. az olyan gyógyszert, vitamint, amitől undorodik, az előző étkezés tartalmával együtt adja vissza, ha ráerőszakolom. Találok hozzá más utakat. A fiamat pedig ugyanígy izgatta a sör, mint e tiédet, ám ő egy vendégség alkalmával el is csípte magának azt a pár másodpercet, míg lecsaphatott egy üres sörösdobozra, én épp elkaptam az arcát, amikor sikerült az utolsó cseppeket kiügyeskednie belőle. Hát azóta eszébe nincs próbálkozni. :) Lényeg a lényeg, Siccikééknél az apuka húsevő, és nekem nagyon tetszik az, ahogy próbálja megtartani a harmóniát hármójuk közt és nem csatatérré változtatni az étkezéseket, ami egy ilyen helyzetből simán következhetne. Viszont ha az egész család egy ebben a kérdésben, nyilván nem is várná el senki, hogy a gyerekeknek külön húsosat főzz.

    VálaszTörlés
  23. Anyamanya, nem is az a kérdés, hogy ha apa-anya vegi, akkor kell-e a gyerekeknek külön húsosat főzni. Szerintem sokkal érdekesebb kérdés az, hogy ha anya-apa vegi, akkor a gyerekek szuverenitását nem kell-e vajon úgy értelmezni, hogy - csakúgy, mint apának, anyának - nekik is joguk van eldönteni, hogy mit akarnak és mit nem. Mert ez is egy variáció, rengetegen így gondolkodnak, és van benne ráció, dehát erre írtam én, hogy ha már egyszer a húst is a sörrel, stb.vel egy kalap alá veszed, akkor arra jutsz, hogy erről te döntesz, mert a legjobbat akarod neki, ami a TE pillanatnyi tudásod szerint a hús-, sör és egyébmentesség. (Zárojelben jegyzem meg, hogy a fiamnak is sikerült sört kóstolni, és utána ugyanolyan kitartóan próbálkozott tovább. Erre mondják, hogy az egyik ilyen, a másik olyan)

    VálaszTörlés
  24. Van.És muszáj komolyan venni. Az orvosom kiváló, és hiszek neki.rengeteget találsz róla az nterneten, de a kezelés teljesen személyre szabott kell legyen.Sokat kell kísérleztezni, mi javítja, mi nem, kaják, időjárás, más betegségek stb.
    Szóval amit olvasol róla, azt saját magadon kell átszűrni, hosszű idő, de lehetsz tünetmentes.

    VálaszTörlés
  25. Vera!
    Nem is tudom, talán az lehet a legjobb döntés, amiről te magad meg vagy győződve és azt meggyőződéssel végig is tudod vinni..., nem?

    Anyamanya!
    Ne hidd, hogy nálunk azért nincsenek/ nem voltak csatározások az asztalnál! Igazából pont az elmúlt évben megélt bizonytalanságaimból fakadó csaták "eredményeit" nyögjük mind a mai napig (gondolok itt főként az új ízek, színek, szagok teljes elutasítására az Á. részéről...)

    VálaszTörlés
  26. Siccike nagy igazságot mondtál. Amit mély meggyőződéssel vallasz, az a gyereknek törvényként megy át. Amiben bizonytalan vagy, ott gubancok lesznek. Saját tapasztalat... :(

    Homeopátiáról ezzel a szemlélettel, hogy lelki szinten hat, testin nem, még nem találkoztam. Hogyan lehetne a kettőt elválasztani??? Csak éppen orvosfüggő a dolog sikere. Egy jó orvos max. 2-3 hónap alatt rövidre zár egy refluxot vagy bármi mást. Mellette egyéb stresszoldás (lelki háttér) nem árt. Azt meg nagyon erősen kétlem, hogy az állati fehérjék bármiféle emésztőrendszeri betegségnek jót tennének, hiszen pont az emésztőrendszert nyírják ki szépen lassan. A nyers zöldség és gyümi pedig éppen lúgosít. Ha gyógyszerrel el van nyomva egy betegség, persze, hogy átmegy másik betegségbe, ált. súlyosabba. Piszke, azért ezeknek szerintem még utána lehetne nézni, amiket írsz, főleg ha téged is ennyire közvetlenül érint.
    Vera

    VálaszTörlés