Oldalak

2007. december 13., csütörtök

Karácsonyi reform tiramisú vegánosan


Kapcsolatom a tiramisúval ott kezdődött, amikor több mint 10 évvel ezelőtt római létem során egy házibuliban valami isteni tiramisút ettem.:-) Teljesen el voltam tőle ájulva, annyira finom volt! El is kértem sebtiben a receptet - mely így egy eredeti római tiramisú!:-) és a rákövetkező években minden ünnepi megnyilvánulás alkalmával ezzel a tiramisúval álltam elő. Szerénytelenség nélkül mondhatom, mindig nagy sikert arattam vele!:-) Amikor a férjemmel megismerkedtem 6 évvel ezelőtt, őt is az első közös szülinapján ezzel kápráztattam és azóta is emlegeti.:-) Amikor azonban Babócával terhes lettem, le kellett mondanom az eredeti tiramisúról, mert kismama ugye nyers tojásos kaját ne igen egyen, meg akkoriban tört be a madárinfluenza is. Kisgyerek se, így Á-Babának se nagyon készítettem. Gyakorlatilag kb. 3 évvel ezelőtt készült utoljára. Azóta is visszasírja az egész család és rokonság a régi tiramisúk korszakát, de bevallom, én is nagyon kerestem már valami helyettesítő-félét. Ebben a témában viszont elég kényes vagyok, valahogy úgy ahogy Dolcevita is a pizzával és olasz tésztákkal, azaz nekem nagyon nem jöttek be a mindenféle meggyes, barackos, túrós, krémsajtos és stbstsb verziók. Brrrr.... A cappuccino cappuccino, az olasz tészta olasz tészta, a pizza pizza, és a tiramisú tiramisú kell, hogy legyen nálam, ebben én sem vagyok hajlandó kompromisszumokat kötni! Ezt a fajta másoknak talán kényességnek tűnő hozzáállást az érti meg talán teljesen, akinek ugyancsak alkalma volt hosszabb időt eltölteni egy idegen országban, és megismerni annak autentikus konyháját. Higgyétek el, Ti sem kötnétek kompromisszumokat!:-)

Eddig....:-))))) Merthogy most rátaláltam egyik új könyvemben erre a receptre, amit egyrészt nem csináltam még meg, másrészt ránézésre bevallom, kb. olyan messze van az eredetitől, mint Makó Jeruzsálemtól, viszont a lelkemnek jót tesz, hogy némi nosztalgiát teremtek magamban, maghasonulok önmagammal és tiramisúnak hívom.:-)))

Ez egy tejtermék és tojás nélkül készítendő verzió, házi sütésű alaptésztával (a babapiskóta helyett).

Szívesen veszem a visszajelzéseket, ha valaki esetleg elkészíti, én is készülök rá!:-)

P.s.: akit érdekel esetleg az én "eredeti" (messzemenően nem reformos!) tiramisú receptem, szívesen megosztom.:-)


Karácsonyi reform tiramisú vegánosan
Hozzávalók:
1/2 csésze erős gabonakávé

A tésztához:
200 ml víz
fahéjrúd
kardamom-mag
szegfűszeg
100 g mandula, finomra darálva
50 g dió, finomra darálva
150 g teljes kiőrlésű búzaliszt
3 ek. méz
1 tk. sütőpor
200 g aszalt gyümölcs

A krémhez:
800 g tofu
3-4 ek. méz
vanília
gyömbér
300-400 ml gyümölcslé
2 ek. karobpor
fahéj

A gabonakávét megfőzzük és lehűtjük.
A vizet a fahéjrúddal, kardamommal és szegfűszeggel felforraljuk és kb. 15 percig főzzük. a mandulát, a diót és a búzalisztet elkeverjük a mézzel és a sütőporral. A fűszeres vizet apránként beledolgozzuk. A tésztát egy kizsírozott tepsiben szétsimítjuk. Fontos, hogy a tepsi kétszer olyan nagy legyen, mint az a felfújtforma, amiben tálalni készülünk a tiramisút.
A tésztát 200 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük és hagyjuk kihűlni.
Az aszalt gyümölcsöt apróra kockázzuk és a tofuval, a mézzel, vaníliával, gyömbérrel és gyümölcslével pürésítjük.
A kisült tésztát két részre vágjuk, és az egyik felét a felfújtformába helyezzük, majd a gabonakávéval meglocsoljuk, a tofukrém felét rákenjük.
Ráhelyezzük a tészta másik felét, ugyancsak meglocsoljuk a gabonakávéval, és a maradék tofukrémmel betakarjuk. A tiramisút ízlés szerint a karobporral és fahéjjal egy finom szűrőn keresztül megszórjuk, majd tálalás előtt néhány órán keresztül a hűtőben pihentetjük.

8 megjegyzés:

  1. Én is nézegettem már tofus sütis receptet,de mintha odaát lágyabb tofut emlegetnének.
    Az a tofu is jó, ami nálunk kapható. Vagy nincs különbség?

    VálaszTörlés
  2. Marmelade!
    Ez a recept a nálunk is kapható natúr tofura íródott. Amerikában viszont valóban a natúr tofunak is több fajtáját használják, kemény és lágy tofut különböztetnek meg. Itt találsz egy cikket, amiben jól leírják a különbségeket: http://vegetarian.about.com/od/vegetarianvegan101/f/TypesofTofu.htm

    VálaszTörlés
  3. szia! még sosem csináltam, pont a tojás miatt. de ez jól nagyon hangzik. a tepsis dolgot nem értem, hogy legyen kétszer akkora? esetleg van képed?

    VálaszTörlés
  4. Reni!
    Képem még nincs, mert még én sem csináltam meg valójában, csak a receptet vettem elő.:-) Úgy kell elképzelned, hogy kiválasztasz egy nagyobb tálat (pl. felfújtformát), amiben majd tálalni szeretnéd a kész tiramisút, és a tepsinek, amibe a tésztát teszed sütéshez olyan nagynak kell lennie, hogy amikor a kisült tésztát kettévágod, akkor a tálaló-edény aljára beleférjen az egyik félbevágott kész tésztafél, majd a krém-réteg után annak a tetejére a másik kész tésztafél. Tehát akkor tepsi kell, ami 2x olyan nagy méretű, mint a tálaló-edény alapterülete. Nem tudom, érthető-e így, mert lehet hogy túlbonyolítottam?:-) Ha igen, akkor írj nyugodtan!:-)

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Engem érdekelne az "eredeti" recept is. Email címem: k.boronte@gmail.com. Köszi, Betti

    VálaszTörlés
  6. Betti!
    Leírom ide is, hátha másnak is érdekes lehet:-):
    Hozzávalók:
    3 tojás
    100 g cukor
    1 kis pohárka rum
    250 g mascarpone
    1 cs. babapiskóta
    kb. 6 adag presszó kávé
    kakaópor

    Szétválasztani a tojásokat, és a sárgáját felverni a cukorral, apránként hozzáadni a mascarponet és a rumot. Kemény habbá verjük a fehérjét és óvatosan a masszához adjuk. A babapiskótát eláztatjuk a kávéval, és rétegezzük a tiramisút, piskóta, krém, piskóta, krém. A tetejét megszórjuk szitán keresztül kakaóval.

    VálaszTörlés
  7. Jaj, nagyon köszönöm. Mailben vártam, csak most vettem észre, hogy itt válaszoltál.:)
    Mégegyszer köszönöm, Betti

    VálaszTörlés
  8. Betti!
    Ups, 1000 bocsánat, akartam küldeni mailben is, de aztán valahogy elmaradt!

    VálaszTörlés