Oldalak

2007. december 6., csütörtök

A homeós dokinéninél voltunk...

Tudom, nem túl Mikulásos bejegyzés, de tegnapi aktualitás...
Tegnap voltunk konzultáción a homeós dokinéninél tejérzékenység-allergia ügyben, és mondjuk túl sokra egyelőre nem jutottunk...
Jelenlegi meglátása, hogy fennáll annak a lehetősége, hogy Babóca 1,5 évig tartó frankó szteroid krémes kezelésének köszönhetően a szervezete teljesen telítődött a szteroiddal és méreganyagaival, így esetleg erre való reakcióként jelentkeztek most nála a hevesebb allergiás tünetek (nátha+ekcéma). Ebből adódóan a legelső teendő megtisztítani és megszabadítani a szervezetét mindettől (erre kapott most szereket) + folytatni a tejdiétát, és majd utána térjünk vissza az alkati szer megváltoztatására.
A tehéntejes ételek + sajt immáron kéthetes elhagyásának eredményeként egyébként nagyon jól elkezdett kitisztulni az orra, már nem kell annyit orrot fújni neki, és az ekcémás foltok is enyhültek. Érdekes volt megfigyelni, hogy néhány nappal ezelőtt nagyon kért már sajtot, ezért gondoltam, a teszt kedvéért is kap egy kicsit. Másnap már rögtön felerősödött az orrfolyása és sokkal jobban vakarózott az ekcémás helyeken ...
A dokinéni javasolta, hogy vigyük el a gasztroenterológiára is, mert ők fel tudnak neki írni egy szója-alapú tápszert, amit a tejes ételek pótlására kellene használni. Aztán abban maradtunk, hogy ezt napolhatjuk is, mert Á-Baba már kiskorában se itta meg a tápszereket, ez pedig állítólag kifejezetten rossz ízű, szinte ehetetlen, úgyhogy szinte tutira ezt sem fogja...
Mondtam neki, hogy olajos magvakkal+szójával pótolom neki a hiányzó dolgokat, de jaj, azt se, mert mindkettő egy csoportba tartozik a tejjel az allergének közé, és csak felerősíthetem a rájuk vlaó allergiás hajlamot is!
Egyébként ez a kérdés már második éve izgatja a fantáziámat, hogy egy olyan gyereknél, mint pl. Babóca, akinél ilyesmit állapítanak meg csecsemőkorában, majd az anyuka mégis vegás módon szeretné táplálni, hogyan tudja megoldani a hozzátáplálást kérdését. Mert ugye nálunk is gyakorlatilag ez a helyzet állt elő, hogy 7 hósan "kellett" volna már húst adni, de én nem akartam, szójával+hüvelyesekkel pótoltam volna, de szóját 1 éves kor előtt ne az allergiaveszély miatt, a hüvelyeseket pedig ugyancsak ne, mert nem tudják még megemészteni. Babóca meg még tejterméket se kaphatott, ugyancsak az allergia miatt. És akkor mivel pótoljon az anya a gyereknek? Jó, én még szoptattam 15 hós koráig, de elegendő infóm akkor se és most sincs több ezügyben... Ezért úgy döntöttem, mindneképpen kinyomozom valahogy, aztán majd referálok itt is, ha van használható infóm...
Illetve, ha van valakinek ezügyben tapasztalata, információja, nagyon szívesen venném!
A doktornő amúgy kifejtette a húsevés jelentőségének egy érdekes aspektusát, amit bevallom, eddig még nem hallottam. Egyrészt az rendben van, hogy tejterméket ne, de akkor húst mindenképpen, mert az kell az agy fejlődéséhez. És ő nem azt mondja, hogy egész életünkben együk a húst, hanem, hogy egy gyereknek mindenképpen szüksége van rá, aztán középkorúként vegyük vissza a húst, idősebbként pedig legyünk vegánok (tej+tojás nélkül), mert addigra annyi húgysav felhalmozódik a szervezetben a húsból, amit nem tudunk lebontani, hogy aztán a csontritkulás +egyéb betegségek mind jelentősen előrelépnek a ranglistán. De egy gyereknek, ha máshoz nem is, az agy fejlődéséhez mindenképpen szükséges...!
A másik szerinte fontos alátámasztása a húsevésnek, hogy a történelem során az igazán húsevő, ragadozó népek voltak a világ mindenkori hódítói és leigázói, nem a vegások. Ahogy megyünk délebbre a földgolyón Európától lefelé, és egyre növényevőbbek a népe, nem igazán látunk sok hódítást a történelmükben. Felvetettem neki, hogy dehát Indiában pl. ugye vallási okokból a népesség jelentős része egész éltében vegás. Igen, de nem is ők a tudomány nagy fejei és atyjai, válaszolta... Erre mondjuk még a férjem is (aki amúgy húsevő alapvetően) azt mondta, hogy dehát az informatika terén Indiában él a világ legnagyobb agyainak jelentős része...

13 megjegyzés:

  1. szia!
    Több ponton gondolok mást, mint a homeos dokinénitek. Remélem nem baj, ha leírom...
    1. együnk húst egészen idős korig, hogy aztán amikor már totálisan tönkretettük a szervezetünket, s felhalmozódott minden káros anyag, akkor álljunk le vele... miért kéne addig elvinni? mert ezt tulképp Ő is állítja, hogy mérgeket veszünk magunkhoz a hússal.
    2. Hódító népek húsevők...hát nekem nem éppen erény az, ha valaki hódít és leigáz. A békés népek állítólag vegák. Ha megivzsgáljuk, hogy mitől, miért lesz hódító, és arra jutunk, hogy a hústól (ezek szerint Ő mondta), akkor ugyanazt támasztja alá, hogy a húsevés erőszakra buzdít. Ez számomra nem erény. Sőt...
    3. Az agy fejlődése a hústól függ...(?) mit "fejleszt" az agyban a hús? Mivel indokolja ezt?
    Sztem igazából ami kockázatot jelentHET az a vegánság (a laktovegaság már többszörösen bizonyítottan nem problémás táplálkozás) mert a vegánság esetében fennállhat a B12 bevitelének kérdése. Erre szokták felírni a Sinlac nevű pépet, amiben tulképp nem tápszer, hanem tej- és szójaaallergia esetére felírható szentjánoskenyérmagpor alapú pép. Illetve van más B12 forrás is.
    Mi vegák vagyunk. Én a kicsik 8 hós korától adom a hüvelyeseket. Miért ne lenne ez jó? Felfúj? És a hús, főleg a máj (!!) mennyivel lenne "könnyebben" emészthető?
    Ráadásul nekem is tej- és tojásallergiás az egyik. (No meg egy nagyobb gyerekem is az). Ha van kérdésed, akkor szívesen válaszolok.

    VálaszTörlés
  2. Anonymous!
    Egyet értek Veled, örülök, hogy leírtad a véleményed!:-)
    1. igen, azt mondja, hogy idősebb korunkban már nem tudjuk úgy feldolgozni a bevitt anyagokat, ahogy korábban, ezért kellene bizonyosakat elhagyni.
    2. nem akartam vele vitába szállni, de én is úgy gondolom, hogy az a szintű hódítás, amit pl. a rómaiak vittek végig az egész világon, nem annyira erényes... Konkrétan úgy is fogalmazott, hogy a "ragadozó népek a túlélők"...! Nem is egy túl meditatív nép az olasz, ellentétben pl. az indiaiakkal (annak ellenére, hogy emellett amúgy nagyon bírom az olaszokat:-)
    3. ezt az agyfejlődés dolgot aztán nem elemezte igazán, de erről nekem sincsenek úgymond tudományos infóim...

    Neked mennyi idősek a gyerekeid? Az a gyermek is vegán, aki allergiás? Nála akkor az hogyan alakult, vagy inkább derült ki?
    A hüvelyesekről ez a dokinőnk is mondta, hogy a bennük lévő fehérjét az 1 év alatti gyerekek szervezete nem tudja lebontani, meg valahol máshol is olvastam róla korábban. Nem is tudtam, hogy a Sinlac a szójaalapú.

    Amúgy hány éve éltek vegán módon?
    Előre is köszi a válaszokat!:-)
    siccike

    VálaszTörlés
  3. Nem vagyok a téma szakembere, de azért leírom, mit gondolok hátha valamelyik bejön:
    - A tej, szójatej talán helyettesíthető zabtejjel.
    - Az agy fejlődésére nagyon jó hatással van az omega-3 zsírsav, ami megtalálható halban és különböző olajokban .Egyik ismerősöm, már 5 hónaposan adott hetente 1x-egy kiskanálnyi tonhalat a gyerkőcének, és most,hogy lassan két éves lesz a gyerek, látszik, hogy nem vált kárára.
    De ha halat, halolajat nem akarsz adni neki, akkor adj lenmagolajat,(naponta 1 kiskanálnyit) az is bővelkedik omega-3-ban.
    Most én is nyomatom a gyerkőcnél a halat, lenolajat főleg a cink és jódtartalma miatt.Nekünk ezt ajánlatos pótolni.
    Remélem találtok megoldást, m ajd még én is utánanézek bővebben.

    VálaszTörlés
  4. Marmelade!
    Bingóóóó!!!!:-) A héten Te vagy a 6.!!!, aki valamilyen formában beszélt nekem az Omega3 zsírsavról, anélkül, hogy erről bármilyen formában beszélgetést kezdeményeztem volna! OK, úgy tűnik, itt az ideje, hogy vegyem a "Fentről" kapott üzeneteket, úgyhogy gyorsan elmélyedek az Omega3 zsírsav rejtelmeiben és elkezdjük pótolni.

    VálaszTörlés
  5. szia! priviben is írok szívesen, ha gondolod. mert lehet, hogy túl hosszú lenne ide.
    a Sinlac szójallergiára is jó (meg tejallergiára), ebben nincs szója. szentjánoskenyérmag van benne.

    VálaszTörlés
  6. Reni!
    Akkor megköszönném, ha tudnál írni priviben , a címem a profilomban! Ja, írtad is, hogy a Sinlacban mi van és mire, hiába, a sietség és a kor...:-)

    VálaszTörlés
  7. a szellemi vezetők pedig főként vegák.. a hús erőszakossá tesz - hódítás. érdekes kérdés, hogy erővel akarsz- e előre jutni, vagy inkább a szellemeddel "harcolsz", vagyis lépsz előre..

    VálaszTörlés
  8. Nana!
    Nagyon igazságod vagyon!:-)

    VálaszTörlés
  9. Annyira szimpatikusnak tűnsz azokból,amiket írsz, de egy valamit nem tudok hova tenni. Én is gyerek vagyok még 19 éves, 4 éve vegetáriánus, és életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy az lettem, de mégis annyira elgondolkoztatott, ahogy a gyermekedről írsz. Mert mindent összevetve se nevelném a gyermekemet vegetáriánusnak,mert ebben az a jó, hogy ÉN döntöttem, az én elhatározásom, az én választásom volt,hogy azzá leszek, te/ti így esélyt sem adtok neki, majd csak mikor felnő és eldönti, hogy ő tényleg azt akarja e. Pedig ennek az az egyik legszebb oldala, hogy belőlünk jön, belőlünk indul, nem másból. Csak ez eszembe jutott....
    Egy gyermeki szemszög:)

    VálaszTörlés
  10. Kedves 19 éves Gyermek!:-)
    Hát, igen, a mi szüleink pedig 'anno' úgy döntöttek, hogy húsevők legyünk, nem?:-)
    Én személy szerint elsősorban nem spirituális, etikai, vagy filozófiai, hanem leginkább egészségügyi okok miatt döntöttem a vegetarianizmus mellett. Innen nézve pedig a gyermekem egészsége az egyik legfontosabb dolog a számomra! Úgy érzem, az elmúlt két évben megtanított arra, hogy úgyis a végén ő dönti el, hogy mit mivel eszik.:-) Vettem az adást, felajánlottam több alternatívát, ő pedig választ/ott több-kevesebb sikerrel. Azaz jelenleg pl. heti egy alkalommal eszik húst, ha éppen olyanja van... De ha nem akar, úgysem eszi meg, ha a fejem tetjére állok, akkor se.:-) Mi egyelőre ezen az úton haladunk, kizárólagosságot nem gyakorolok jelenleg, és eddig talán ez volt a legfőbb tanítása számomra Á-Babának.:-)
    További sikeres tapasztalatszerzést a vegás úton!:-)
    siccike

    VálaszTörlés
  11. A gyermekek idegrendszer-fejlődéséhez elengedhetetlen a koleszterin, mivel ez az egyik legfontosabb építőköve az idegsejteknek. Ezért (is) figyelmeztettek táplálkozástudósok a nagy koleszterin őrület idején, hogy azért "hátrébb az agarakkal".

    A gyermekednek kifejezetten rosszat teszel, ha nem kap legalább sok sajtot és tejterméket, ha már húst nem. Viszont ha ezekre érzékeny, akkor marad a rendszeres húsfogyasztás. Egyébként az ember, mint biológiai lény a mindenevők kategóriájába tartozik. Erre predesztinál a fogazatunk, a tápcsatornánk felépítése és a táplálkozásunk biokémiai háttere is (pl. vannak ún. eszenciális aminosavak, amiket fel kell vennünk, mert mi magunk nem tudjuk előállítani őket, és ezeknek egy része szinte csak az állati eredetű fehérjékben van jelen).
    Vigyázz a gyerekedre! Ő egy gyermek, nem pedig egy kis méretű felnőtt. Sokban különbözik tőled! Ne veszélyeztesd feleslegesen...

    VálaszTörlés
  12. Csak egy kis megjegyzés
    nem kívánja a húst a gyermeked ,de ha nem kóstoltattad vele sűrűn ill. nem adtál neki rendszeresen ,hogy szerethette meg
    persze lehet ,hogy ez idővel alakult így nem tudom. mértékkel a felnőttnek is kell húst fogyasszon ,de nemmindegy milyet.
    na de erről lehetne sokáig bezsélgetni vitatkozni ,kinek mi a véleménye ,érveket felhozni.
    mi is Sinlacot eszünk meg Humanát. ez utóbbit az ára miatt, de 2004ből találtam egy negatív ciket a Humana cégről ,remélem azért változott a gyártás azóta
    ás belerakták a B1 vitamint

    VálaszTörlés
  13. Névtelen!
    Valóban, én is úgy gondolom, hogy a hús(nem)evés témaköre egy olyan örök (vita)téma a vegetáriánusok és húsevők között, melynek érvei és ellenérvei ugyancsak örökre megmaradnak...
    Tápszert mi nem igazán ettünk sose, így a Sinlac témájához sajnos nem tudok további infókat.

    VálaszTörlés