Oldalak

2007. szeptember 26., szerda

Vashelyzet és hús(mentes) - helyzet

Valójában még adós maradtam lassan egy hónappal ezelőtt kezdődött vasmizériánk kimenetelével kapcsolatos infókkal...
Szóval, amikor megvolt az összes leletünk, visszabattyogtunk újabb konzultációra illetékes házidokinéninkhez, aki ugyancsak megerősítette, hogy noha a vasértékek normálisak, vaspótlást kell kezdenünk, mert a hemoglobin egy kicsit alacsonyabb az átlagosnál. És azért nem más vitaminhiányból adódó vérszegénységről van szó, mert arra egyéb vérértékek is utalnának... És hát azért is szükséges a vaspótlás, mert ilyen esetekben azt így szokás...!!!! Amúgy pedig ne aggódjunk egy kis plusz vas, nem fog ártani a gyereknek. És felírt Maltoferr cseppeket 1 hónapig, napi 2x5 cseppel.
Miután éppen elegünk volt a férjemmel a 4 orvos 2 különböző véleményéből, és mivel a férjem és családja is megjegyezte, hogy most aztán nehogy gondolkozzak még, hogy beadjam-e a cseppeket a megelőző tortúrák után, így csepegtetni kezdtük a cseppeket...
Aztán Babóca most 3 hét elteltével beteg lett (miután 4 hete volt utoljára hörghurutja...:-(, és tegnap ezügyből adódóan elmentünk homeós dokinéninkhez konzultációra (láz, nátha, torokfájás). És ha már ott voltunk elvittem neki is ezeket a legutolsó laborleleteket, hogy megkonzultáljuk vele is a vaskérdést...
És hát, teljesen alátámasztotta az anno a kardiológus által is mondottakat, miszerint ennyire normális vasértékeknél, és ennyire a minimálistól eltérő hemoglobin-értéknél NEM SZABAD VASAT PÓTOLNI! Egyrészt az akkor éppen a normálérték alá csökkent hemoglobin simán lehet attól, hogy a gyerek az előző nap sokat ivott, és felhígult a vére (mondjuk akkor tényleg éppen meleg és sok ivás volt), másrészt a túlzott vasbevitel (mint esetünkben) szép lassan legyengíti az immunrendszert és fogékonyabbá teszi a szervezetet a fertőzésekre!
És hát, igen, Babóca 1 hónapon belül már másodszorra betegedett meg...
Lázas állapotban pedig azonnal abba kell hagyni a vas szedését, mert a kórokozók felpumpálják magukat a vassal és a sokszorosára erősödnek.
Úgyhogy most abba is hagytuk gyorsan...!
A HÚSSAL pedig úgy állunk, hogy a mizéria és a családi fenyítés, na meg a gyermek legtöbb zöldkajafélét elutasító hozzáállása miatt úgy döntöttem, heti 3x főzök neki húst.
Nagy "lelkesen" be is rendeltem bioszállítónktól házi csirkét, amit azonban bár megpucolva, de szépen egészben szállítottak (a hasában a feje, a lábai, és a belsőségei). Brrrrrrrrrrrrrrrrrrr...
Hadd, ne mondjam, micsoda lelki tusámba került, mire feldolgoztam konyhai alapokra....
Ezek után meg is ígértem magamnak, hogy iába bio, én ilyen többet nem rendelek! És hát tudom, ellentmond "bióságomnak":-), de kémeim úgy jelentették, talán még az Interspar húsai a legmegbízhatóbbak, így 2-3 hetente ott nagyobb adagokat bevásárolok és lefagyasztom.
A csirkéből amúgy főztem húslevest sok zöldséggel, az nagyon bejött a Fiatalúrnak, és próbálkoztam a csirkemájjal is, ha már kéznél volt, de azt sugárban köpte ki.
Azóta pedig valóban betartom a heti 3x húsfőzést, de abból talán 1x, ha eszik is belőle lényegi mennyiséget... És akkor is mindenféle elrejtő trükkhöz kell folyamodnom, hogy ne vegye direkt bepróbálkozásnak és egyen is belőle.
Ma például csirkés rizottót főztem neki (a húst ledarálva és a rizs közé rejtve), és abból két nagy tálkával megevett.....

2007. szeptember 25., kedd

Fahéjas szilvás papucs (lakto-ovo)

Ennek a receptnek az alapjait is a Kismama Konyhájából vettem, csak némiképp reformosítottam. Babóca nagyon lelkesen segített magokkal szórni a tetejét, így kissé eklektikus a díszítés.:-) Amúgy szívesen fogyasztotta uzsonnára, illetve reggelire, de 2 napnál tovább nekem nem igazán állt el, mert nagyon megszikkadt...

Szilvás papucs
Hozzávalók:
50 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt
40 dkg héjában főtt krumpli
1 dl joghurt, vagy kefir
2 cs. szárított élesztő
1 dl tej

2 ek. étolaj
1 tojás
szezámmag, mák

A töltelékhez:
70 dkg nagyon érett, nem lédús szilva
1 kk. fahéj

Hámozzuk meg még forrón a burgonyát, és villával, vagy krumplinyomóval törjük át. Szórjuk rá az élesztővel elkevert lisztet, a sót, öntsük bele a kefirt, és az olajat. Gyúrjuk rugalmas tésztává, majd kelesszük meleg helyen legalább 1 órán át. Közben mossuk meg és magozzuk ki a szilvát. Vágjuk kicsi darabokra, szórjuk meg fahéjjal.
Lisztezett felületen kb. 10 cm átmérőjű rudat formálunk a tésztából. Éles késsel 1 cm vastag korongokat szeletelünk belőle. Sodrófával kinyújtjuk a korongokat kb. 3 mm vastagra. Két teaáskanyálnyi fahéjas szilvát kanalazunk a körlap egyik felére, a másik felét ráhajtjuk, és villával lenyomkodjuk a szélét. Megkenjük tojásfehérjével, és megszórjuk szezámmaggal, mákkal. Negyedórás utókelesztés után 180 fokos sütőben aranyszínűre sütjük kb. 30 perc alatt.

2007. szeptember 20., csütörtök

Reform gofri juharszirupos mandulakrémmel (lakto-ovo)

A héten nagyon süthetnékem, illetve pontosabban édeset hetnékem támadt.:-)
Lassan 2 hónapja, hogy átálltam a tudatosabb vegetáriánus étkezésre, és azt tapasztaltam magamon, hogy noha korábban a férjemmel közösen szinte minden este bevágtunk kb. egy fél tábla Milkát a "24" egy-egy újabb epizódja alatt, majd hétvégenként tömény sütemény-vadászatot kezdtünk helyi cukrászdánkban, az elmúlt egy hónapban alig kívántam az édességet. A csokira szinte rá sem bírok nézni, a cukrászdai krémes sütikre szintúgy, és fagyit sem kívánok... Én, akitől bármit el lehetett venni, d a krémes sütiket nem!:-)
Aztán most mégis megkívántam némi édeset, úgyhogy Á-Babával (ahogy mostanság saját magát hívja keresztneve kezdőbetűjéből:-), sütésbe kezdtünk.
Az eredmény szerintem nagyon jó lett (nem érezni a teljes kiőrlésű liszt ízét), de be kell vallanom, noha 3-féle ízesítéssel is kínáltam neki, ő leginkább az üres gofrit majszolgatta, amit palacsintának hívott.:-)
A fotón balról-jobbra a 3 íz: egy kávéskanálnyi juharsziruppal elkevert natúr mandulakrém ('Mandelmus'), bio sárgabarack-, és almalekvár.
A recept egy visszafogott zsírtartalmú variáció, hogy ne tocsogjon a zsírban!

Reform gofri
Hozzávalók (kb. 10 darabhoz):
50 gr vaj, vagy margarin
70 gr nádcukor
1/2 vaníliarúd, kikaparva
3 tojás
2 ek. natúr joghurt
200 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
1 tk. sütőpor
50 gr mandula, darálva
ásványvíz (amennyi egy sűrűbb palacsintatésztához kellene)
Habosra keverjük a vajat, a cukrot, és a vaníliát, majd hozzáadjuk a tojásokat és a joghurtot. Elkeverjük a lisztet a sütőporral és a mandulával. Felváltva hozzáadjuk a tojásos vajhoz a lisztet és az ásványvizet, amíg sűrű palacsintatésztát nem kapunk. Kb. 20 percig pihentetjük. Felmelegítés után vékonyan beolajozzuk a gofrisütő vaslapjait, és kb. 4-5 perc alatt aranybarnára sütjük.

A juharszirup

A receptjeimben gyakran használok juharszirupot, mert egy allergiavizsgálaton többek között azzal is szembesülnöm kellett, hogy a méz (is) felkerült a kerülendők listájára.
Pedig én annyira szeretem a mézet!:-( Mivel cukrot főzésnél nagyon minimálisat használok, ezért valami helyettesítő felé néztem. És akkor jött a juharszirup, amivel már jó ideje kacérkodtam, de az ára miatt inkább kerülgettem. Aztán mégis rászántam magam, és vettem egy flaskával. Mostanság ismerkedünk egymással. A juharszirup és Babóca+én.:-)
Íme néhány hasznos infó erről a nálunk még továbbra is kevésbé ismert alapanyagról, mely saját tapasztalatom szerint nem olyan édes, mint a méz, és enyhén karamellás ízű.

A juharszirup
A juharfa nedvéből készült természetes édesítő.
Senki sem tudja pontosan, hogy az indiánok mikor fedezték fel a cukorjuharfa nedvének különleges, édes ízét, de a francia telepesek tőlük a 17.-18. tudták meg, hogy a fa könnyen hozzáférhető édes nedvet rejt. A juharszirup ettől kezdve szerepel a kanadaiak étrendjében, mint elsődleges édesítő és mint nagyszerű energiaforrás, s a nemzetgazdaságukban, mint az egyik legfontosabb mezőgazdasági exportcikk.
A juharfa nedve nagyrészt vízből, 3.5% cukorból, ásványi anyagokból és egyéb tápanyagokból tevődik össze. Színét befolyásolja az időjárás és a cukorjuharfa fajtája is, a sötétbarnától az egészen világos borostyánszínűig minden árnyalatban előfordulhat: minél sötétebb a szirup, annál erősebb az íze. A legjobb az A és B minőségű (A-D-ig terjed a jelölésük), felbontás után a hűtőben tárolandó!


A szélsőséges időjárás miatt a juharfának egy rövid, de gyakran igen meleg nyár alatt kell energiát felhalmoznia, ezt keményítő formájában, a gyökereiben raktározza el. A jó idő beköszöntével a keményítő 100%-os természetes cukorrá alakul át. Ezt csapolják le, és ebből készítik később a szirupot.
A hagyományos juharcsapolási módszer szerint lyukakat fúrnak a min. 30-40 éves fába, egy vödröt helyeznek alá és várják, hogy a nedű kicsöpögjön. Az így nyert édes folyadékot egy kádba gyűjtik, és szánnal húzzák az úgynevezett "cukros kunyhókig", ahol nagy üstökben főzik fel szirup sűrűségűre. Negyven liter szirupból készül egy liternyi juharszirup.

Forrás: origo

Vásárlási tipp: én a DM Alnatura termékét vettem (A-kategóriás), ami 250 ml 1.200 Ft körül van, de pl. a német Rapunzel-től 2.400 Ft 250 ml (ez utóbbit láttam az Auchan bio-részlegén is).

2007. szeptember 17., hétfő

Ropogós tofugolyócskák (lakto)

A tofu általában egy olyan alapanyag, amit sokan nem kedvelnek, főleg a vegetáriánus étkezésre való átállás időszakában, szinte "íztelen íze" miatt. Nincs ez másként a gyerekeknél sem, noha kiemelt fehérjetartalma miatt fontos részét képezhetné a gyerekvegás étkezésnek (jó, jó, tudom, hogy a génmanipuláltság és az allergiakeltés kérdése már jó ideje fennáll a szójával kapcsolatban, de biztosat még azért nem igazán tudtak sokan mondani... Azért egy másik bejegyzésemben majd szeretnék erre kicsit részletesebben is kitérni.)

Babócánál már én is többször próbálkoztam a tofuval, nem sok sikerrel, mivel az tény, hogy a tofut más alapanyagokhoz képest erőteljesebben kell fűszerezni, és a megfelelő ízhatás elérése nekem nem igazán sikerült. EDDIG!:-)
Most viszont beletrafáltunk, csak úgy fogytak a tofugolyócskák!:-)) A recept jó próba lehet a tofu megszerettetésére a gyerekekkel!

Ropogós tofugolyócskák
Hozzávalók (4 főre):
500 gr tofu, villával szétnyomva
60 gr Parmezán sajt, frissen reszelve
60 gr teljes kiőrlésű zsemlemorzsa
2 ek. petrezselyemzöld, finomra aprítva
2 ek olívaolaj
2 ek szójaszósz (a világos, nem a pikáns típusú)
1 gerezd fokhagyma, szétnyomva
6 ek. őrölt szezámmag (tahini)

A szezámmag kivételével összekeverjük az összes hozzávalót botmixerrel, vagy konyhai robotgéppel. Vizes kézzel kis golyócskákat formázunk, meghempergetjük őket az őrölt szezámmagban és forró olajban aranybarnára sütjük.

Tipp: jól illik hozzá a burgonya, és a cukkiniszósz.

2007. szeptember 15., szombat

Üdvözöllek!:-)

Kedves régi és új Látogatónk!:-)

Miután sikerült nem kicsit besokallnom a Nők Lapja Cafe blogszerverének alkalmatlanságain és nem kevés időt rabló gyengeségein, úgy döntöttem, átköltözünk a blogspotra!
Sok munka és jónéhány hosszú éjszaka árán sikerült áttelepíteni a Vegagyerek blog eddigi bejegyzéseit.
A 2007. szeptember 15-ig megjelent bejegyzésekhez tartozó hozzászólásokat a http://vegagyerek.blog.nlcafe.hu/ címen találod.

Remélhetőleg nem csak én, hanem Te is örömöd leled majd a megújult külső nyújtotta plusz funkciókban, mint pl. a részletes archívum, és recept-, illetve receptkereső!

Olvass minket továbbra is és főzz velünk!;-)
siccike + Babóca

2007. szeptember 13., csütörtök

Cukkiniszószos quinoa (lakto)

Már jó ideje kacérkodtam a quinoa-val (ejtsd: kinva), és most belefogtam. Nem bántam meg! Nagyon finom lett és villám idő alatt elkészült! Kiemelt fehérjetartalma miatt gyerekeknek rendkívül ajánlott gabonaféle lenne, Babóca mégsem vette fel a kedvencek listájára...:-( Állagra nagyon hasonlít a köleshez, de az íze édeskésebb, illetve nincs benne az a "földes" íz, amit akölesnél én mindig felfedezni vélek... 4 kiskanál, aztán teljes elutasítás. Másnap is bepróbálkoztam, a quinoa-t főtt krumpli és a cukkiniszósz közé keverve, de a hatás ugyanaz volt...:-( Utólag azt hiszem a póréhagyma íze lehetett erős, amiben a gabonát kifőztem, és azt nem tolerálta....

Cukkiniszószos quinoa
Hozzávalók (4 főre):
2 ek. olívaolaj
2 vöröshagyma, felaprítva
250 gr quinoa
1/2 l zöldségleves
1 ek. vaj
1 gerezd fokhagyma, szétnyomva
400 gr cukkini, durvára reszelve
1/4 l tej
só, bors

Üvegesre pároljuk az egyik hagymát az olívaolajon. Hozzáadjuk a quinoa-t és felöntjük a zöldséglevessel, felforraljuk, majd kis lángon kb. 20 percig főzzük. A másik hagymát és a fokhagymát a vajon üvegesre pároljuk, hozzáadjuk a reszelt cukkinit és néhány percig pároljuk. Felöntjük a tejjel, felforraljuk és kb. 10 percig főzzük. A szószt botmixerrel pürésítjük, végül sózzuk-borsozzuk. A quinoa-t a szósszal tálaljuk.
Jól illik hozzá a frissen reszelt sárgarépa, olívaolajjal, vitromlével, sóval ízesítve.

2007. szeptember 11., kedd

Aranyérmes:-) spenótos nudli (lakto)

Aranyérmes, mert miután elkészült, 2 napig ezt kérte Őkelme ebédre és vacsorára egyaránt, azaz 4x egymásután.:-)
A receptet a Kismama Konyhájából vettem. Igaz, kicsit munkás a nudli, de aki szeretne kicsit csalni, használhat esetleg fagyasztottat is.


SPENÓTOS NUDLI

Hozzávalók (4 főre):
70 dkg meghámozott, főtt Ella krumpli, még melegen áttörve
3 teáscsésze finomliszt (na igen, kivételesen fehér lisz volt...)
2 ek. tejmentes margarin
1 ek. vaj

0,5 kg mirelit parajkrém (én friss spenótból cisnáltam)
2 gerezd fohagyma
2 dl főzőtejszín
reszelt Parmezán sajt

Gyúrjuk össze az áttört krumplit liszttel és margarinnal, sózzuk meg egy picit, majd formáljunk belőle lisztezett deszkán hosszú hurkát. Forraljunk fel egy nagy lábasban sós vizet. Vágjunk késsel kis darabokat a hurkából, két tenyerünk közt sodorjuk nudlivá, majd dobjuk a forrásban lévő vízbe. Ha feljönnek a tetejére, szűrővel halásszuk ki, és serpenyőben forgassuk meg olvasztott jban vagy olajban. Közben egy másik lábasban melegítsük meg a parajkrémet, keverjük bele a péppé zúzott fokhagymát, sót és főzőtejszínt, majd forraljuk össze egy pillanatra. A nudlikat ezzel a mártással, parmezánnal megszórva tálaljuk.

Tipp: 7-8 hónapos baba eheti a nudlit magában, 1 éves kortól a spenótmártással.

2007. szeptember 7., péntek

Gyerekvegetáriánus kisokos - A VAS!

Tekintve, hogy annyi említés esett a vasról, íme néhány összegyűjtött infó a vegetáriánus gyerekek vas-szükségleteire vonatkozóan:

A VAS
A vas, mint ásványi anyag, elengedhetetlenül fontos a vörösvérsejtek festékanyagának felépítéséhez és jelentős szerepet játszik az oxigén szállításában és raktározásában. Noha testünk tartalékol bizonyos mennyiségű vasat, a vastartalékok rendszeres feltöltése szükséges a táplálkozás segítségével. Igazi vashiány esetén túl kevés vörös vértest, vagy túl kevés hemoglobin található a vérben. A vashiány tünetei: vérszegénység, kimerültség, levertség és fáradékonyság, szapora szívverés, fejfájás, sápadt, száraz bőr.
Általánosan elfogadott tény, hogy az átlagos módon és a vegetáriánusan táplálkozóknak egyaránt gondoskodniuk kell a megfelelő mértékű vasfelvételről, a gondosan összeállított ételek segítségével. Az is tény, hogy az állati eredetű élelmiszerekből a szervezet könnyebben tudja hasznosítani a vasat, mint a növényi eredetűekből.Vegyes táplálkozás esetén testünk kb. 10%-ot képes hasznosítani az ételekben található vasból: hús és hústermékekből kb. 20%-ot, a növényi élelmi anyagokban található vasból kb. 3-8%-ot.
A vegetáriánusoknak emiatt fokozottan figyelniük kell arra, mivel kombinálják a vastartalmú élelmiszereket.
Manapság azonban egyre többször merül fel vita tudományos körökben a "normál" vasértékeket illetően. Az ugyanis már elfogadott, hogy a túl magas vaskoncentráció sokkal károsabb, mint az enyhén lecsökkent. A jelenleg normál értékeknek minősített vasértékek valószínűleg túl magasak. A normálértékek alacsonyabb tartományaiba kerülő vasérték ezért még mindig kedvezőbb lehet. "Amennyiben nem áll fenn tényleges vashiány esete, nem javasolt vaspótló készítmények szedése, mert ezek több kárt, mint hasznot képesek okozni!" (I. Erckenbrecht: So schmeckt's Kindern vegetarisch)
A megfelelő felszívódás érdekében, a VASTARTALMÚ ÉTELEKET C-VITAMIN TARTALMÚ ÉTELEKKEL EGYÜTT KELL FOGYASZTANI!
Pl. a gabonákását gyümölccsel, kivit a müzlihez, egy pohár narancslevet a köleskásához, egy evőkanál homoktövislevet a salátába, stb.
A gyerekeket már kiskoruktól kezdve rávezethetjük a vasfelvétel szempontjából is "helyes" étkezési szokásokhoz, ha időnként tudatosítunk bennük néhány fontos információt. A kimerítő tudományos előadások helyett elegendő néhány ehhez hasonló megjegyzés:
"Ma köles van ebédre, ami sok vasat tartalmaz"
"Jobban beépül a testünkbe a vas, ha narancslevet iszunk az ebédhez."
Kiemelten fontos odafigyelni az első alkalommal menstruáló fiatal lányokra, mert a vérveszteség általában együttjár a vasértékek csökkenésével. Ráadásul, ha a tinédzser lányok állandóan diétáznak, vagy csak mini adagokat hajlandóak fogyasztani evésnél, ugyancsak könnyen kialakulhat vashiány. Ilyen esetekben még fontosabb, hogy felhívjuk a figyelmüket a "hármas vas-szabályra"!

A hármas vas-szabály
1. szabály: válasszunk minél gyakrabban nagy vastartalmú élelmiszereket!
Nagy vastartalmú élelmiszerek: az összes sötét színű zöldségféle, mint a spenót, a mangold, a brokkoli, a cékla. Jó vasforrások a hüvelyesek is, mint a lencse, a borsófélék, a kidney-bab és a szójabab. A gabonafélék közül a köles és az amarant bír a legmagasabb vastartalommal. Az aszalt gyümölcsök is fontos vasszállítók, mint pl. a sárgabarack, a füge, a datolya, a szilva és a mazsola. Vasban gazdag a pisztácia, a napraforgómag, a tökmag és a szezámmag, a vörös szőlőlé és a vörös bogyós gyümölcslevek. Időnként a gyerekek édességvágyát is felhasználhatjuk vaspótlásra, ha ilyenkor a kezükbe adunk pl. egy marék mazsolát.

2. szabály: C-vitaminnal együtt fogyasszuk a vastartalmú ételeket!
Kutatásokkal bizonyított, hogy a növényi élelmiszerekből származó vas felszívódását hétszeresére lehet emelni a C-vitamin egyidejű fogyasztásával. Ezért javasolt az étkezésekhez higított narancslé, vörös szőlőlé, vagy vörös bogyós gyümölcslé fogyasztása. Szeleteljünk paprikát a salátánkba, vagy barnarizsből készült ételünkbe! Keverjünk homoktövist a salátaöntetbe, vagy a müzlibe! Díszítsük a zabpelyhes müzlit kivi-karikákkal! Kínáljunk desszertnek citrusféléket, fekete ribiszkét, vagy epret!

3.szabály: kerüljük a vasfelszívódást akadályozó anyagokat!
Elsősorban a rebarbarában és a spenótban is előforduló oxálsavat lehet megemlíteni. Emiatt a spenótot valójában csak korlátozott mértékben lehet a vastartalmú élelmiszerek közé sorolni, noha évtizedeken keresztül gyermekek generációit győzködték a fogyasztásáról. A fekete teában található tein és a tejben található kálcium is kedvezőtlenül hatnak a vasfelszívódásra. Ezért ne igyunk teát és tejet az étkezésekhez!
Léteznek azonban olyan vasban gazdag élelmiszerek is, melyek egyidejűleg sok C-vitamint is tartalmaznak: a brokkoli, a cékla és a vörös szőlőlé.

Mákos kölespuding szilvakompóttal (lakto)

Íme egy vasbomba receptje, mely 3-as tetszési indexszel bírt, mert a kölest nem sikerült elég finomra darálnom, így a mákkal való első próbálkozással együtt túl sok újdonságnak bizonyult, és nem fogyasztotta túl lelkesen a Gyermek.:-( Pedig szerintem nagyon finom volt...! Az adag készen lehet, hogy túl kevésnek bizonyul 4 főre, de megtévesztő, mert nagyon laktató!
Mákos kölespuding szilvakompóttal
Hozzávalók (4 főre):
80 gr köles, darálva
80 gr mák, darálva
100 ml tej
6 db datolya, finomra vágva
1 ek. juharszirup (én 2-t raktam bele)
1 ek. Agar-Agar (zselatin helyett)
500 gr szilva (én adtam hozzá körtét is)
2 ek. nádcukor
1/2 tk. fahéj
Keverjük össze a kölest a hideg tejjel. Forraljunk fel 100 ml vizet, adjuk hozzá a mákot, a tejes kölest, a datolyát, a juharszirupot és az Agar-Agar-t, főzzük össze, majd hűtsük le. A szilvát a fahéjjal és a cukorral főzzük 1/2 l vízben néhány percig, majd tálaljuk a pudinggal együtt.

2007. szeptember 6., csütörtök

Padlizsános-szezámos tészta (vegán)

Alapvetően a padlizsánban a leginkább a gyönyörű lilás színét, és fényesen kemény húsát kedvelem. A legtöbbször akkor kapok rá ihletet, amikor ilyetén formájában meglátom a piacon.:-)
Ez a tészta 5-öst kapott Babócánál. A korábbiakból okulva, a szezámmagot őrölt formában (tahini) tettem rá, nem originál, mert különben csak kiköpködi. Így elkeverve, viszont nagyon bejött!

Padlizsános-szezámos tészta
Hozzávalók (4 főre):
2 db kisebb padlizsán
0,5 kg teljes kiőrlésű tészta
1 nagy fej vöröshagyma
4 ek. szezámmag, vagy szezámmag-őrlemény (tahini)
só, bors
oregánó
bazsalikom
1 ek. olívaolaj
1 pohár natúr szójajoghurt (vagy tejföl)
Az olajon megpirítjuk a hagymát, majd hozzákeverjük a padlizsánt, a felaprított oregánót és bazsalikomot (én frisset használtam, de lehet szárítottal is), sózzuk, borsozzuk és egy ideig pirítjuk, amíg a padlizsán kellőképp megpuhul. Én wokban csináltam, és abban istenien finom ropogós maradt. A tésztát kifőzzük, ráhalmozzuk a padlizsánt, meglocsoljuk 1-2 evőkanál szójajoghurttal, vagy tejföllel és tetejér szezámmagot szórunk. Gyors és finom!:-)

2007. szeptember 5., szerda

Mégis vérszegénység?! Sakk-matt!

Ma voltunk a hiányzó laborleletekért, ahol gyerekorvostól is kaptunk elemzést. Ő közölte, a gyerek vérszegény, szükséges a vaspótlás! Mert igenis, a minimumnál alacsonyabb az egyik vörösvérsejthez kapcsolódó érték (a min. 12, BAbócának ez 10,99, és ezt a kardiológus is felírta a leletre. Jé, tényleg, ezt észre sem vettem, szóban pedig állította, hogy semmi gond...) A szemei karikásak, ez is ezt bizonyítja (ez az egy igaz, jó ideje karikásak a szemei...). Kérdésemre, hogy a vasa normális, miért kell vaspótlás, azt válaszolta, hogy "igen, de akkor biztosan az egyéb vasértéke (ferritin) alacsony. Ja, de az sem. Akkor biztosan a másik vasérték (transzferrin). Jé, az is jó. Akkor biztosan a labor előtti napon húst, vagy spenótot evett. Azt sem? Márpedig az csak a vas lehet anyuka!" Rákérdeztem, hogy olvastam, ha jó a vas, okozhatja más vitamin hiánya is a vérszegénységet, ezzel mi ahelyzet? Igen, ilyen van, de gyerekeknél,csak a vas lehet...

És azt ugye tudom, hogy a szívzöreje is a vérszegénysége miatt van?Mondtam neki, hogy a kardiológus erre azt mondta, az csak vészes vérszegénységnél van így, ő viszont állítja, hogy nem, ez nem veleszületett, hanem a vérszegénység okozza, mert amiatt hígabb a vére, és gyorsabban folyik, plusz zörejt okozva. Vasat pedig adni kell, anyuka, és akkor a szívzörej is megszűnik!

Na, sakk-matt? Holnap kell visszamennem a háziorvoshoz a leletekkel, tutira ő pedig elmondja majd az 5. verziót....!

2007. szeptember 4., kedd

Uborkakrémleves kapros pesztóval (lakto)

Az elmúlt napok elmélkedései után íme néhány recept még a múlt hétről. Az uborkadömpingnek köszönhetően egyszer már csináltam uborkalevest 2 hete, de az nagyon nem aratott sikert. Ez viszont nagyon bejött a családnak!:-)
UBORKALEVES KAPROS PESZTÓVAL
Hozzávalók (4 főre):
1 salátauborka (kb. 400 gr)
1 vöröshagyma
2 ek. vaj
2 ek. teljes kiőrlésű búzaliszt
2 ek. főzőtejszín
800 ml zöldségleves
só, bors
frissen őrölt szerecsendió
A kapros pesztóhoz:
2 csokor kapor
2 ek. repceolaj
40 gr tökmag, vagy napraforgómag
2 ek. tökmagolaj
2 ek. balzsamecet


Az uborkát hámozzuk meg, vágjuk le a végeit, szeljük hosszában ketté és vegyük ki a magjait egy kanállal. Utána kockázzuk fel az uborka húsát. A hagymát aprítsuk finomra.Olvasszuk fel a vajat egy fazékban, adjuk hozzá a hagymát és az uborkát, pároljuk együtt 2-3 percig. Szórjuk rá a lisztet, keverjük jól el és pirítsuk még 1-2 percig. Adjuk hozzá a zöldséglevest és forraljuk fel, majd kis lángon főzzük kb. 10 percig.Közben mossuk meg és rázogassuk le a kaprot. A vastagabb ágakat vágjuk le, és a megmaradt kaprot a repceolajjal és a magokkal aprítsuk fel a robotgép aprító részében. Fűszerezzük a tökmagolajjal, a balzsamecettel és sóval.Keverjük a tejszínt a levesbe és botmixerrel az egészet pürésítsük. sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük. Egy tányér leveshez egy evőkanál kapros pesztót kínáljunk. Jól illik hozzá a teljes kiőrlésű zsemle.
A pesztó finom sajtrémmel elkeverve is. Kenyérre is kenhetjük, retekkel fogyasztva.

2007. szeptember 3., hétfő

Győzelem, halleluja!:-))

Megjöttünk a kardiológiai vizsgálatról, úgyhogy gondoltam, megosztom örömeim.:-)
Készült EKG, ami tökéletes volt, így azt mondta a doktornő, hogy veleszületett ártalmatlan szívzörejről van szó, amit eddig azért nem vettek észre valószínűleg, mert a kisgyerekeknek nagyon hangos a légzése, és nehéz elkülöníteni ezeket a zörejeket. Mivel a múlt héten meg volt fázva kicsit, a fertőzés feltehetően felerősítette a zörejt, és a dokik jobban ki tudták szűrni. Amúgy az EKG alapján látszik, hogy egy nagyon aktív kisfiúról van szó, kontroll legközelebb óvoda előtt, azaz kb. 2 év múlva.:-)
Megnézte a laboreredményeket is, amire egyrészt ő is megjegyezte, hogy nonszensz egy ekkora gyerektől ennyi vért venni, másrészt ő ki meri jelenteni, hogy az ő korának megfelelő tökéletes vérképről van szó. Azért vannak megcsillagozva értékek, mert a gép automatikusan a felnőtt értékeket veszi alapul, egy 20 hónaposnak viszont tökéletes! Nem is érti, ezt a laborban miért nem jelezték...
A vas értéke ugyancsak tökéletes (a normál tartomány 8-24, neki majdnem 17), ezért vaspótlást semmiképpen sem szabad kezdeni, mert az súlyos mellékhatásokhoz vezethet! Ha pedig a a háziorvos kötné az ebet a karóhoz, maximum kérjük ki egy hematológus szakorvos véleményét is, hogy legyen még róla papírunk, de vasat semmiképpen se adjunk a gyereknek!Amúgy ez a kérdés foglalkoztatott engem is egész hétvégén a szimpla logika elve alapján, hogy ha nincs vashiány, miért adnánk neki vasat...?A fáradékonyságra annyit mondott, hogy nincs-e jobban Babóca 1 hete? Mondtam, de igen, na mert akkor tutira vehetjük, hogy ez a gyerek egyszerűen nem déli típus, hanem északi, és nem bírta a nagy nyári melegeket, az idő enyhülésével viszont kezd megkönnyebbülni.:-)
Hát, még én hogy megkönnyebbültem!:-)

Tegnap anyósnak is beszélt férjem a helyzetről, akitől aztán megkapta ő is, meg én is. Hogy ezt ő már régóta látta, mi folyik nálunk, és nagyon nem értett egyet azzal, ahogy a gyereket etetem, és határvonalat kell húzni az elveim és a gyerek egészségének veszélyeztetése között stbstbstbstsbstb...... Ezen felbuzdulva aztán utána férjem is elmondta,a mit eddig magában tartott, hogy hát igen, igaza van az anyjának és ezt abba kell hagyni stbstsbstb... Úgyhogy jól megkaptam....A hétvégén amúgy hevesen húsfőzésbe kezdtem, csináltam gyümölcsös csirkét, kiköpte. Volt spenót csirke nuggets-cel, a spenótot magában kiköpte, csirkével megette. Étteremben gyerekmenüben volt sült csirkecomb, abból majdnem egy felet bevágott...

Konklúziók számomra? Vehetem akár a gyerekem jelzéseinek is ezt az egész helyzetet. Mármint, hogy alapvetően egy igencsak erős akarattal rendelkező (mint anyja-apja:-), szuverén és határozott egyéniség, aki nem hajlandó feltétlenül alávetni magát az én étkezési elképzeléseimnek. 1 évig nem ette a húst, de most úgy tűnik mégis érdekli a kérdés... (?) Ok, tegyünk próbát! AZt bevállalom, hogy heti 2-3 alkalommal csinálok neki húsos kaját, mellette pedig próbálkozunk tovább az egészséges ételekkel. Húst pedig a bioszállítónktól igyekszem rendelni, hogy ha már hús, legalább az is ellenőrzöttebb legyen...Mindenesetre figyelnem kell jobban a gyerekem jelzéseire és el kell engednem jobban az étkezéssel/ az ő étkezésével kapcsolatos állandó paráim, dilemmáim. Stabilizálnom kell magam...!
Mert a félelmem attól, hogy nem eszik megfelelőt és eleget annyira érzékletes volt számára, hogy a legtöbb étkezésnél azonnali nemmel indított, most vsizont nem veszek erről tudomást, és másodszorra sokkal természetesebben fog neki, és eszik....

2007. szeptember 1., szombat

Helyzetjelentés.Nem jó...

Sokat gondolkodtam rajta, hogy megírjam-e ezt a bejegyzést, vagy inkább fejezzem be végleg a blog írását röpke 1 hónap után (tényleg, ma jubilálok)....Aztán végül is arra jutottam, hogy a blogot azért kezdtem eredetileg, hogy segítséget nyújtsak a sok dilemmázó anyukának, akik mint én, valójában egyedül vannak a kérdéseikkel, félelmeikkel, aggodalmaikkal, bizonytalanságaikkal, és akik teljesen megnyugtató válaszokat nem találnak, nem kapnak... Így hát úgy döntöttem, mégis megosztom jelenlegi helyzetünk, bár el is bújhatnék, látva hasonló blogos bejegyzések által felkavart nem vegetáriánusok indulatait... Mert hát a dilemmák történetéhez nem csk a siker, hanem a kudarc is hozzátartozik....Szóval, a héten az történt, hogy torokfájás miatt elvittem Babócát a dokinénihez, aki miután megvizsgálta, közölte erős szívzörejt hall, ami eddig nem volt! Beutaló a kardiológiára (időpont majd jövő hétre). Én megemlítettem, hogy tapasztalok fáradékonyságot a Picinél, ezért beutalta laborba.Ma voltunk vérvételen (melynek horrorját jobb elfelejteni, amikor 4 kémcső vért vesznek le egy 20 hónapos pici könyökhajlatából, a laboros szerint sem igazán indokoltan...), és az eredmények enyhe vérszegénységet mutattak ki. Még nincs meg minden érték, de a vas TÖKÉLETES, a kálcium ugyancsak. Közben utánaolvastam a neten, hogy vérszegénység kiválthat szívzörejt is, amit a gyerekorvos is megerősített, de ő inkáb azt mondja, várjuk meg az EKG és a szívUH eredményeit, mielőtt következtéteseket vonnánk le, mert nem olyan jelentősek a vérszegénységi adatok. Amúgy azt is elmondta, hogy a kisgyerekek nagyon jelentős részénél fordul elő vérszegénység, amit általában azért nem kezelnek, mert a szülők nem figyelnek fel rá. "És hát mától Anyuka minden nap eszik húst a gyerek?" Hát, igen...Mindenesetre elég sz.ul érzem magam... Mert annyira igyekeztem... Mert folyton az jár a fejemben, hogy hány olyan anya van, aki tized ennyit nem foglalkozik a gyereke táplálkozásával és semmi gondjuk... Vagy lesz mondjuk 15-20 év múlva? Mert a gyerek 11 hónaposan kólát iszik, óvódásként csipszet eszik téliszalámival és stb és stb. Mert hogy én elsősorban arra szeretnék koncentrálni mennyire lesz egészséges a gyerekem 20-30-40 év múlva is! És ezért választottam így...Most viszont asszem a kardomba dőlök....

Egyelőre vaspótlás kezdődik orvosilag és gyötrelmes lelkifurdalással küzdve várom a hétfői vizsgálatokat....És mától húst (is) főzök neki....(
Az pedig már más kérdés, mennyire fogja megenni.....)