2007. augusztus 28., kedd

Sütőtökös galuska zsályás-tejszínes mártással (lakto-ovo)

A múlt heti biozöldséges csomagunkban volt egy Hokkaido tök, úgyhogy valami ilyesmi receptet kerestem. Az olaszoknál a sütőtökös gnocchi igen közkedvelt az ősz kezdetekor, úgyhogy a recept már önmagában is szimpatikus volt.:-)

Babóca tetszési index: maximális siker, de hát ez várható is volt, gombócféleségről lévén szó..:-)

Sütőtökös galuska zsályás-tejszínes mártással
Hozzávalók (4 főre):
1 sütőtök (kb. 1 kg)
2 tojássárgája
300 gr liszt (én teljes kiőrlésűt használtam)
Só, bors
frissen őrölt szerecsendió
4 ágacska zsálya
2 gerezd fokhagyma
1 ek. vaj
1/8 l száraz fehérbor, vagy zöldségleves
150 gr főzőtejszín
4 ek. reszelt Parmezán sajt

Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra (légkeveréses 160 fokra). Vágjuk a tököt nagyobb darabokra, és vájjuk ki a a magjait egy kanállal. Helyezzük a tökszeleteket sütőpapíron egy tepsire egymás mellé , és toljuk be a sütőbe a középső sínre kb. 1 órára, amíg a sütőtök húsa megpuhul.A sütőből kivéve hűtsük ki egy kicsit, vágjuk le a húsát a héjáról egy késsel, és pürésítsük turmixgép, vagy botmixer segítségével. Hagyjuk a pürét tovább hűlni. Tegyük a sütőtököt, a tojássárgákat és a lisztet egy tálba, fűszerezzük erőteljesen sóval, borssal és szerecsendióval, majd alaposan keverjük össze.Egy nagy fazékba tegyünk fel vizet forrni, sózzuk. Amíg melegszik, mossuk meg a zsályát és rázzuk le róla a vizet. Szedjük le a levélkéket és vágjuk finomra. A fokhagymát először szeleteljük, amjd vágjuk finom csíkokra.A galuskatésztából közben két teáskanál segítségével szaggassunk kis galuskákat a vízbe. Amikor már az összes galuska a vízben van, kapcsoljuk alacsony lángra a tűzhelyet és fedő nélkül főzzük kb. 10 percig (mire az összes tésztát kiszaggatjuk időbe telik, de a galuskáknak egyáltalán nem árt, ha tovább vannak vízben).A mártáshoz olvasszuk fel a vajat egy serpenyőben. Adjuk hozzá a zsályát és a fokhagymát, majd pároljuk kicsit. Öntsük fel a borral, vagy zöldséglével és a tejszínnel, és erős tűznél főzzük kicsit, gyakran kevergessük. Húzzuk le a serpenyőt a tűzről, adjuk hozzá a sajtot, majd ha az elolvadt benne, sózzuk, borsozzuk.Tésztakanál segítségével vegyük ki a galuskákat a vízből, tegyük tányérra és kanalazzuk rá a mártást.Jól illik hozzá a tetejére szórt friss reszelt Parmezán, esetleg valamilyen zöldsaláta, vagy rukola koktélparadicsommal.

Siccike tippjei: a zsályát asszem túl sokáig kevergettem a vajon, mert baromi keserű lett, és ment az egész mártásunk a kukába...:-((( Ezt leszámítva nagyon finom volt!

2007. augusztus 27., hétfő

Mentás-citromos zöldborsókrémleves (lakto)

Tudom, nem éppen most van szezonja a borsónak, és általában igyekszem is az éppen szezonális lehetőségek közül választani, most mégis megkívántam, úgyhogy maradt a fagyasztott... Az amazon.de-n rendeltem a "A vegetarianizmus alapjai" (Vegetarian Basics) c. könyvet, és nagyon jó receptek vannak benne! Nna jó, többnyire fehérlisztesek és sok a cukros is a desszerteknél, de ezeket átugrom. Viszont, leginkább rafinált, gourmand vegás receptek (a többség lacto-ovo). Merthogy én nagyon nem csípem a hagyományos recepteket! Általában csak akkor készítek nagyon klasszikusat, ha már baromira nincs ötletem.:-) A férjemnek 6 év alatt még csak 1x csináltam rántott húst, pörköltet meg még soha.:-)) Ennél a levesnél isteni újítást hozott a menta és a citromhéj!Babóca tetszési index: 4-es az ötös skálán!:-)

Fotót azonban nem sikerült csinálnom, mert nagyon éhesek voltunk.:-)


Mentás-citromos borsókrémleves

Hozzávalók (4 főre):

450 gr zöldborsó

2 gyöngyhagyma

2 gerezd fokhagyma

1/2 csokor menta

1 darabka biocitrom-héj

3 ek. vaj

1/2 l zöldségleves

2 ek. mandulaszelet, vagy durvára vágott pisztácia, esetleg napraforgómag

200 ml író

só, bors

1 apró csipet őrölt szegfűszeg

4 ek. tejföl

2 ek juharszirup


A hagymát meghámozzuk, és egészen apróra vágjuk. A mentát megmossuk, lerázogatjuk, a vastagabb szár-részeket levágjuk, a vékonyakat finomra aprítjuk. A citromhéjat finomra vágjuk.Felolvasztunk 2 ek. vajat a levesfazékban, és beledobjuk a hagymát, fokhagymát,mentaágakat és a citromhéjat, majd néhány percig dinszteljük. Hozzáadjuk a zöldséglevest és lefedve közepes tűznél 10 percig pároljuk.A félretett mentaleveleket közepes nagyságúra aprítjuk. 1 ek. vajat felolvasztunk egy külön serpenyőben, belekebrjük és aranybarnára pirítjuk a kiválasztott olajos magvat. Folyamatosan kevergessük, különben túlságosan megpirul. Kihalászunk néhány szem borsót a levesből egy habkanállal. A maradékot biotmixerrel pürésítjük. Belekeverjük az írót és a mentát és felforraljuk. Visszaöntjük a fazékba a félretett borsószemeket, a levest sózzuk-borsozzuk, a szegfűszeggel fűszerezzük. A tejfölt a juharsziruppal és sóval jól elkeverjük. A levest kimerjük, a tejföllel, és az olajos maggal kínáljuk. Jól illik hozzá a pirított teljes kiőrlésű kenyér.


Siccike tippje: én kihagytam belőle az összes tejterméket, levesbetétként puffasztott rizsgolyót használtam (ahogy legtöbbször:).

2007. augusztus 24., péntek

Currys tökpörkölt (vegán)

A héten gyengélked(t)ünk, ezért nem volt jelentős a konyhai inspirációm, inkább passzívan, fejben főztem.:-) Amit pedig főztem, az többnyire nem sikerült.:-( Elsőnek én kaptam be vmi vírust (torokfájás, nátha, levertség, izomfájdalmak, fejfájás), mire kimásztam belőle, tegnapra kidőlt a férjem, és ma már Babócának is folyt az orra.:-( Bár eddig ő hárította a legtovább a vírusokat, hátha könnyen át is szalad rajta...

Szóval, az egyik viszonylag sikerült gyártmányom volt a currys tökpörkölt. A nokedlit hagyományos módon sem igazán sikerült soha eltalálnom - mindig vagy túl lisztes, vagy túl puha, vagy túl kemény lett-, és most is kissé lisztesnek éreztem, de a családnak bejött.Babóca tetszési index:-): elsőre alig bírta kivárni, hogy elkészüljön, már de. 11h-kor két kistálkával bevágott belőle, de ekkor még inkognitóban voltak a nokedlik közé rejtve a tökdarabok. Este is kért a nokedliből, akkor azonban már felfedezett egy kis tökkockát, és onnantól kezdve vége, egy tapodtat sem tovább...! Másnap délelőtt is kérte a nokedlit, amint azonban látta közeledni a tökös tálat a hűtő felől, közölte, hogy nem, és csak a dédi baracklekvárjával együtt. Feladtam, és lekváros nokedlit ebédelt 3 tálkával...:-)

Őszintén szólva időnként baromira bele vagyok fáradva abba, hogy órákon keresztül készítem a minél egészségesebb kajákat, majd amikor az asztalra kerül, és Őúrafisága valami ismeretlen színű-állagú-szagú dolgot vél felfedezni az ételben, onnantól kezdve meg sem kóstolja! Nem hogy nem ízlik, arra már nincs is sansz, hogy felmérje, mert összezárja a száját és "nemnemnem!".Mert ugye az nagyon szépen hangzik, hogy adjunk egészséges ételeket a gyereknek, de ha nem eszi meg és meg sem kóstolja?? És akkor jön, hogy min. 2-3 féle egyebet kér, ami többnyire "apasajtból" és apasajtból áll. Ez utóbbi az apja által olyannyira kedvelt Trappista lenne... hm,hm,hm. És akkor abból bevág 3 szeletet, és ennyi volt a vacsora... Igazából egy kezemen össze tudom számolni a kedvenc ételeit: kásák, minden, ami paradicsomos, tészta, gombóc minden mennyiségben, sósan, édesen egyaránt, de a túl édes ízeket nem kedveli. Más ezt hogyan csinálja?? Az "echte" vegás családokban a gyerekek lazán megesznek minden egészségeset?!

Currys tökpörkölt
Hozzávalók (4 főre):
1 kg spárgatök
1 nagy fej vöröshagyma, felaprítva
3 ek. olívaolaj
1 mk. őrölt pirospaprika
só, curry
2 dl tejföl
2 ek. teljes kiőrlésű liszt

A spárgatököt meghámozzuk, és húsát kockákra ágjuk. A vöröshagymát az olajon megpirítjük, majd hozzáadjuk a pirospaprikát. Ízesítjük sóval, curryvel (én kb. 1 mk. curryt adtam hozzá), és kevés vizet aláöntve fedő alatt puhára pároljuk. A tejfölben elkeverjük a lisztet, a tökre öntjük, elkeverjük és még 2 percig főzzük.Teljes kiőrlésű nokedliHozzávalók (4 főre):25 dkg teljes kiőrlésű liszt1 tojássó, vízA lisztet kevés sóval, a tojással és annyi vízzel dolgozzuk össze, mint a hagyományos galuskánál és ugyanúgy főzzük ki.

2007. augusztus 21., kedd

Vegetáriánus Fesztivál - előadás a vegán gyerekek étkezéséről

A hétvégén kerül megrendezésre az Almássy téri Szabadidőközpontban a XI. Vegetáriánus Fesztivál. http://www.egeszsegvar.hu/index.php Az előadások közül egyet mindenképpen javasolnék blogom lelkes olvasóimnak:-):Aug. 25./ SZOMBAT - 15hLugosi Dóra: Vegán gyermekek és sportolók táplálkozása
Lugosi Dóra, személyi edző, életmód tanácsadó, táplálkozási szakértő

„Sportmúlt nélkül – de sporttal a jövőbe!"Gyerekként és fiatalként duci voltam, és szenvedtem ennek minden testi-lelki következményétől. Felnőttként fogytam le végleg, kidolgozva saját módszeremet, és azóta is sokasodó ételreceptjeimet. Az újfajta életmód „mellékhatásaként” sikeresen megszabadultam minden betegségemtől: allergiától, lumbágótól, migréntől, ízületi problémáktól.
Az autodidakta sportolás után, 38 évesen, 3 gyerek mellett végeztem el a személyi edzői kurzust, és ezt követte a többi edzői tanfolyam.
Mára elmondhatom, hogy a hobbim és a munkám a sport. Mai napig kísérletezem saját magamon, és az a tapasztalatom, hogy nem az életkor az elsődleges tényező abban, hogy milyen fizikai kondícióban vagyunk, hanem a testmozgás és az étkezés. Tehát fiataloknak és időseknek egyaránt érdemes elkezdeni!
Dóra a vegetáriánusok között a vegan (csak növényi eredetű táplálékok fogyasztása) vonalat képviseli. Előadásában személyes tapasztalatait osztja meg velünk a vegan táplálkozásról és a vegan gyerekek neveléséről.

2007. augusztus 20., hétfő

Aszalt barackos köleskása (lakto)

Ezt a receptet kedvenc német szerzőm (Irmela Erckenbrecht) gyerek-vegás könyvéből vettem. Hát, a köles is egy olyan dolog, hogy gyakran bajban vagyok vele... Én mindig vmi földes-sáros mellékízt vélek kiérezni belőle, még akkor is, amikor alaposan átmosom... Ezúttal kölespehellyel próbálkoztam, mert amúgy a kölesnek nagy a vastartalma, és jó lenne többet enni belőle!

Babóca tetszési index: túl nagy sikere nála sem volt sajnos (meg nálam sem), de gondoltam mégis közreadom, hátha vki más gyerekénél jobb lesz a tapasztalat, vagy meglehet, csak rossz terméket használok (a DM-es Alnatura-t)? Mert a kása hozzávalói amúgy finomak lennének külön-külön.



Aszalt barackos-narancsos köleskása
Hozzávalók (1 babára számolva):
1 dl tej
1 dl ásványvíz
7 csapott ek. kölespehely
1 db aszalt sárgabarack
2 ek. narancslé, frissen préselve

Felmelegítjük a tejet és a vizet, belekeverjük a kölespelyhet, és néhány percig forraljuk. A sárgabarackot a narancslével pürésítjük (pici babáknak), vagy apró darabokra vágjuk nagyobbaknak és hozzáadjuk a kásához.

Siccike tippje: én még adtam hozzá plusz vizet szemre, mert nagyon besűrűsödött

2007. augusztus 16., csütörtök

Körtés-diós-juharszirupos kukoricakása (lakto)

Most néhány napra elutazunk lubickolni, de előtte íme egy finom kis kásarecept (folyt. köv. aug. 20. után).

Itt a körteszezon!:-)
A kertünkben pedig áll egy kis körtefa, rengeteg körtével. Ami potyog. Babóca pedig szorgalmasan összegyűjtögeti, és miközben átnyújtja, hozzáteszi: "Anya, agggyáááá!":-) Úgyhogy a gyümölcs most éppen egy hete körtét jelent nálunk naponta többször...:-)


Körtés-diós-juharszirupos kukoricakása
Hozzávalók (anyának+babának):
2,5 dl ásványvíz + 2,5 dl tej (vagy 5 dl tej)
6 dkg kukoricadara
1 marék megmosott kénezetlen mazsola
1 körte
1,5 ek. darált dió
1 ek. juharszirup

Felforraljuk a tejet, majd hozzáadjuk a darát, a mazsolát, a kis darabokra vágott körtét és újabb forralás után főzni kezdjük lassú tűzön kb. 15-20 percig. Tálalás előtt belekeverjük a darált diót és a juharszirupot. A dió erős íze miatt babáknak elég 1 mokkáskanál dió kezdetben, illetve szükség esetén el is turmixolható botmixerrel.

Sárgarépás kenyér (ovo)

Jelentem megszületett az első kenyerem, ami JÓL SIKERÜLT!:-))Már többször próbálkoztam a tepsiben kenyér sütésével, eddig nem sok sikerrel. Tavaly kaptam a családtólegy kenyérsütő gépet, amit többször használtam is, de az abban sütött kenyerek is többnyire szárazak és kemények voltak. Aztán a kis Moulinex egyszer csak bekrepált, nincs tovább, én pedig elég lusta voltam a jó messze lévő szervizbe elcígölni. Majd jött az egyik szomszédasszony, hogy ő bizony tepsiben és sütőben süti már évek óta, és nagyon finomak! (Hozzáteszem, ez érződött is a levegőben, mert már azt hittem, egy pékség költözött a környékre, olyannyira bejárta a friss kenyérillat 2 naponként az utcánkat.:-)
Szóval, úgy döntöttem, nem adom fel! Igenis kitapasztalom, mert egyre borzasztóbbak a pékségben vett kenyerek, nemegyszer avas-penészes ízeket fedezni fel benne. A vegás étkezésnek egyébként nem kis előnye, hogy olyannyira kifejlődik az ízérzékelés, hogy egy idő után szinte rögtön kiszúrhatóak a félrevezetések...
A kenyér tehát nem lett száraz, se kemény, enyhén édeskés az íze. A Gyermek kérte, amint meglátta, de nem igazán ízlett neki, egy-két falat után nem akart belőle többet...:-( Ma reggel viszont pirítva és lekvárral, már szerette!:-)


Sárgarépás kenyér
Hozzávalók:
1 ek. nádcukor
1 cs. szárított élesztő
1 csésze langyos narancslé
2 ek. méz
2 ek. olaj
1 tk. só
500 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
1 csésze finomra reszelt sárgarépa
1 tojás

Elkeverjük a cukrot az élesztővel és a langyos narancslével, majd fél órát állni hagyjuk. Összekeverjüka mézet, az olajat és a sót, hozzáadjuk a liszt felét és az élesztős keveréket. Beletesszük a sárgarépát és a tojást, az egészet jól elvegítjük. Végül hozzáadjuk a maradék lisztet és tésztává gyúrjuk. Hozzáadhatunk még egy kis lisztet, ha nagyon ragadós a tészta. Meleg helyen 1,5-2 órát kelesztjük. Még egyszer erőteljesen átgyúrjuk és egy nagy, kizsírozott tepsibe helyezzük. Utoljára 30-40 percig kelesztjük. 180-200 fokra előmelegített sütőben kb. 45 percig sütjük.Siccike tippjei: a dagasztást érdemes a robotgép dagasztójával végezni, úgy min. 10 percig (kézzel rá kell még számolni néhány percet). A tésztát előmelegített sütőbe tegyük, a kelesztés mindig lefedve történjen. Sütésnél tegyünk a sütő aljára egy vízzel megtöltött tepsit, így a tészta nem szárad ki annyira sütés közben. Nekem légkeveréses sütővel 35 perc elég volt. Az én ízlésemnek kicsit sótlan volt, pedig amúgy elég sótlanul eszünk. Legközelebb valószínűleg 2 tk. sóval próbálkoznék. Sütés után hagyjuk kihűlni és tiszta konyharuhába csavarva érdemes tárolni, nem a hűtőben, mert ott hamar kiszárad és megkeményedik.

Mit jelent a TELJES ÉRTÉKŰ vegetáriánus konyha?

A kifejezést igazából a németből csentem, magyarul talán még nem annyira létezik. Inkább ismert és elterjedt a "reformkonyha", ez azonban mára igencsak sok színezetet öltött magára a magyar nyelvben, és sokban eltért eredeti tartalmától.Amikor elkezdtem kutatgatni a vegetáriánus konya után, egyre több olyan könyvet és receptet találtam, ami igaz, hogy hús nélküli alapokra épült, viszont gond nélkül használt fehér lisztet, finomított cukrot és mindenféle egyéb mesterséges adalékot tartalmazó anyagot. Attól pedig ugye nem étkezik feltétlenül egészségesen az, aki húst ugyan nem eszik, ám mégis él a fent említett hozzávalók jelentős részével! A fehér liszt és a finomított cukor káros hatásairól sok helyen írtak sokat már, nem is annyira részletezném.
De mit is takar a TELJES ÉRTÉKŰ táplálkozás? Nem csupán a különféle magvak, a teljes kiőrlésű tészta és a húspótló fasírtok értendők alatta, bár kétség nélkül fontos részét képezik. A teljes értékű konyha igyekszik az élelmiszereket minél teljesebb formában alkalmazni, illetve a lehető legkevésbé feldolgozni, főként párolással, és egyéb kímélő módszerekkel. A mesterséges adalékanyagokat tartalmazó hozzávalók tabu tárgyát képezik! Előnyt élveznek a biogazdaságból származó és a helyi klímaviszonyoknak megfelelő zöldségek és gyümölcsök.

Összefoglalva, ne csak a húst hagyd ki az étrendedből, hanem figyelj az összetevőkre is!!!

U.i.: tegnap egy barátnőm mesélte, hogy azt olvasta, könnyebben tudnak kommunikálni az angyalokkal, akik nem esznek húst...!

2007. augusztus 15., szerda

Grillezés vegetáriánusan 2.

Zöldbabsaláta
Hozzávalók (4 főre):
500 gr zöldbabsó
200 gr paradicsom
1 cs. újhagyma
1 cs. petrezselyemzöld
3-4 ek. citromlé
bors, nádcukor
4 ek. olívaolaj

Tisztítsuk meg a babot, majd pároljuk sós vízben 8-10 percig. Negyedeljük a paradicsomot, magozzuk ki és vágjuk kockákra. Tisztítsuk meg a hagymát, majd a zöld és fehér részét egyaránt vágjuk ferde szeletekre. A petrezselyemzöldet vágjuk vékony csíkokra és keverjük össze a citromlével, sóval, borssal, 1 csipet nádcukorral és olívaolajjal. Szűrjük és öblítsük le hideg vízzel a babot. Az összes hozzávalót keverjük össze egy tálban, locsoljuk meg az öntettel és hagyjuk állni min. 10 percig.

Parázson sült kenyércsíkok
Hozzávalók (4 főre):
250 gr liszt (első próbánál kivételesen fehér lisztet használtam a társaság miatt)
1 cs. szárított élesztő
100 ml víz
30 ml olívaolaj
1 tk. só
A hozzávalókból rugalmas tésztát gyúrunk. Nem szabad ragadnia, ha mégis, esetleg adhatunk hozzá még kis lisztet.A nyársakat beolajozzuk vékonyan. A tésztát liszttel meghintett deszkán 1 cm vastagra kinyújtjuk és 1 cm széles csíkokra vágjuk. Két-két tésztacsíkot a fanyársakra csavarunk, kicsit rányomkodjuk, egy kis vízzel beecseteljük, majd forró grillen kb. 15. perc alatt folyamatosan forgatva megsütjük. Mielőtt levesszük a tésztát a nyársról, hagyjuk kicsit kihűlni, hogy ne essen szét.

Grillezés vegetáriánusan 1.

A hétvégén grilleztünk! A legutóbbi németországi könyvszállítmányomban volt egy olyan könyv is, melynek címe "Vegetáriánus grillezés". Bizony, kérem, egy kicsivel nyugatabbra már ilyen könyv is létezik!A recepteket mégis innen-onnan gyűjtöttem (főként innen: www.vegetarisch-geniessen.com), mert bár fotózni egyáltalán nem tudok (vagy lehet éppen azért), de imádom a színes fotós recepteket. Azok inspirálnak a leginkább, és az új könyvecskémben, csak néhány vicces rajzocska van a receptek mellett.:-)
A menü az alábbi volt:
- grillezett tofuszeletek
- grillezett zöldségek
- fűszervajas gombafejek
- hideg tejszínes krumplipüré Stahl-módra
- parázson sült kenyércsíkok
- zöldbabsaláta
- görög saláta
- nagymama házi sütije:-)
(ja, és plusz a pácolt húsok, kolbászok a húsevő szakasz számára....)
És hogy a gyermek mit volt hajlandó megenni mindebből? Egyedül és kizárólag a nagymama (neki dédi) házi sütijét... Pedig grillezett pipihúst is kínáltunk neki, de csak kiköpte!

Fotó: Vegetarisch geniessen

Grillezett tofuszeletek
Hozzávalók (4 főre):
400 gr tofu1 zellerszár
1 sárgarépa
1 csomag újhagyma
1 tk. egész koriander
A fűszerpáchoz:
5 levél bazsalikom
4-5 levél friss menta
1 tk. kakukkfű
1 tk. rozmaring
2 ek. citromlé
6 ek. olívaolajsó, bors

A zöldfűszereket finomra vágjuk és az olívaolajjal, illetve citromlével egy tálban elkeverjük. Sózzuk-borsozzuk. A tofut belehelyezzük a pácba kb. 1 órára.A zellert és a sárgarépát szeleteljük, a hagymát karikákra vágjuk. Egy alufólia-darabot beolajozunk, ráhelyezzük a zöldséget, majd arra a tofut. Ráhatjuk az alufóliát és összezárjuk. kb. 15 percig grillezzük.


Grillezett zöldségek
Hozzávalók (4 főre):
4 padlizsán
4 cukkini
4 burgonya
4 kaliforniai paprika, több színű
1/4 l olívaolaj
rozmaring és kakukkfű ágacskák
4 gerezd fokhagyma, finomra aprítva
babérlevél

Összekeverjük a páchoz a fűszereket, a fokhagymát és az olívaolajat. A zöldségeket megmossuk és hosszában 3 mm vastag szeletekre vágjuk. Ráöntjük a páclevet, és legalább 1 órát állni hagyjuk. A zöldségeket a beolajozott grillrácson mindkét oldalukon barnára sütjük. A tányérra helyezve megsózzuk és különféle mártásokkal kínáljuk (pl. paradicsomos, vagy joghurtos).


Fűszervajas gombafejek
Hozzávalók (4 főre):
250 gr sampinyon gomba
A fűszervajhoz:
250 gr margarin
1 csokor petrezselyem
10 bazsilikomlevél
1 csokor metélőhagyma
1 tk. szárított kakukkfű
1 tk. szárított oregánó
2 fokhagymagerezd
só, bors
2 tk. citromlé
Az összes friss zöldfűszert finomra vágjuk és az oregánóval, illetve kakukkfűvel elkeverjük. a puha margarinba belekevrjük a fűszereket és a citromlevet, majd a szétnyomott fokhagymát, a sót, borsot. A fűszervajat a fóliába tekerjük és hidegen tartjuk.Megmossuk a gombákat, mindkét oldalukat bekenjük a fűszervajjal és kb. 3 percig grillezzük mindegyik oldalukat. Illik hozzá a paradicsomszósz.

2007. augusztus 14., kedd

Céklás krumpli rukola salátával (lakto)

A rukola az olyan, hogy enyhén kesernyés íze miatt vagy nagyon imádja, vagy nagyon úúúútálja valaki.:-) Én akkor váltam örök hódolójává, mikor a római pizzériákban péntek esténként végre megrendelhettem kedvenc pizzámat, nyers mozzarellával és friss rukolával. Isteni volt!:-))Ismét beszereztem egy receptes újságot (merthogy egyik mániám töménytelen újságmennyiség felhalmozása mindne hónapban, melyekből aztán csak töredéket tudok elolvasni:-), ezúttal németül, VIVA! a címe, és kizárólag egészséges ételek vannak benne. 80%-ban vegás, de néhány húsos is belekerül.Nem is a rukola volt ebben a receptben meggyőző a számomra, hanem a cékla (ami kiemelten vasas zöldség ugyebár), amit amúgy mindig is nagyon rühelltem céklasaláta formájában. Mivel azonban Babóca korábban kiemelten kedvelte a céklafőzeléket és a céklás tésztát, gondoltam újabb próbát teszek. De hát ebbe is belebuktam.:-( Pedig nagyon finom lett, teljesen új ízvilágot adott számomra a tepsiben sült cékla. A kész salátából viszont semmit nem volt hajlandó még megkóstolni sem a Kisember (amint meglátta a cékla vöröslő színét fújjogott), mindössze 2 kis darab csirke nuggets-et evett abból, amit apának sütöttem ki a sali mellé. Merthogy elkezdtük ugye a húsozást újabb próbaként, és hát a csirke nuggets bejött...

Fotó: VIVA! Magazin

Céklás krumpli rukola salátával
Hozzávalók (4 főre):
1/2 csokor kakukkfű
600 gr bébicékla
3 ek. repceolaj
só, bors
750 gr közepes méretű úkrumpli
8 ek. narancslé (frissen préselt)
3 ek. gyümölcsecet
1-2 ek. méz
1 ek. közepesen erős mustár
1 csokor rukola saláta
125 gr Mozzarella sajt

Szedjük le a kakukkfű levélkéket a szárról és vágjuk fel durván. Mossuk meg alaposan a céklát, hámozzuk meg és vágjuk hasábokra. Tegyük bele egy fagyasztózacskóba, adjunk hozzá 1 ek. olajat és a kakukkfű felét, majd rázzuk jól össze. Helyezzük egy sütőpapírral bélelt tepsire, sózzuk, borsozzuk. Előmelegített sütőben 200 fokon süssük alulról a 2. sínen, kb. 15 percig.Közben mossuk meg alaposan a krumplit és vágjuk ugyancsak hasábokra. Tegyük bele egy fagyasztózacskóba, adjunk hozzá 1 ek. olajat és a maradék kakukkfüvet, majd rázzuk össze. Terítsük a tepsire a krumplit is, sózzuk és borsozuk. Süssük tovább még 35 percig.A szószhoz keverjük össze a narancslevet, az ecetet, a mzet, a mustárt, a sót és a borsot. 1 ek. olajat keverjünk a szószhoz és öntsük a még forró burgonyára és céklára, keverjük mindezt össze és hagyjuk pihenni 30 percet. Tisztítsuk meg a rukolát, mossuk és szárítsuk meg. Csöpögtessük le a mozzarellát. Óvatosan szórjuk a krumplis céklához a salátát, a mozzarellát pedig tépkedjük kisebb darabokra és adjuk a zöldségekhez.

Siccike tippje: a férjemnek sokkal jobban ízlett szószmentesen a ropogós sült zöldség. Nekem bejött a szósz, de a mennyisége kicsit soknak bizonyult.

2007. augusztus 13., hétfő

Spenóttorta (lakto-ovo)

Ugyancsak a múlt héten kreáltam a vas jegyében:-), ugyanis a szomszéd néni áthívott minket biospenótot szüretelni a kertjébe.Az eredmény? Anya és Apa + a szomszédok nagyon csípték az ízét, Babóca viszont amint meglátta a szeletből kikandikáló spenótszálakat, azt mondta, hogy "brrrrrr", és bele se kóstolt.:-(( Nem is erőltettem, aztán másnap, amikor ismét eszegettünk belőle, kérte ő is, és akkor úgy tűnt már ízlett, bár nem vitte túlzásba.:-)

Spenóttorta
Hozzávalók (4 főre):
300 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
3 ek. szárított élesztő (kb. 2 csomag)
1/8 l langyos tej
1 tk. nádcukor
1 tk. fűszersó
1 tk. oregánó
50 gr dió, darálva
2-3 ek. olívaolaj
2 ek. vaj, vagy margarin
1 hagyma, finomra aprítva
750 gr spenót, finom csíkokra vágva
3 tojás
200 ml tejszín
100 gr parmezán sajt, frissen reszelve
só, bors, szerecsendió

Keverjük össze a lisztet és az élesztőt. Adjuk hozzá a tejet, a cukrot, a fűszersót, az oregánót, a diót és az olívaolajat, majd gyúrjuk össze rugalmas résztává. Esetleg adhatunk még hozzá egy kis langyos vizet, ha szükséges. Lefedve hagyjuk kelni meleg helyen kb. 1 órát. Gyúrjuk át még egyszer, majd a tészta 2/3-ával béleljünk ki egy kapcsos,vagy kerámia tortaformát. A maradék 1/3 tésztából sodorjuk egy hosszú csíkot és ebből formázzuk meg a torta szélét. Pároljuk üvegesre a hagymát a vajon, vagy margarinon, majd adjuk hozzá néhány percre a spenótot. Ezt követően öntsük a spenótot a tésztára. Verjük habosra a tojásokat, adjuk hozzá a tejszínt és a parmezánt, sózzuk, borsozzuk, és tegyünk bele bőségesen szerecsendiót, majd öntsük a mártást a tortára. 180-200 fokra előmelegített sütőben süssük kb. 40 percig.

Siccike tippje: én 25 cm-es Ikeás kerámia tortaformát használtam, de az kicsinek bizonyult, se a tészta nem fért bele az összes, és a mártásból is maradt, mert nem tudtam rátenni az egészet. Ez a recept mángolddal is készíthető!

Kukoricakrémleves (vegán)

A múlt héten annyit elmélkedtem, hogy teljesen felgyűltek a megosztandó receptjeim, így figyelem! étel-áradat következik (vagy legalábbis megkísérlem, amíg a Gyermek alszik:-)!

Kukoricakrémleves

Babóca imádja nyammogni a zsenge és édes kukoricacsöveket, a kukoricás-krumplilevest is, így gondoltam bepróbálkozom a 100%kukoricakrémlevessel. A hatás? Hááááát... A leves alapvetően nagyon finom lett, csak amivel meg kellett küzdenem a 20 hónaposnál, hogy az igen alapos turmixolás után is maradtak kis kukoricahéj-darabkák benne, és a méltóságos Úr:-) azt megízlelvén köpködni kezdett és abbahagyta a levest. Másnap úgy sikerült mégis elnyerni a tetszését, hogy puffasztott rizsgolyókat úsztattam a levesbe, amit nagyon komál, és így egy fél tányérnyit kikanalazott.:-)A receptet amúgy két különbözőből gyúrtam össze.

Hozzávalók (4 főre):
800 gr csemegekukorica, megfőzve és lefejtve
1 vöröshagyma, felaprítva
2 gerezd fokhagyma, finomra vágva
2 ek. olívaolaj
2 bio-zöldségleveskocka
1/8 kk. zsálya
1/2 kk. kakukkfű
1/2 kk. oregánó
1/2-1 kk. fűszersó

Pirítsuk meg a hagymát és a fokhagymát a felhevített olajon, majd tegyük hozzá a kukoricát és keverjük néhány percig. Adjunk hozzá kb. 1,2l vizet, forraljuk fel, majd adjuk hozzá a leveskockát és a fűszereket. Főzzük együtt lefedve közepes lángon kb. 5 percig. Kicsit kihűtjük, és botmixerrel krémesítjük. Tálalhatjuk pirított kenyérkockával, vagy puffasztott rizsgolyóval.

2007. augusztus 11., szombat

(1.?) Kudarc, avagy utolért a vashiány??

A blogom első bejegyzésében ígéretet tettem arra, hogy nem csak a sikereimet, hanem a kudarcaimat is megosztom alkalomadtán, hiszen talán más számára is tapasztalattal szolgálok... Már, ha van itt valaki...:-) Bár lehet, hogy csak magamban írogatok itt az éterben...:-)

Szóval, a héten elkapott a fáradtság, szédülés, úgyhogy némi konzultáció után kristályosodni kezdett, hogy némi vashiányról lehet szó... Hát, ja, hiába igyekeztem, (egyelőre) úgy tűnik még nem jött össze a teljes siker...:-( Babóca teljesen jól van ("egyelőre", teszik hozzá gondolom a nem túl pozitív szeptikusok), de némi aluszékonyság nála is jelentkezett, úgyhogy egy homeopátiás dokinéni tanácsára is beszereztünk vaspótlót mind a kettőnknek.
Csak hát, most aztán fő a fejem, és ott vagyunk a kör elején ismét, hogy akkor most merre? Balra, vagy jobbra? Magammal kapcsolatban nem igazán vannak kételyeim, mert ugye már több éve, hogy max. havonta 1 szelet húst ettem, az ezévi tavaszi méregtelenítő kúrám óta gyakorlatilag semennyit, és azóta már attól is hányingerem van, csak ha a húsra gondolok!Viszont Babóca...! Őt ugye nem kockáztathatom! A férjem nagyon szuper!, támogat, mert látja, hogy minden erőmmel igyekszem egészséges ételeket biztosítani, de én magam asszem most inkább arra fordulok, hogy hetente legalább kétszer-háromszor próbálok neki húst adni, kapja a vaspótlót, amíg szükséges és mellette teljes értékű kaját főzők bióból továbbra is. Mondjuk, tippem szerint a húsos verzióval se lesz nagy sikerem, mert ugye húst csináltam neki rendszeresen hetente többször, több hónapon keresztül (szeletben, darálva, rakottan, töltelékként) és még a legkisebb darabkákat is kihalászta és sugárban kiköpte messzire. Sőt, valójában most is kapott még minden héten valamennyit. De a lelkiismeretem (részben) talán lenyugszik, ha tervszerűen többet kísérlekadni neki (?).Ugyanakkor a baráti körünkben is több (lakto-ovo) vegetáriánus család van, gyerekekkel, ahol a gyerkőcök 1 éves koruktól kezdve sem kaptak húst, most már közel vannak a 10-hez és életerős, jó kondiban lévő csemeték!

Na, szóval, tipródom, tipródom, tipródom..... Biztatásokat, haosnló beszámolókat, szívesen fogadok...!:-)

2007. augusztus 10., péntek

Nápolyi spagetti (lakto)

Evviva a PARADICSOM, mellyel tévedni nagyot nem lehet!:-) Ugye milyen szép? Piros, majdnem fehér és zöld, ami visszafelé is ér!:-) Nem titkolom, az olasz konyha kiemelten nagy híve vagyok!:-) Eredetileg olasz(+német) szakon végeztem az egyetemen, közel 3 évet töltöttem Rómában baby sitterként, majd mintegy 10 évig visszajártam viszonylag gyakran idegenvezetőként. Így hát a "pasta" iránti szerelmet úgy tűnik már zsigerileg továbbadtam gyermekemnek is.:-)) A paradicsomszószt pedig bevallom, azóta sem vagyok hajlandó kész üveges formában betárazni.Eme remek verzót sikerült Babócának 4x ismételnie 2 napon belül, bár a recept ezúttal nem az eredeti olasz, hanem a német könyvemből való.:-)

Nápolyi spagetti
Hozzávalók (4 főre):
500 gr teljes kiőrlésű spagetti
1 vöröshagyma, felaprítva
1 gerezd fokhagyma, szétnyomva
2 ek. vaj, vagy margarin
1 kg érett paradicsom, lehámozva és felkockázva
1 ág kakukkfű
só, bors, nádcukor
50 gr Parmezán, frissen reszelve

Pároljuk meg a vajon, vagy margarinon a hagymát és a vöröshagymát, adjuk hozzá a paradicsomot és a kakukkfű levélkéket, majd főzzük kb. 15 percig. Ízesítsük a szószt sóval, borssal és cukorral, majd öntsük az előzőleg sós vízben kifőzött tésztára, és szórjuk meg a reszelt sajttal.

Siccike tippjei: olaszos ételről lévén szó, én mindenképpen olívaolajat használtam 2 evőkanállal, és a végén nem frissen reszelt parmezánt alkalmaztam, mert valóban az lenne az igazi, de hát az tényleg aranyár...

2007. augusztus 8., szerda

Gyerekvegetáriánus kisokos - A FEHÉRJÉK

Folytassuk a tudománykodást a fehérjékkel!
Testünk semmilyen körülmények között nem nélkülözheti a táplálkozásban a fehérjéket, mivel azokból épülünk és nyerünk erőt. Már jó ideje túlhaladott az az előítélet, miszerint a vegetáriánusok nem jutnak elegendő fehérjéhez. Valójában a vegetáriánus konyha éppen azért minősül olyan egészségesnek, mert kevesebb fehérjét és zsírt tartalmaz, de ehelyett több vitamint, ballasztanyagot és más bioaktív anyagot tartalmaz.A modern iparosodott országokban ugyanis nem hogy túl kevés, hanem túl magas a fehérje-fogyasztás, és orvosi okokból alacsonyabb fehérjebevitel lenne tanácsos az átlagosan étkezőknél is. A tartósan túlzott fehérjebevitel pl. negatívan hat a szervezet kálcium háztartására és elősegíti a csontritkulás kialakulását. Megannyi természetes fehérjeforrás létezik, melyet a vegetáriánusok alkalmazhatnak. Ehhez tartoznak a szójatermékek, a hüvelyesek, a gabonafélék, a diófélék és a burgonya.
Igaz, hogy az egyes növények fehérjetartalma nem fedezi a teljes fehérjeszükségletet, de igazából nem nagyon van olyan, aki mindig csak burgonyát, vagy babféléket enne. Abban az esetben viszont, ha párosítunk egymással több fehérjetartalmú élelmiszert, ahogy az a vegetáriánus étkezések esetében a legtöbbször történik, a proteinek kiegészítik egymást és így biztosítják a szükséges fehérje-ellátást. Tojással, vagy tejtermékkel kombinálva a növényi fehérjeforrások biológiai értéke alig tér el a húsétól! Kiemelten kedvező párosítás pl. a gabona tejjel (pl. tejberizs), a krumpli tojással (pl. tepsis krumpli zöld mártással) és a hüvelyesek gabonával (pl. lencsés tészta).

Pepe, a reform tejbepapi:-) / lakto

Amikor Babócának először akartam búzadarát adni, ki kellett agyalnom vmi egyéb verziót, mert tejallergiára való hajlam miatt (huh, de utáltam ezt a prekondicionáló orvosi meghatározást!) 1 éves koráig nem ehetett tejet. Úgyhogy kezdtük a vízbengríz verziót, majd folytatuk fele rizstej-fele víz formulával (az nem volt annyira jó..), az utóbbi időszakban pedig lassan adagolni kezdtem hozzá tejet is. A tehéntej dilemmám miatt viszont fele-fele arányban továbbra is víz+tej verziót használok, így nyugtatva a lelkem. Kettőnkre számolva 2,5 dl tejet + 2,5 dl vizet elkeverek és felmelegítek, és ehhez adok 5 dkg TELJES KIŐRLÉSŰ búzadarát, és egy kis marék kénezetlen, lemosott mazsolát. Felforralás után kb. 10 percig főzöm még alacsony lángon, majd tálalás előtt belekeverem a friss szezon-gyümölcsöt tetszés szerinti mennyiségben. Ezt sem édesítem külön, mert a gyümölcs és a mazsola úgyis édes.
Isteniii íze van, örök kedvenc!:-)

Ja, és a neve onnan fakad, hogy Babóca így nevezte el a tejpépet.:-)

2007. augusztus 7., kedd

Mazsolás zsemlécskék (lakto-ovo)

A tapasztalatok szerint ezzel a péksütivel könnyebben elcsábíthatóak azok a gyerekek is, akik még kevésbé vannak hozzászokva a teljes kiőrlésű ételekhez. A recept kb. 20 kis zsemle elkészítésére vonatkozik, amiket aztán akár le is lehet fagyasztani.


Mazsolás zsemlécskék
Hozzávalók:
100 gr kénezetlen mazsola
500 gr teljes kiőrlésű búzaliszt
1 cs. szárított élesztő
250 gr sovány túró
150 gr lágy vaj
2 tojás
2-3 ek. méz
1/2 tk. őrölt fahéj
1 csipet só
4-5 ek. langyos víz
1 tojássárgája
1 ek. tej

Áztassuk be a mazsolát kis időre forró vízbe. Keverjük össze a lisztet az élesztővel, majd tegyük bele az összes hozzávalót a tojássárgája, a tej és a mazsola kivételével. Gyúrjuk sima tésztává és lefedve hagyjuk kelni meleg helyen kb. 1 órát. Utána adjuk hozzá a mazsolát, még egyszer gyúrjuk jól át, formázzunk kb. 20 darab kis zsemlét és helyezzük őket egy kizsírozott tepsire. Langyosra felmelegített sütőben hagyjuk kelni még 1 órát. Verjük fel a tojássárgáját a tejjel és kenjük be vele a zsemléket. 180-200 fokos sütőben süssük kb. 20 percet.

Siccike tippjei: a zsemlék valóban nem olyan rosszak, de nekem ismét az volt a gondom, ahogy már többször a teljes kiőrlésű péksütiknél, hogy ahogy hűltek ki, egyre jobbna megkeményedtek...:-( Babóca számára a mazsola nagyon csábító, de túl sokat nem akart eszegetni a zsemlékből. Talán majd holnap... Ja, és az enyémeket kissé túlsütöttem, mert elbeszéltem z időt a szomszéd nénivel, úgyhogy nem kell ilyen barnának lenniük.:-)

Gyerekvegetáriánus kisokos - A SZÉNHIDRÁTOK

Gondoltam, apránként a "köz " javára bocsátom az elmúlt hetekben összegyűjtött infókat a vegás gyerekek étkezésén belül a tápanyagokra vonatkozóan is, hogy más dilemmázó-kétkedő-aggódó anyukák is profitálhassanak belőle!:)

SZÉNHIDRÁTOK
Kezdjük a szénhidrátokkal, melyek abszolút előnyt élveznek egy egészséges táplálkozási tervben!Sokat számít, ha megjegyzed azt az alapelvet, miszerint kétes esetekben mindig szénhidrát-tartalmú élelmiszerhez fordulj! A szénhidrátok ugyanis nem hizlalnak, hanem elősegítik a jóllakottság érzését és pontosan azt az energiát szállítják, amire a gyerkőcnek szüksége van, anélkül hogy túlságosan megterhelnék a szervezetét. A szénhidrát-tartalmú élelmiszerek, mint a teljes kiőrlésű termékek, a burgonya és a hüvelyesek mindemellett értékes ballasztanyagokat, ásványi anyagokat és vitaminokat szállítanak, illetve kiemelten megfelelnek a magas tápanyag-sűrűség feltételének. Fontos, hogy a teljes kiőrlésű kenyér, a teljes kiőrlésű tészta, a barna rizs, a gabonafélék, a köles, vagy a burgonya legyenek minden fogás fő összetevői! Kínálj a csemetének az étkezések között is gyakrabban egy-egy üres teljes kiőrlésű zsemlécskét, teljes kiőrlésű mazsolás zsemlét, vagy ugyancsak teljes kiőrlésű kétszersültet. Délután pedig, ha mindenképpen szeretne valami édeset, elsőként ne a tejszínes tortákra, a fehér lisztből készült tésztafélékre és leveles tésztákra gondolj, hanem szolgálj fel teljesen magától értetődően valamilyen teljes kiőrlésű süteményt.A legegyszerűbb természetesen, ha a kisgyermekeket kezdettől fogva teljes kiőrlésű termékekhez szoktatjuk. Azok a gyerekek, akik csak a teljes kiőrlésű tésztát ismerik, nem fognak olyan gyorsan fehér tésztát követelni. Ugyanez érvényes a teljes kiőrlésű kenyérre és süteményfélékre is. A szokás újra és újra visszaviszi majd a bejárt útra akkor is, ha alkalomadtán, pl. egy rokonlátogatás során, szívesen fal fel egy fehér lisztből készült süteményt (és ezen akkor sem kell drámázni!)

Aranyszabály a napi étkezések összeállításához

Íme az aranyszabály a vegás étkezések összeállításához, hogy ne kelljen minden étkezés előtt tápanyatáblázatokat böngészni, illetve cink, vas, vagy kalória értékeket számolgatni:

Sok teljes kiőrlésű kenyér és teljes kiőrlésű termék, naponta burgonya, rizs, gabonaféle,vagy teljes kiőrlésű tészta, hetente többször hüvelyesek, bőségesen zöldség és gyümölcs, értékes zsírok, elegendő folyadék, esetleg mértékkel tej és tejtermékek. Ez az a sikerhez vezető aranyszabály, amely megvéd a különféle hiánybetegségektől, ám ugyanakkor hozzásegít a vegetáriánus étkezés minden egészségfokozó előnyének élvezetéhez!

2007. augusztus 6., hétfő

Csicseris cukkinitallér (vegán)

Tombol a cukkiniszezon, így tegnap ebédre csicseris cukkinitallér, krumplipüré és kefires uborkasaláta volt.

Pénteken kézhez kaptam újabb Németországból rendelt vegás könyvszállítmányomat, úgyhogy egész hétvégén csak úgy faltam (egyelőre csak szemmel:-) a jobbnál-jobb recepteket a teljes értékű konyha tárházából.Az egyik szerző egy férfiember (róla majd külön is írok), tőle vettem ezt a receptet is, amelyik kissé indiai beütésű. A csicseriborsó fontos fehérjeforrás, így gyerkőcöknek különösen ajánlott!

A gyermeknek és a családnak amúgy nagyon bejött, de Babócának belekevertem a tallérokat a krumplipürébe, mert "rejtve" jobban fogékony volt az újdonságra.:-)

Ja, a kefires ubisali is sztem nagyon finom lett, de ő kihagyta, mert a fokhagyma íze erősnek bizonyult...


Csicseris cukkinitallér
Hozzávalók (4 főre):

150 gr csicseriborsó finomra őrölve, VAGY csicseriborsó liszt
kb. 200 ml víz
chili
kurkuma
őrölt piros paprika
gyömbér
bors
fűszersó
1 db közepes cukkini
földimogyoró olaj a sütéshez, vagy egyéb másfajta olaj (pl. napraforgó)
A finomra őrölt csicseriborsót keverjük sűrű tésztává a liszttel, fűszerezzük, majd hagyjuk állni néhány percig, hogy megdagadjon. Reszeljük durvára a cukkinit és adjuk a tésztához. Evőkanállal vegyünk ki egy adagot a tésztából és tegyük a serpenyőbe a felforrósított olajba, nyomkodjuk laposra és süssük aranybarnára mindkét oldalán.
Kefires uborkasaláta
Ez a recept a vegás gyerek-szakácskönyvemből van.Vannak gyerekek, akik jobban szeretik, ha az ubrokát meghámozzuk és durván lereszeljük. Ilyenkor azonban a lereszelt uborkát jól csöpögtessük le egy szűrőn.

Hozzávalók (4 főre):1 közepes uborka, vékony szeletekre vágva, vagy durvára reszelve
1 ek. citromlé
2 ek. olaj
1/2 cs. kapor, finomra metélve
só, bors
4 ek. kefir, vagy joghurt
1 fokhagymagerezd, szétnyomva

Tegyük az uborkát egy tálba. A mártás hozzávalóit keverjük össze és öntsük rá az uborkára.

Siccike tippjei: a csicseriborsót a konyhai robotgép darálójában őröltem meg kis adagokban,de egyrészt így nem lett elég finomra darált, másrészt a végére füstölgött a gép némiképp.:-) Legközelebb mindenképp lisztet vennék előre, legalábbis amíg nem szerzünk be házi malmot.:-) (lehet, hogy oda is eljutunk egyszer, ha ennyire belejövök a főzőcskébe, de az 60-100e Ft körül van, úgyhogy arra még spórolhatunk). Ezeket a fűszereket nem annyira ismerem egyelőre, úgyhogy csínján bántam vele (a chilit kihagytam), de egy másik alkalommal erősebben kellene fűszereznem, hogy jobban érződjenek az ízek. A fűszersót is először vettem, azt is bátrabban kell majd használnom, mert igaz, 85% a sótartalma, de kevésnek bizonyult a végére a beletett mennyiség. A tallérok akkor nem esnek szét, ha kellően barnára sütjük az egyik oldalát és csak utána fordítjuk meg óvatosan két kanál segítségével.

FűszersóEz is DM-es Alnatura termék, az összetevői:85% tengeri só, póréhagyma, zeller, petrezselyemzöld, majoranna, bazsalikom, édeskömény, sárgarépa, pasztinák, metélőhagyma, chili.

2007. augusztus 5., vasárnap

Rizstejkrízis, avagy harc a családdal, miért fáradt a gyerek?

Ahogy a cím is mutatja, tegnap szkandereztünk megint egy kicsit a családdal... Kérdés: miért olyan fáradt a gyerek?! A tényállás: valóban, kb. 1 hete délelőtt az átlagosnál álmosabb, könnyebben kifárad, már 10 körül ismét aludna a szokásos 12-13h helyett, és egy kicsit fogyott is. Tudom, tudom, most lehet kövezni, elhordani ennek + annak, meg szkeptikusék mondhatják, na, ugye megmondtam, hogy így nem lehet étkeztetni egy gyereket stbstb! De azért én is kérnék felszólalási lehetőséget!
Anyám: nem adsz neki elég szénhidrátot és fehérjét!Húgom: miért nem adsz neki vmi vitaminkészítményt?Férj: nem kéne neki mégis húst adni? Tényleg nagyon fáradt és kicsit fogyott is!
És mi is történik kb. 1 hete? Ami mellesleg nem annyira mellékes a történet szempontjából! A gyermek éjszakai rizstej-ivásról leszoktatása történik!

A történet akkor kezdődött, amikor 15 hónap szoptatás után (igaz, akkor már úgy csak napi 1x + éjszaka) úgy döntöttem, most volt elég, és szeretném abbahagyni, szeretném visszakapni a testemet! Ha nagyon őszinte akarok lenni, nem igazán tartom ősanya-típusnak magam, és elismerem, én azok közé tartoztam, akik úgy igazából sosem szerettek szoptatni. Ráadásul Babóca 9 hónapos koráig 1,5 óránként szopizott minden egyéb irányú próbálkozás ellenére, így igencsak untam a végére... Igen, én az elválasztós típus voltam, és úgy gondolom, az ő előéletével lehet, hogy 4 évesen is szopizott volna, ha kitartok. SZóval, már csak az esti, majd éjszakai szopi volt hátra, amit valahogy sehogysem sikerült elhagyni, mert állandó hossza ordításokat eredményezett. És addigra annyira fáradt voltam már az állandó éjjel-nem-alvástól, hogy inkább mindig beadtam a derekam.
Aztán egy nap kitaláltam, hogy a rizstejet úgyis nagyon komálja, mi lenne, ha megpróbálnánk azzal éjszaka? A rizstej rizsital címen fut, és a vizen, rizsen, és növényi olajon kívül, növényi kalciumként algával dúsítva. Voltak időszakok, amikor egyébként nagy szolgálatot tett, pl. egy hányás-hasmenés vírus után, amikor nem volt étvágy, ám mégis kerekedett a bébi, mert ezt viszonta nyammogta befelé. A zsírtartalma viszont elég magas, ezért is segített kerekedni.
Először nem annyira tetszett neki az éjszakai szopi helyett, de aztán 1 hét után teljesen ráállt, és ha felébredt éjszaka, azt kapta. 1 hét alatt el is maradt véglegesen a szopi különösebb dráma nélkül. Mert hát ugye kialakult/kialakítottunk egy újabb föggőséget helyette, aminek eredményeként végre aludhattunk (mert elkezdte átaludni az éjszakákat)... Aztán úgy 2 hónapja olyan szintre fejlesztette ezt az éjjel "tejcitkérek" szokását, hogy ismét 3 óránként kezdett kelni, és most a nyaralás alatt nagyon besokalltunk a férjemmel és eldöntöttük, leszoktatás következik.
JA, és hát nem beszélve az anyagi részéről, mert a rizstejet aranyárban mérik, és már átlagban 5 liter fogyott egy héten...

Csakhogy, a rizstejnek igen magas a kalóriatartalma: 1 dl = 287 kalória!!! És a Fiatalúr a legutóbbi időben csak éjszakánként volt, hogy megivott majdnem 6decit, az ugye majdnem 1000 kalória! Nem elhanyagoldanó, hogy a nagy éjszakai kalóriabevitel eredményeként pedig reggel nem akart reggelizni, és napközben sem volt nagyon éhes, éjszaka pedig újra és újra pótolt. A napokban jutottunk el oda, hogy teljesen lehigítottuk, így már kvázi vizet kap csak. És hát így majdnem 1000 kalóriával kevesebb megy be neki napközben, mivel az emésztőrendszere még nem állt át, és annyival nem visz be többet egyéb kajával.Az elkövetkező napokban mindenesetre "szénhidrát-kúrát" tervezek neki, hogy minél többet pótoljunk.:-) A rokonság tegnap el is kezdte a hizlalást, mert kapott "finom husikát" ebédre, sertéspörkölt formájában (fújjjj...), viszont örömmel nyammogta. Aztán apa ma folytatta egy kis kolbászkóstolóval, amit azonban szerencsére sugárban kiköpött.Amúgy már "csak" annyi a dilemmám, hogy nem fog mindezek után vízre kelni éjszaka....?:-)

Miért legyen bio az aszalt gyümölcs is?

Íme a kénezett!!! és a BIO aszalt sárgabarack


Igazából akkor kezdtem részletesen olvasgatni a boltban az egyes élelmiszerek összetevőit, amikor elkezdtem Babóca hozzátáplálását, és elhatároztam, őt aztán igazán egészségesen étkeztetem. Már akkor leakadtam, amikor a kezdő bébiételeken is találtam cukor feliratot, holott általában mindenütt azt olvashatja az ember lánya, hogy cukrot 1-2 éves korig nem igazán javasolt adni!
Aztán amikor első alkalommal vettem aszalt sárgabarackot a bioboltban(!) anyám rutinos vegásként felhívta a figyelmem, nézzem csak meg, mi van a zacskóra írva! Ugyan már, mondtam, mi lenne, hát sárgabarack aszalva... Aha, aztán lekoppantam!
VEGABOND Aszalt sárgabarack (baloldalt)
Összetétel: aszalt sárgabarack, tartósítószer: kén-dioxid!!!
Az E220 elnevezésű (kén-dioxid) adalékanyaggal a gyártók azért kezelhetik a gyümölcsöt, hogy az csodás, élénksárga színű maradjon!
Kén-dioxid
Szerep: Antioxidánsok, Tartósítószerek, Térfogatnövelők
Hatás: allergén, kokarcinogén, bélpanaszok, nyálkahártya-irritáció, B12-vitamin-károsító, fejfájást okozhat
A kén-dioxid és a kénessav sói (a szulfitok) nemcsak tartósító-, hanem szépítőszerek is. Az emberiség által legáltalánosabban használt, legősibb adalékanyagok egyike. Az élelmiszerekben a szulfitok bontják a a B1-vitamint. A szulfitra érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, vagy asztmarohamokat idézhet elő. Ismertek anafilaxiás sokk (a legsúlyosabb allergiás reakció) miatt bekövetkezett halálesetek is.
Főleg a fehér borok, pezsgők, szárított gyümölcsök, lekvárok tartósításához használják. Kiszámíthatatlan reakciókat okozhat: egyeseknél rosszullétet, fejfájást, hasmenést - rosszabb esetben anyagcsere- vagy idegrendszeri zavart. A kén-dioxidról kokarcigonén hatás feltételezhető (más anyagokkal együtthatva elősegíti a rák kialakulását).
Szóval, csupa olyan dolog, amit egy babának nem igazán kívánnék!!!!

Milyen aszalt gyümölcsöt (v)együnk helyette?
Napon szárítottat, ami nem tartalmaz semmi egyebet, csak a gyümölcsöt! Figyelj rá, hogy a BIO felirat is szerepeljen az aszalt előtt, és ellenőrizd az összetevőket! Ez a mazsolára is érvényes! A napon szárított nem olyan "szép" aranysárga, de sokkal természetesebb és egészségesebb!

Datolyás zabkása (vegán)


Az eheti bio-zöldség meglepi csomagunkban volt aszalt datolya, lime citrom, tök, krumpli, cékla, fokhagyma, így adódott, hogy agyaljunk ki valamit datolyából.:-)Babócát 15 hónapos koráig szoptattam, és azóta általában valamilyen kását kap reggelire, néha péksütit. A kásával ritkán lehet nála melléfogni.:-)

A gabonapelyhes kásáknál úgy szoktam kalkulálni kettőnkre, hogy kb. 5-6 evőkanál pelyhet teszek egy kis lábasba, azt felöntöm annyi ásványvízzel, hogy éppen ellepje, majd főzni kezdem. Amint forr, teszek bele általában mazsolát (mert az is nagggyon bejön:-), és valamilyen aktuális szezon-gyümölcsöt kis darabokra vágva (télen sokszor aszaltat). A datolyát még nem próbáltam eddig. Leszedtem a héját, kimagoztam és azt is daraboltam. Lehet a végén is beletenni a friss gyümölcsöt, de a Gyermek nálunk nagyon rapszodikus ezügyben, van amikor úgy nem komálja, és aztán onnan nem eszik semmit reggelire. Forrás után visszaveszem takarékra és kb. 10-15 percig főzöm, de közben mindig utánatöltök annyi ásványvizet, hogy éppen ellepje. Édesíteni nem szoktam, mert a gyümölcs íze teljeen jól megédesíti. Lehet csinálni többféle pehellyel is (pl. rozs, zab, árpa) és ezekkel együttesen is.Kisebb babáknál érdemes botmixerrel összeturmixolni, úgy könnyebben fogyasztják. A datolyás zabkása nagyon finom édes lett, Babóca imádta!:-)

2007. augusztus 3., péntek

Rukola és gombapástétom



Na, írtam egy szép hosszút, és elszállt, úgyhogy maradt a fotó a ma esti vacsiról: rukola, füstölt feta, koktélpari, gombapástétom, magos kenyér, amiből a fiatalember a végén mindössze Parenyica sajtot fogyasztott!:-(, :-)

Élesztőpehely

A reformkonyha több olyan hozzávalót is használ a receptekben, amiket hallottam említeni erre-arra az elmúlt években, de inkább tűntek kínainak, és távolinak, mint evésre alkalmasnak.:-) Most viszont, a kísérleteim közepette, "bármit" hajlandó vagyok bevetni!:-))
Itt van pl. az élesztőpehely, vagy sörélesztőpehely. Élesztőből készül feltehetőleg, és...? Ideje volt utánanézni!:-) Túl sok infót nem találtam róla, talán ez volt a legrészletesebb, de ezentúl bátrabban fogom használni:-)

(Sör)élesztőpehely
A pattanásos, rugalmatlan bőr, a törékeny haj és körmök, a hajhullás sok esetben a B-vitaminok hiányára vezethető vissza. A sörélesztő és a sörélesztő tabletta természetes komplex elősegíti ezen problémák megszűnését.
A B-vitaminokon kívül gazdag fehérjékben, ásványi anyagokban és nyomelemekben, ami különösen alkalmassá teszi fejlődésben levő gyermekek, sportolók, nehéz fizikai munkát végzők tápanyagellátásának teljesebbé tételére, idősödő szervezetek esetén az öregedés lassítására.Jótékony hatással van a mamára és a babára is a terhesség és szoptatás alatt!Általános regeneráló, immunerősítő hatása révén lerövidíti a betegségeket, műtéteket követő lábadozási időt. A mindennapi stressz, fáradékonyság leküzdéséhez elengedhetetlen, segít visszaállítani a fizikai és szellemi harmóniát.

Brokkolis-árpás egytál (lakto-ovo)


Tegnap mindenfele mászkáltunk a városban, úgyhogy nem voltam annyira kreatív a főzésben, inkább útközben oldottuk meg. Étteremben ebédeltünk, ahol grillezett füstölt sajtot panírozott padlizsánnal, joghurtos mártással és főtt rizzsel rendeltünk. Babócának eléggé bejött.:-) Este próbáltam nála az előző napi zelleres-krumplifelfújtat, amiről ódákat zengett a család, ő viszont némi késéssel kóstolt, ám a köpködésen túl sajna nem sokra jutottunk.:-( Az a megérzésem, hogy nagyon összeértek az ízek, és túl domináns volt a számára a zeller... Így maradt némi pirítós rizstejjel...
Mára az Erckenbrecht könyvből a brokkolis-árpás egytálat csináltam meg ebédre, bár nem nagyon volt otthon brokkolim, ezért karfiollal helyettesítettem. A sajtot pedig kihagytam belőle, mert itt van nálunk néhány napig anyám vendégségben, aki makrobiotikus, és kvázi vegán módon étkezik, csak nagy ritkán eszik egy kis kefirt. Szinte biztosra vettem, hogy Babóca ezt tutira nem fogja komálni, mert 1. korábban ki nem állta a karfiolt az erős íze miatt, 2. az árpa sem fő túl puhára, és a fogakat "túlzott" rágásra kényszerítő ételek sem szerepelnek a kedvencek listáján.Az eredmény viszont teljesen meglepő: 2 majdnem teli tálkát megevett belőle!!!! Alig hittem a szememnek!:-) Hurráááá, győzelem!:-)Ja, és mellesleg férjecském is elárulta - így 6 év után-, hogy az egyik nagy kedvence a gersli, és miért nem csináltam már eddig?:-) Hát nem mondta..!:-))

Brokkolis-árpás egytál
Hozzávalók (4 főre):
2 hagyma, felaprítva
2 sárgarépa, kockákra vágva
1 sárga paprika, kockákra vágva
2 ek. vaj, vagy margarin
1 l zöldségleves
150 gr árpagyöngy
3 paradicsom, meghámozva és negyedekre vágva
700 gr brokkoli, tetszőleges darabokra vágvasó, bors, szerecsendió
80 gr Gruyere sajt, reszelve
4 ek. élesztőpehely

Pirítsuk meg a hagymát, a répát és a paprikát a vajon, vagy a margarinon, adjuk hozzá a zöldséglevest, keverjük bele az árpát és főzzük az egészet 15 percig lassú tűzön. Adjuk hozzá a paradicsomot és a brokkolit (szükség szerint tölthetünk még hozzá egy kis folyadékot), majd pároljuk további 15 percig. Fűszerezzük sóval, borssal és szerecsendióval. Keverjük hozzá a sajtot, majd közvetlenül tálalás előtt szórjuk meg élesztőpehellyel.

2007. augusztus 1., szerda

Zelleres krumplifelfújt (lakto-ovo)

Hát, ma olyan bizonyos "nemnagyonvagyokéhes és semmitseakarokenni" nap volt...
Reggelire gyümölcsös-kókuszos négymag-kását csináltam, aztán ebédre volt(lett volna) a tegnapi spenót gombával, de se egyik, se másik nem kellett. Viszont meglátta a Kedves a karalábés tésztát a hűtőben, úgyhogy immáron harmadszorra azt követelte.:-))Uzsonnára ismét muffin, ezúttal bűnöztünk, és a sógornőm által hozott csokis volt soron.:-)Vacsorára pedig zelleres-krumplis felfújtat csináltam, ami ugyancsak nagyon bejött!:-) Na és a férjecskémtől kapott szuper olasz tepsi is jól vizsgázott, mert elfelejtettem kizsírozni és mégsem ragadt le egy picit se!:-)

Zelleres-krumplis felfújt
Ez a recept ismét Irmela Erckenbrechttől van, de egy másik könyvéből, amelyikben a négy évszakra lebontva vannak receptek a szezonális zöldségek felhasználásával (Querbeet a címe).

Hozzávalók (4 főre):
500 gr zellergumó, felkockázva
4 szál zellerszár, karikákra vágva
1 hagyma, apróra vágva
2 ek vaj, vagy margarin
150 ml zöldségleves
só, bors
3 tojás
750 gr burgonya, megfőzve és meghámozva
100 gr középérett Gouda sajt, frissen reszelve

Pároljuk üvegesre a vajon, vagy a margarinon a zellergumót, a szárzellert és a hagymát. Öntsük hozzá a zöldséglevest és főzzük 10 percig alacsony lángon. Fűszerezzük sóval és borssal. Törjük fel a tojásokat, majd a sárgáját keverjük a burgonyához és pürésítsük a botmixer segítségével. Verjük nagyon keményre a tojásfehérjét és keverjük óvatosan a krumplipüréhez. Öntsük a zöldséget egy kizsírozott felfújtformába, majd szórjuk rá a sajtot, arra kenjük rá a burgonyapürét. 180-200 fokra előmelegített sütőben süssük 45 percig.

Siccike tippje: én a receptekben megadott zöldséglevest bevallom kockából szoktam csinálni, viszont bio zöldségleves-kockát használok, amiben a fűszereken és élesztőkivonaton kívül semmi más nincs. A DM-ben kapható 'Alnatura'-t szoktam venni, 270 Ft körül van 6 db.

Hol is tartunk?

Szóval, most 19 hónapos Babóca és ott tartunk, hogy húst néha eszik, néha nem... Hát, igen... Bizonytalankodásaim jelenlegi állása szerint arra jutottam, hogy én megpróbálok minél egészségesebb étkeket kínálni, időnként a (pl. gyerekorvos+család+férj) aggódásai-unszolásai hatására húst is adni neki, aztán ő majd eldönti, hogyan is szeretné... Jelenleg ott tartunk, hogy szelethúsokat ált. a legkisebb formátumra szabdalva sem, ha olyanja van daráltan+rejtve sem, de van amikor viszont mégis enni kér apa húsos kajájából...Ugyanakkor viszont a zöldségekkel is igen visszafogottan bánik a fiatalúr, az újdonságokat nem mindig viseli jól, kedvencei a gabonák, tészták.
Én magam jelenleg a lakto-ovo (tej, tejtermék+tojás) elvei szerint főzök, de a tehéntejjel kapcsolatban nagyon jelentős dilemmáim vannak (ezt leginkább a testkontrollos időszakom óta), a vegánhoz (semmi állati) viszont még nem igazán van bátorságom se magam, se a gyerkőc esetében....
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...